Felfedezték az Amazonas igazi forrását a perui Andokban

Vágólapra másolva!
Hosszú kutatás után sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, pontosan hol ered a világ harmadik leghosszabb - és a legnagyobb vízhozamú - folyója, az Amazonas.
Vágólapra másolva!

Az Amazonas forrásának helyére vonatkozó első feltevést egy Cristóbal de Acuna nevű spanyol jezsuita szerzetes fogalmazta meg, 1641-ben. 1971-ben egy, a jelenlegihez hasonló expedíció résztvevői a mostani hely közelében lévő másik pontot jelöltek meg az Amazonas kezdeteként, de most kiderült, hogy ez az adat téves, mivel az akkor hitelesített forrás nem egész évben ad vizet, a most megjelölt viszont igen.

Az Amazonas vízmennyisége a világ összes édesvizének egynegyed részét biztosítja. A folyam 6296 kilométer hosszú, vízgyűjtő területe 7180 ezer négyzetkilométer. Csak a Nílus és a Jangce előzi meg, és csupán a hosszúság tekintetében, ugyanis az Amazonas a legbővebb vizű.

Szélessége a delta előtt 25 kilométer, a delta fő ága az óceánnál 300 kilométer hosszú. Több száz etnikum, több tízezer állatfaj, több millió ember és a világ legnagyobb őserdeje függ a vizétől.

A legújabb forrás-kutatásban észak-amerikai, perui, lengyel, kanadai és spanyol szakemberek vettek részt. Az expedíció vezetője, a lengyel Andrew Pietowski elmondta, hogy az expedíció 22 tagja jeges szélben, jóval fagypont alatti hőmérsékletben, nehéz járási viszonyok között jutott fel az Amazonas forrásához.

Xantus Judit