Kettészakad a Jeges-tenger legnagyobb jégtáblája

Vágólapra másolva!
Kanada északi partjaitól mintegy 800 kilométerre található a Ward Hunt nevű, 400 kilométeres, 40 méter magas jégtábla, amely az elmúlt három év során lassan, de annál biztosabban két darabra vált. Ez a Jeges-tenger legnagyobb jéglemeze, s a kutatóknak most először van alkalmuk a repedés alakulásának és formálódásának megfigyelésére.
Vágólapra másolva!

A hasadék észak-déli irányban húzódik a jégtáblán, és 10-12 méter széles. Műholdak, helikopterek is állandóan figyelemmel kísérik fejlődését, amelyet megakadályozni nem lehet. A jégtábla mintegy 4500 évvel ezelőtt alakult ki, majd 3000 évvel ezelőtt ágyazódott be jelenlegi helyére. A nagy hasadék mellett sok kisebb is van rajta, ami már ez idáig is több jégtömb leszakadásához vezetett: 2002-ben egy hat négyzetkilométeres darab vált le.

A Ward Hunt kettészakadása azért nyugtalanító, mert ha ezek a blokkok, felszakadozott jégtáblák délebbre sodródnak, veszélybe sodorhatják a hajózást a Beaufort-tengernél. A Ward Hunt magasságában ugyan nincs hajózás, de más bajt már eddig is okozott hasadozása: a lemez évtizedekig korlátot képezett a Disraeli-fjord öble számára, elzárta azt, s a jég miatt az öbölbe nem tudott behatolni a tengervíz. Az öböl így lassacskán átváltozott a Jeges-tenger legnagyobb édesvízi lagúnájává. Most viszont ez az olvadásból keletkezett édesvíz az új réseken keresztül elszökött, és a vízzel együtt eltűnt az öböl algákból és mikroorganizmusokból álló páratlan rendszere. A helyszínen tartózkodó kutatócsoport a Geographical Research Lettersben számolt be tapasztalatairól.