Vetkőzés és kihalás

Az ízeltlábúak periodikusan bekövetkező szertartása a vedlés, melynek során lecserélik a külső szilárd vázukat. Ez a veszélyes művelet akár egy virágzó csoport, a háromkaréjos ősrákok kihalásához is vezethetett.

Egy amerikai kutató szerint a nem túlságosan kifinomult vedlési szokások, és az ehhez kapcsolódó fejletlen fiziológia vezetett a trilobiták (háromkaréjos ősrákok) eltűnéséhez 250 millió évvel ezelőtt. A háromkaréjos ősrákok voltak a földtörténeti óidő, a paleozoikum leggyakoribb élőlényei a tengeri környezetekben.

Evolúciós sikerük összevethető a földtörténeti középidő, a mezozoikum tengereiben hemzsegő ammoniteszekével. Egyes fajaik mindössze néhány milliméteresek voltak, míg mások akár 30-40 centiméterre is növekedhettek. Virágkoruk a kambrium időszakra tehető, majd a paleozoikumot lezáró perm végi tömeges kihalás során örökre eltűntek a tengerekből.

A ma élő modern ízeltlábúak mindig ugyanúgy vedlenek, mindig ugyanott nyílik fel a varrat a vázon, és így kevesebb lehetőség van arra, hogy valami "elromoljon". Mivel a vedlés nagyon veszélyes időszak, számos váratlan probléma adódhat. Michigani kutatók szerint viszont a trilobiták nagyon következetlenül viselkedtek a vedlés szempontjából: nem mindig ugyanúgy történt a vedlés, és sok rögtönzés jelent meg a folyamat során.

Egy másik érdekes megfigyelés szerint azok a trilobita fajok, melyeknek a teste kevesebb szelvényből állt, tovább éltek, mint a bonyolultabb felépítésű társaik. Az egyszerűbb felépítés kevesebb kockázatot jelentett a vedléssel összefüggő baleseteknél, és valószínűleg gyorsabban meg tudtak szabadulni a régi kinőtt vázuktól.

A mai ízeltlábúaknál is megfigyelhető, hogy igyekeznek minimálisra csökkenteni azt az időszakot, amíg az állat nagyon sebezhető a ragadozókkal szemben. További jelentős különbség, hogy sok modern ízeltlábú magába szívja az ásványi anyagokat a régi vázból, vagy elfogyasztja a levedlett páncélt. Viszont nincs semmiféle bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a trilobiták is használtak volna ilyen "anyagátmentő" módszereket, így valószínűleg mindig a "semmiből" kellett újraépíteni a vázukat.

Mindezek alapján amerikai kutatók összefüggést látnak az ízeltlábúak vedlése és evolúciós sikerük, avagy éppen sikertelenségük között. A trilobiták kihalását eddig legtöbbször azzal magyarázták, hogy hirtelen megnövekedett a rájuk vadászó ragadozók száma. A fosszilis anyag valóban azt mutatja, hogy a trilobiták száma akkor kezd el csökkenni, amikor más tengeri állatok (például halak és tintahalak) virágzása elkezdődött. Az viszont nagyon valószínűtlen, hogy a ragadozók felszámolták volna az egész csoportot. Ráadásul más ízeltlábúak a perm végi nagy kihalások után magukhoz tértek, és ma is virágzó csoportokat alkotnak, gyakori ragadozóik ellenére.

A paleozoós tengeri "iskolák" egyik alaptétele tehát valószínűleg a következőképpen hangzott: "Tanulj meg rendesen vedleni, ha boldogulni akarsz az életben!"

Dulai Alfréd