Lessen vadludakat a hétvégén!

Vágólapra másolva!
A Magyar Madártani Egyesület (MME) munkatársai vadlúd lesre várják az érdeklődőket november 25-én, szombaton, délután háromkor Tatán, az Öreg-tónál. A madarászok segítségével a parton felállított teleszkópokkal bárki megfigyelheti, amint naplemente előtt vadludak ezrei húznak el a vár felett, és szállnak le a tó vizére megpihenni.
Vágólapra másolva!

Az MME Madárgyűrűzési központjának adatai szerint az Öreg-tóra elsősorban Németországból és Hollandiából érkeznek a vadludak. A leggyakoribb fajok a vetési lúd, a nagy lilik és a nyári lúd. Egyes ősz végi, vagy téli napokon akár 45-50 ezer vízimadár is megpihenhet a tónál.

Forrás: MME/Imre Tamásné

A korán kelőknek a szervezők a reggeli vadlúd-kirepülés megtekintését javasolják, reggel 7 és 8 óra között. Aki szombat reggel inkább lustálkodna, azt a délutáni behúzásra várják 15 és 16 óra között.

További információt a rendezvényről és a vadludakról az MME honlapján talál, vagy kérdezze a Magyar Madártani Egyesület munkatársát, Csonka Pétert: 30/663-4659.

A tatai Öreg-tóról

Talán az egész kontinensen nincs még egy olyan hely, mint a Tatai Öreg-tó, ahol a félénk madaraknak ismert vadludak, a város szívében, testközelből megfigyelhetők. Az Öreg-tó a nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek védelmére létrehozott, úgynevezett Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik, és része az Európai Unió ökológiai hálózatának, a Natura 2000 hálózatnak is. A Magyar Madártani Egyesület munkatársai évek óta dolgoznak a tó természeti értékeinek megőrzéséért: folyamatosan nyomon követik az itt található madarak létszámát, az állományok helyzetét, és felderítik a madarakat veszélyeztető tényezőket.

Forrás: MME/Imre Tamás