Dínóevő szuperkrokodil

Vágólapra másolva!
A 110 millió éve élt nyolctonnás hüllő autóbusznyi hosszúságú volt.
Vágólapra másolva!

A Sarchosuchus imperator nevű faj első példányának maradványait még 1964-ben fedezték fel Nigerben, a Ténéré-sivatagban. A legutóbbi időszak új leletei alapján a paleontológusok most pontosabb képet rajzolhatnak a gigantikus állatról. E szerint egy-egy kifejlett példány hossza elérhette a 11-12 métert, tömege a nyolc tonnát, s mintegy 50-60 évig élhetett.

Paul Sereno és kutatócsoportja (University of Chicago) már több fosszilis krokodilfajt fedezett fel. A Sarchosuchus imperator a legnagyobb közöttük, de akad olyan apró is, amely egy-egy alkalommal egy teasüteményt is csak nehezen tudott volna befalni.

Sereno szerint a krokodilok evolúciójában igen érdekes dolog történt: a méretben legnagyobbak és legkisebbek egyaránt eltűntek, s csak a közepes hosszúságú fajok leszármazottai maradtak fenn napjainkig.

A Sarchosuchus imperator állkapcsa és fogazata arra utal, hogy az állat nagy testű, erős csontozatú prédák elropogtatására is képes lehetett, s valószínűleg halakat, teknősöket és dinoszauruszokat evett. A neve is "húskrokodil-császárt" jelent. A képen a "császár" és egy mai átlagos termetű krokodil állkapcsa látható.

Egyelőre nem tisztázott az állat pofájának végén lévő hatalmas dudor szerepe. Sereno szerint - mivel a krokodilok a "leglármásabb" hüllők közé tartoznak - ez is a hangadást szolgálta, illetve szaglószervként is működhetett.

Ajánlat:

Supercroc.com
A "szuperkrokodil" honlapja, sok képpel és további (angol nyelvű) információkkal.

A National Geographic látványos összeállítása

Paul Sereno honlapja

(Képek: Mike Hettwer, Paul Sereno, Michael W. Skrepnick/Science - Reuters)