Alapvető nézeteltérések a hágai klímakonferencián<br/>

Vágólapra másolva!
A belga kormány szerint a világ gazdasági hatalmai közül egyedül az Európai Unió folytat célratörő politikát az üvegházhatást előidéző gázok kibocsátásának csökkentése érdekében; a japán kormányküldöttség ellenben úgy véli, hogy az erről kötendő globális megállapodás létrejöttét csakis az unió makacssága akadályozza.
Vágólapra másolva!

Az EU az Egyesült Államok szemére veti, hogy a kibocsátás csökkentéséből rá jutó kvótát teljes egészében más országoktól vásárlandó kibocsátási jogok felhasználásával akarja teljesíteni. Az unió álláspontja szerint ezt a módszert legfeljebb a kiotói jegyzőkönyvben előírt kibocsátás-csökkentési kötelezettség 50 százalékáig lenne szabad engedélyezni. Oroszország a korábbi nagymértékű csökkentésének köszönhetően mentesült, sőt, számottevő - és eladható - kibocsátási többletkerettel rendelkezik.

Az uniónak nagyon leleményesnek kell lennie ahhoz, hogy a hágai konferencián maga mellé állítsa Japánt és Oroszországot - ismerte el Magda Aelvoet belga környezetvédelmi miniszter a La Libre Belgique hétfői számában.



Japán, a legutóbbi nagy klímakonferencia házigazdája egyértelműen az unióra hárítja a felelősséget azért, hogy nincs haladás a kiotói jegyzőkönyv végrehajtásáról folytatott tárgyalásokon. Aszakai Kadzuo, aki a japán küldöttséget (a képen) vezeti a hágai konferencián, a Financial Times hétfői számában nyersen fogalmazott: - Másfél hónap múltán sem érkezett válasz (a tizenötöktől a tárgyalási javaslatokra). Ha nem tetszenek nekik (a javaslatok), akkor ezt közölniük kellene. De ha nem mondanak semmit, akkor nem tudunk tárgyalni."

A belga miniszter asszony szerint ütőkártya az unió kezében, hogy Hollandia látja el a hágai konferencia elnöki tisztségét, és az EU soros elnökségét betöltő Franciaország is különösen elszántan képviseli a tizenötök álláspontját. Ennek érvényre juttatása azonban már csak azért sem lesz könnyű - ismerte el Aelvoet -, mert Belgiumban például az 1990-es szinthez képest körülbelül ugyanannyival nőtt a szén-dioxid-kibocsátás, mint amennyivel a kiotói előírások szerint 2012-ig csökkennie kellene.

Belgium az energiatermelés európai szintű megadóztatásában látná a megoldást, noha tisztában van azzal, hogy a tizenötök soha nem fognak konszenzusra jutni egy ilyen döntésről. Aelvoet szerint azonban akár néhány tagország is bevezethetné az adót, és végső esetben Belgium e nélkül is, egyedül is hajlandó lenne erre.

(MTI)