Kora ősz a Dunántúlon - a hét műholdképe

Vágólapra másolva!
Szeptember első felében leszálló, felhőoszlató légáramlású képződmények, anticiklonok határozták meg Európa nagy részének időjárását. Hazánkban és környékünkön is kifejezetten szép, napos, késő nyári időt élvezhettünk. Az anticiklon másik előnye a műholdképek készítésekor jelentkezik: a kevés felhő miatt nagy területeken élvezhetünk tiszta belátást az űrből Földünk felszínére.
Vágólapra másolva!

Képünk nagyjából Bécstől (a kép bal felső sarkánál) Bajáig (jobb alsósarok) mutatja a Dunántúl nyárvégi, ősz eleji színvilágát. A learatott búzamezők barna földje keveredik a kukorica sárgás, és más növények zöldes színével, a száradó, szirmait vesztett napraforgó pedig kissé vöröses árnyalatot is ad a kép egyes részeinek.

Az erdők sötétzöldje és a Duna csíkja mellett a kép érdekességét a Dunántúl két nagy tava, a Balaton és a Fertő-tó adja. Az utóbbi jóval sekélyebb, és szürke színe nagy iszaptelítettségre utal. A Balatonban az egyes színek az algák mennyiségét jelzik: látható, hogy a Tihanyi-félszigettől jobbra elterülő keleti medencében viszonylag kevés van a vízben, míg a nyugati medencében a déli part mentén maximális koncentrációjukra utal a víz sötétzöld árnyalata. Ez a látvány azonban ne riasszon el senkit a tó felkeresésétől; a késő nyári melegben a kevésbé fázósak nyugodtan fürödhetnek a kitűnő vízben.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

Tavaly ilyenkor...

Néhány szép felhő az anticiklon idején is kialakult: a Nyugat-Dunántúltól a Bakonyaljáig egy fátyolfelhőkből (döntően cirruszokból) álló felhőkompozíció húzódik, míg a Duna keleti oldalán és a Börzsöny felett kicsi gomolyfelhők (kumuluszok) képződtek a kora délelőtti napsütésben.

Az AQUA műhold MODIS-rendszerének felvételét szeptember 13-án rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)