A világ legkedveltebb állata

Vágólapra másolva!
Talán meglepő, mégis egy hidegvérű ragadozó, a tigris a legnépszerűbb állat a világon - derült ki egy nemzetközi felmérésből.
Vágólapra másolva!

Az Animal Planet televízió 73 ország 53 ezer nézőjének körében végzett felmérése alapján a csíkos bundás, átható tekintetű nagyragadozó, a Földünkön kiveszőben lévő tigris a legnépszerűbb állat. A tigrist a kutya, majd a delfin követi. Érdekesség, hogy Németországban a negyedik helyen a kígyó "végzett", bár a hüllő másutt sem szerepelt sokkal rosszabbul: a világranglistán a hatodik helyre került.

A tigris a szavazatok 21 százalékával jutott az első helyre, utána - szoros versenyben - a kutya következik 17 százalékkal. Nem sokkal marad el a négylábú kedvenctől a delfin, amelyet 13 százalékkal juttattak a harmadik helyre a nézők. A hármas élmezőny után sorrendben a ló, az oroszlán, a kígyó, az elefánt, a csimpánz, az orángután és a bálna következik. A házimacska nem jutott be az első tíz közé, az állatok királya pedig csak harmadannyi szavazatot kapott, mint a tigris.

"A tigrissel könnyű kapcsolatot teremteni, mert külsőleg ugyan vad és tekintélyt parancsoló, belső tulajdonságait tekintve okos, nemes és jó" - vélekedik a világkedvencről Candy d'Sa, a Southamptoni Egyetem etológusa.

Az elmúlt évszázad során a Föld tigrisállománya az eredeti öt százalékára zsugorodott, mára becslések szerint kevesebb, mint 5000 példány él vadon.