Vörös hamut lövell az Etna

Vágólapra másolva!
Az elmúlt hétvégén megnőtt az Etna aktivitása; pénteken 100 kilométert meghaladó hosszúságú, vörös színű füstzászló látszott az űrből a vulkán kráterétől délkeleti irányban. A vöröses szín igazi: a műhold helyéről az emberi szem is ezeket a színeket látná.
Vágólapra másolva!

A felvétel közepén Szicília szigete látható, felül van az olasz csizma orra, a kép délkeleti (jobb alsó) részén a sötét zóna adathiányt jelöl: a képet a TERRA műhold észlelési sávjának széléből vágtuk ki. A sziget keleti részén emelkedő, több mint 3000 méter magas bazalt-rétegvulkán szinte állandóan aktív, de a mostanihoz hasonló hamu vagy füst, netán lávaömlés nem fordul elő mindig. A füst, illetve vulkáni hamu különös, vörös színét a vulkán által kibocsátott anyagok, feltehetően kénvegyületek okozzák.

Az, hogy a füst és hamu délkelet felé halad, a szél északnyugati irányát mutatja, ezt a sziget felett kialakult, a domborzat által keltett (ún. orografikus) felhőzet szerkezete is igazolja. A sziget déli partjai mentén a tenger világosabb színét az előző napok viharai és esői által a tengerbe juttatott hordalék okozza.

Forrás: ELTE

A felvétel nagyobb méretben

A TERRA műhold MODIS-rendszerének felvételét november 24-én rögzítettük az ELTE vevőállomásán.

Timár Gábor - Kern Anikó (ELTE)