Föld-csúcs - egyezség a megújuló energiahordozókról

Vágólapra másolva!
A Johannesburgban zajló Föld-csúcsértekezleten hétfőn egyezség született a megújuló energiahordozók felhasználásának előmozdításáról.
Vágólapra másolva!

A miniszteri szinten elfogadott megállapodás értelmében a résztvevők "érdemben és mielőbb növelni" kívánják a megújuló energiahordozók részarányát a világ energiafogyasztásában. Az egyezség mindazonáltal nem határoz meg konkrét százalékos arányokat, sem határidőket.

Az európai országok eredetileg azt szerették volna, ha az akcióterv előírja, hogy 2010-ig 15 százalékra kell emelkednie a megújuló energiaforrások (például nap- és szélenergia) felhasználásának a világ energiafogyasztásában. Ez a terv azonban mereven elutasításba ütközött az Egyesült Államok részéről - amely irreálisnak tartotta azt -, és a kőolajexportáló országok kartellja (OPEC) részéről, amely érdekeit látta veszélyeztetve az olajfelhasználás esetleges visszaesése által.