Irak történelmi emlékei veszélyben

Vágólapra másolva!
A Tigris és Eufrátesz folyók vidékének fontos kultúrtörténeti emlékhelyei is tönkremehetnek, ha az Egyesült Államok és szövetségesei bombázzák Irakot. Milyen kincseket rejt a mai Irak?
Vágólapra másolva!

Bár Irakban, mint arról korábban már hírt adtunk, évtizedek óta a kincsrablók fosztogatásai tizedelik a nemzeti kincseket, a Termékeny Félhold számos emlékében még mindig eredeti helyén gyönyörködhetünk. Lássuk, hol mi maradt fenn a páratlan kultúra legendás városaiból.

Bagdad

Forrás: UAB. Univ.
Az iraki nemzeti múzeum egyik szárnyas bikája

Az iraki fővárosban, Bagdadban található az iraki nemzeti múzeum, amely páratlan ókori mezopotámiai gyűjteménynek ad otthont. Kiállított emlékei között látható a 3500 éves asszíriai szárnyas bikák, melyek valaha Ninive kapuit őrizték, valamint felbecsülhetetlen értékű szobrok, sírok, halotti kultikus tárgyak, ékírásos táblák, bronzállatok, láncok, gyűrűk és 15 évszázad ötvösmunkái. További történelmi helyek a Tigristől nyugatra 762-ben épített iraki fővárosban a Mirján-mecset, Bagdad keleti fala, kapuival együtt, az al-Kadiszija-panoráma, jelentős sejkek sírhelyei, valamint számos mecset.

Babilon

Babilon a Kr.e. 1728-tól 1686-ig uralkodott Hammurápi és a Kr.e. 605-től 562-ig hatalmon lévő Nabú-kudurri-uszur királyok egykori fővárosa. Az ő idejükből valók a folyam meneti kultúra legjelentősebb emlékei. Fennmaradt a téglával borított felvonulási út, amely a Marduk templomtól a királyi palotáig vezetett és összekötötte a szentélyt a palotákkal. Ettől az úttól nyugatra terülnek el a déli palota romjai, még tovább északra találhatók Nabú-kudurri-uszur téglából és gipszből épített fő palotájának romjai.

Ur

A Mezopotámiai civilizációk (I.e. 3000-331)http://www.sulinet.hu/eletmod/hogyantovabb/tovabbtanulas/elokeszito/muveszettortenet/2het/mezopot.htmlMagyarul a Sulinet honlapján

A körülbelül Kr. e. 4000-ben alapított Ur városát ma Tall al Muqayyar néven találhatjuk meg Dél-Irakban. Eredeti neve mind sumér, mind akkád nyelven "város"-t jelent. A Biblia szerint itt élt Ábrahám, mígnem Isten sugallatára elindult Kánaán meglelésére. A korai dinasztikus időkből való egykor jelentős kikötővárosban ma számos sumér régészeti lelet, rom, továbbá egy korai dinasztikus királyi temető található. A 3. dinasztia korából való, jó állapotban fennmaradt a háromlépcsős zikkurát, Nanna holdisten szentélyének ókori keleti lépcsős tornya.

Uruk

A Bagdadtól 250 kilométerre délre fekvő várost Kr. e. 3500-ban alapították. Gilgames király hatalmas városfallal vetette körül, és felépítette az Ishtarnak, a szerelem és háború istennőjének szentelt Eanna templomát. Uruk adott otthont a sumér eposzi hősnek, Gilgamesnek, akiről a szakemberek ma már úgy vélik, hogy a város első uralkodócsaládjából származó valós király lehetett. Urukban különösen jó állapotban maradtak fenn a Kr.e. 2000 körül épült sumér palota romjai.

Szamarra

A történelem előtti Szamarra város romjai a Tigris keleti partján terülnek el, 125 kilométerre északra Bagdadtól, és csaknem 35 kilométer hosszan futnak a modern várostól délre. Egyedülálló emléke a 9. századból való kalifák palotája, valamint a 848 és 852 között épült mecset, amely egykor az iszlám világ legnagyobb mecsetje volt. A több mint 60 méter magas spirálos minaret épségben megmaradt, míg a mecsetből már csak a romjai láthatók.

Hatra

Forrás: ccccd.edu
Istár kapujának részlete

Az 1-3. századból való sivatagi várost az ENSZ kulturális szervezete (UNESCO) a világörökség részeként tartja nyilván. A legendás Selyemút mentén fekvő egykori kereskedőváros erődmaradványokkal, egy görög és keleti elemekkel tűzdelt arab kultúrájú épületeket és szobrokat tartalmazó templom-negyeddel tűnk ki, melyben legkiemelkedőbb a napisten, Samas temploma. Hatrában mind a mai napig folynak az ásatások, számos felszínre került szobor és apróbb tárgy a bagdadi nemzeti múzeumban látható.

Assur

A korai dinasztikus idő késői szakaszából (Kr. e. 3. évszázad) való egykori asszír fővárosban védelmi falak valamint a zikkurát magas lépcsős tornyát magába foglaló kiterjedt rommező találhatók.

Nimrud (Kalhu)

Sulmanu-asaridu király (Kr.e. 1273-1244) építtette Asszíria második fővárosát birodalma központjává. Nevezetességei között található a Ninurta templom, az északnyugati palota, a délnyugati palota, a Szargon palota és különösen a zikkurát. Az ókori lépcsős torony ma egy kúp alakú domb, romjainak magassága eléri a 17 métert.

Ninive

A Tigris bal partján, Moszullal szemben elterülő város volt Kr.e. 704-től 612-ig az asszír birodalom fővárosa. Szin-ahhé-eribe, Assur-ah-iddina és Assur-bán-apli királyok palotáinak egyes részeit az 1920-as években tárták fel. A látnivalók között található ezenkívül egy 80 kilométer hosszú csatorna, egy duzzasztógát, különböző templom- és mecsetromok, továbbá egy újonnan berendezett múzeum.