Sajátos módon kúrálják magukat a medúzák

A fülesmedúza egyike a világtenger leggyakoribb medúzafajának

A csalánozók népes törzsébe tartozó medúzák több mint félmilliárd éve népesítik be a világtengert. Ötszáz millió év alatt szinte semmit sem változtak, és bámulatos túlélőképességüknek köszönhetően harangjaik valószínű még akkor is ott fognak lüktetni a világóceán nagy kékségében, amikor a Homo sapiens már rég letűnt az élet színpadáról.

Végtagveszteségre testépítés a válasz

Michael J. Abrams és kollégái, a Harvard Medical School (Boston, Massachusettse, USA) biológus-kutatói a fülesmedúza (Aurelia aurita) fiatal egyedeinek regenerációs képességét vizsgálták laboratóriumi körülmények között.

A fülesmedúza egyike a világtenger leggyakoribb medúzafajának Forrás: Science

Az alsóbbrendű gerinctelen állatvilágon belül nem ismeretlen jelenség, hogy

számos faj képes sérülés miatt elvesztett testrészei, szervei egy részének pótlására.

A tudósok a laboratóriumi kísérletek során a fülesmedúzák nyolc, a központi szájnyílást köralakban övező tapogatókarja közül négy egymás mellettit eltávolítottak, a regenerálódási mechanizmus tanulmányozása céljából.

Azonban teljesen más történt, mint amire a kutatók számítottak.

Négy napon belül a fiatal medúzák átrendezték meglévő testrészeiket, és helyreállították a test sugárszimmetriáját. Ezt a sajátos önjavító regenerációt, amelyben az állatok izomzata játssza a főszerepet, Abrams és kollégái szimmetrizációként írták le tanulmányuk előzetes online összefoglalójában.

A Földközi-tengereben honos szemölcsös medúzánál is megfigyelték a szimmetrizációs képességet Forrás: Wikimedia Commons

Maga a tanulmány a Procedings of the National Academy of Sciences rangos szaklapban fog megjelenni. Az izomzat segítségével a fiatal fülesmedúzák

megmaradt fogókarjaikat ismét szimmetrikus formába rendezték át.

A megfigyelések alapján a kutatók matematikailag modellezték az izom összehúzódások nyomóereje és a testszimmetria helyreállítása közötti kapcsolatot. Ezt a típusú önjavító regenerációt más medúzafajoknál, köztük a Földközi-tengerben honos szemölcsös medúzánál (Cotylorhiza tuberculata) is kimutatták.

Szinte teljesen vízből áll a testük

A fülesmedúzák a kehelyállatok osztályán (Scyphozoa) belül a zászlósszájú medúzák népes rendjéhez (Semaeostomeae) tartoznak.

Egyik leggyakoribb, és messze a legelterjedtebb medúzafaj,

az északi és a déli félteke sarkköri területeitől a trópusi vizekig mindenütt előfordul.

A fülesmedúzák áttetsző testének 96%-a vízből áll Forrás: Wikimedia Commons

Mind a vízhőmérsékletet mind pedig a sótartalom változást igen szélsőséges értékek között tolerálja; a fülesmedúza hőtoleranciája a dermesztően hideg -0,4 C fokos víztől a +31 C fokos extrém meleg trópusi vízhőmérsékletig terjed. Tengeri faj, de jól viseli a sótartalom csökkenését, nagy tömegben fordul elő például a csökkentsós (brakk) vizű Fekete és Balti-tengerben, de képes a folyótorkolatok vizében is megmaradni.

Testének 96 %-a vízből áll, a kifejlett egyedek áttetsző 30-40 cm átmérőjű ernyőjétt folyadékkal töltött vékony csövek merevítik.

Az állat áttetsző testén jól kirajzolódik a négy fülformájú lilás színű ivarszerv.

A fülesmedúza a magyar fajnevét a fülszerű és lilás színű ivarszerveiről kapta Forrás: Origo

A szájnyílás körül nyolc, sugáralakban elhelyezkedő rövid fogókar található. A fülesmedúza planktonikus élőlényeket zsákmányol. Csalánmérge nagyon gyenge, az ember számára szinte érzékelhetetlen.

A fülesmedúza gyakran - időnként nagy tömegben - megfigyelhető a Földközi-tenger partvidékén, így az Adrián is,

főleg amikor az áramlatok partközelbe sodorják a medúzákat. A fürdőzők számára semmilyen veszélyt nem jelentenek.