Waterloo: majdnem sikeres haditervből végzetes bukás

2015.06.18. 19:48

1815. június 18-án a waterlooi síkon váltakozó szerencsével zajló ütközet, mire leszállt a nap, megpecsételte Napóleon száznapos visszatérését. A waterlooi vereséggel új szakasz kezdődött az európai történelemben.

A napóleoni háborúk dicsősége elevenen élt a francia köztudatban a császár 1815-ös partra szállásakorForrás: Origo-grafika

Döbbenet és ováció – a kis korzikai ismét Franciaország földjén

1815. március elsején futótűzként terjedt a hír, hogy Cannes-ban 1500 emberével partra szállt Elba száműzött oroszlánja, Bonaparte Napóleon. A hír ideges nyugtalanságot váltott ki Párizsban; a nagy vehemenciával éppen a Bourbon-restauráció ügyén fáradozó XVIII. Lajos elsápadt, amikor hírül vette, hogy a „kis korzikai” ismét megjelent frankhon földjén.

XVIII. Lajos Napóleon partraszállásának, valamint a királyi csapatok átállásának hírére elmenekült PárizsbólForrás: Wikimedia Commons

Az uralkodó azonnal utasította Napóleon egykori renegát tábornokát, a Bourbon-zsoldba lépett Ney marsallt, hogy seregeivel azonnal induljon délre, és számolja fel a „parvenü császár” lázadását.  Bécsben, a napóleoni idők utáni Európa újrarajzolásán marakodó főméltóságokat a bécsi kongresszus udvari bálján érte a hihetetlen hír.

Ney marsall a seregeivel átállt Napóleon oldalára, és részt vett a waterlooi ütközetben isForrás. Wikimedia Commons

A  burgbéli rendezvénynek, a finomkodó cselszövéseknek, az előkelő társasági pletykálkodásoknak és a háttérzenét szolgáltató vonósok menüettjének a bombaként robbant hír pillanatok alatt véget vetett. 

Napóleon nem sok időt vesztegetett az elegáns földközi-tengeri városkában; 

nem törődve a hatalmas ovációval és a tömeg extatikus ünneplésével, hívei apró seregével azonnal Párizsnak vette az irányt.

Napóleon a szfinx előtt, az 1798-as egyiptomi hadjárat idején. Sokakban élt még a császár dicsőségének emléke, amikor 1815-ben ismét partra szállt FranciaországbanForrás: Wikimedia Commons/Origo-grafika

A délfrancia helyőrségekben, ahogy a katonaság hírül vette az egykori szeretett vezér visszatérését, sorra álltak át az ezredek Napóleon zászlaja alá. A Labédoyére ezredes parancsnoksága alatt álló grenoble-i helyőrség volt az első, amely a tömeg tomboló ünneplése közepette a városon átvonuló császár mellé állt. 

Napóleon 1815-ös restaurációs kísérlete franciaellenes szövetségbe forrasztotta az európai nagyhatalmakatForrás: Wikimedia Commons

Ugyanezek a jelenetek játszódtak le a Párizs felé történt gyors menetelés idején; 

Lons-le-Saunier-ben maga Ney marsall, a királyi hadak főparancsnoka esküdött fel ismét Bonaparténak.  

Az egyre riasztóbb hírek hallatán XVIII. Lajos március 13-án udvartartásával Gentbe menekült. Március 20-án Napóleon az ellene küldött hadak élén, a párizsiak lelkes ünneplése között vonult be a „fény városba” – Franciaország ismét a császár lábai előtt hevert. 

„Ezt nem tűrhetjük el, uraim!”

Az 1814 szeptembere óta ülésező bécsi kongresszus már-már újabb háborús konfliktussal fenyegető parázs viták színhelyévé vált 1815 kora tavaszára. A „nagyhatalmi koncert” tagjai, elsősorban Poroszország és I. Sándor orosz cár között Lengyelország felosztása miatt alakult ki makacs, késhegyig menő vita. 

Talleyrand herceg, a "hazugság atyja" a diplomáciai cselszövések nagymestereForrás: Wikimedia Commons

A kortársai által a háta mögött csak a „hazugság atyjaként” emlegetett zseniális köpönyegforgató és éles eszű diplomata, 

Talleyrand herceg kitűnő érzékkel ugrasztotta egymásnak a marakodó nagyhatalmakat, hogy a konfliktusból Franciaország számára kovácsoljon minél több előnyt. 

Opponensének, az agyafúrtságban szintén kiemelkedő másik intrikaművésznek, Klemens von Metternich hercegnek – aki semmitől sem tartott jobban, mint hogy a bécsi kongresszuson kipattant nézeteltérések nyomán újabb nagyhatalmi összetűzés alakul ki az amúgy is gyengélkedő Habsburg Birodalom tőszomszédságában –, egyenesen kapóra jött Napóleon partraszállásnak híre, a nézeteltérések elsimításában.

Klemens von Metternich herceg, aki összeboronálta a Napóleon-ellenes szövetségetForrás: Wikimedia Commons

Az összes európai nagyhatalom számára egyformán ijesztő emlékű Napóleon színrelépése riadóként hatott; 

Lengyelország kérdésében napok alatt megegyeztek, és március 25-ére meg is alakult a Napóleon-ellenes  „hetedik koalíció”, 

a francia császár leverésére létrejött katonai szövetség. 

Háború nélkül nem megy

Napóleon, miután megérkezett Párizsba, kiáltvánnyal fordult az európai nagyhatalmakhoz, amelyben békés szándékairól győzködte a kontinens koronás főit azt hangoztatva, hogy Franciaország békéjének biztosításán kívül semmi más szándéka nincs. 

A bécsi kongresszus résztvevői egykorú metszetenForrás: Wikimedia Commons

A Bécsben tanácskozó hatalmasságok azonban gyorsan konszenzusra jutottak arról, hogy Európa békéjére éppen Napóleon franciaországi felbukkanása jelenti a legnagyobb veszedelmet, amit azonnali katonai fellépéssel kell felszámolni. A Napóleon-ellenes szövetségbe tömörült hatalmak, Ausztria, Poroszország, Nagy-Britannia és Oroszország a háborús készülődés jegyében sietve hazarendelték Párizsban állomásozó követeiket. 

I. Sándor cár, aki majdnem kudarcba fullasztotta a konferenciát Lengyelország kérdésében. Napóleon partraszállásának hírére azonban az európai nagyhatalmak félretették nézeteltéréseiketForrás: Wikimedia Commons

Mindez meggyőzte Napóleont, hogy újból elfoglalt trónját csak háború árán tudja megtartani, ezért nyomban hozzá kell fognia hadserege megszervezéséhez. Hatalmának közjogi megalapozásához olyan új alkotmányt konstruáltatott, amely óvatosságból ugyan nyíltan nem diktatórikus, de a korszellemnek megfelelően nyilván nem is demokratikus. 

Az új alkotmányt, amelyet népszavazással erősíttetett meg, 1815. június 1-jén, hatalmas népünnepély keretei között hirdették ki a Mars-mezőn. 

A színpadias külsőségekhez mindig is mélyen vonzódó császár magára díszes hermelinpalástot öltve és homlokát aranydiadémmal ékesítve úgy tette le az esküt az új alkotmányra a mezőn felállított oltár előtt, mint az ókori Róma imperátorai.

A császárt mindig is vonzották az antik Rómát idéző teátrális külsőségekForrás: Wikimedia Commons

A harsányan teátrális esemény után azonban kiderült, hogy a francia nép már sokkal óvatosabbá vált Napóleon korábbi hazárd jellegű vállalkozásai miatt. 

A haderő felállítása ugyanis nem ment minden zökkenő nélkül, 

nem mindenki lelkesedett az újabb, egész Európával szemben meghirdetett háborúért.

Ismét harcba indul a nagy armada

Napóleon június 2-án kiadott hadparancsában lelkesítő felhívást intézett katonáihoz. Másnap a teljes francia haderő felkerekedett. 

Napóleon, a kiváló stratéga felismerte, hogy a szövetséges hatalmak egyesített haderejének óriási túlerejével szemben nem lenne esélye.

A waterlooi ütközet első szakaszában úgy tűnt, hogy beválik Napóleon haditerveForrás: Wikimedia Commons

Haditervének az volt a lényege, hogy első lépésben a brit és a porosz hadtestekkel külön-külön végez, megakadályozva az egyesülésüket.  

Ezért gyors támadó hadműveletet határozott el a Belgium területén felvonuló  Arthur Wellesley, Wellington első hercegének parancsnoksága alatt álló brit, németalföldi és német, illetve a Gebhard Leberecht von Blücher gróf tábornagy vezette porosz hadtestek ellen.

Arthur Wellesley tábornagy, Wellington első hercege, a brit szövetséges haderő parancsnoka ír származású arisztokrata volt. Wellington herceg néven vált közismerttéForrás: Wikimedia Commons

Wellington hercegének parancsnoksága alatt összesen 67 000 brit és szövetséges katona állt fegyverben, Blücher tábornagy hadereje pedig 60 000 főt számlált, szemben Napóleon összesen 73 000 katonájával. 

Elszánt roham – majdnem siker koronázta a napóleoni haditervet

Eleinte úgy tűnt, hogy Napóleon terve beválik. 

Június 16-án Ligny mellett a francia csapatok megfutamodásra kényszerítették Blücher seregtesteit, 

és ez előrevetítette annak reális lehetőségét, hogy még azt megelőzően sikerül megakadályozni a poroszok egyesülését Wellington hadseregével, mielőtt Napóleon megütközne a brit-szövetséges ármádiával.

Gebhard Leberecht von Blücher gróf, tábornagy, a porosz haderő parancsnoka, akit először megfutamított Napóleon hadseregeForrás: Wikimedia Commons

Napóleon azonban félreérthető parancsot adott hűséges hívének, Emmanuel de Grouchy marsallnak a megfutamított porosz seregtestek üldözésére és bekerítésére. 

Grouchy tábornagy csak megkésve, június 17-én egy, a főerőktől elszakadó 30 000 fős csapatkontingenssel és tévesen nem a Blücher marsall parancsnoksága alatt álló porosz sereg, hanem egy Johann von Thielmann tábornok vezényelte leszakadt kisebb csapategység üldözésébe kezdett.

Emmanuel de Grouchy marsall tévedésből nem Blücher főerőit üldözte, így távol maradt a waterlooi ütközet döntő összecsapásátólForrás: Wikimedia Commons

A másnap kibontakozó döntő ütközet kimenetelében ez a tévedés komoly szerepet játszott. A június 18-ra virradó éjszaka Blücher komoly erősítést kapott a gróf Friedrich Wilhelm von Bülow Dennewitz tábornok parancsnoksága alatt beérkező porosz IV. hadtest személyében.

Von Thielmann porosz tábornok, aki kis seregtestével elvonta Grouchy marsall harmincezres hadseregét a napóleoni főerőktőlForrás: Wikimedia Commons

Von Bülow Dennewitz gróf jól felszerelt és pihent egységei nem vettek részt a ligny-i ütközetben, így az erőviszonyok a Napóleon-ellenes szövetséges hadak javára  billentek át.

Waterloo, a végzet szimbóluma

Wellington Quatre Bras-nál állomásozó csapatai számára a poroszok ligny-i veresége tarthatatlan helyzetet teremtett. Elkerülendő az erőfölényben lévő franciák újabb támadását, a herceg  június 17-ének  éjszakáján, kihasználva az esős időt, csapatait visszavonta Waterloo határába. 

Lovasroham a waterlooi ütközetbenForrás: Wikimedia Commons

Wellington a Hougomont majortól kezdve a balszárnyán lévő két kisebb tanyáig, La Haie-ig és Papelotte-ig terjedő vonalon állította fel a haderejét. Június 18-án felvirradt a döntő ütközet napja. Az egész éjszaka szakadó eső miatt felázott, süppedőssé vált talaj komolyan hátráltatta Napóleon legfőbb ereje, a félelmetesen pontos francia tábori tüzérség felvonultatását. A lövegek helyenként kerékagyig süppedtek az agyagos sárba, emiatt a hadrend kialakítása csak vontatottan haladt. 

Öldöklő küzdelem bontakozott ki Wellington jobbszárnyánForrás: Wikimedia Commons

A császárt migrén és hasfájás gyötörte, de főfájását csak fokozta, hogy 

nem kapott semmilyen információt a ligny-i ütközet után „elpárolgott” Blücher-féle porosz hadak helyzetéről. 

Déli fél tizenkettőkor a francia lövegek sortüzével vette kezdetét a világtörténelembe később waterlooi csataként bevonult ütközet.  

„A gárda meghal, de nem adja meg magát!”

A kombinált lovassági roham és a gyalogság támadása előtt Napóleon a francia ütegek segítségével szerette volna megbontani Wellington arcvonalát. Csakhogy a leleményes herceg a támadásra váró erőit egy lanka jótékony takarása mögött helyezte el, és a süppedős talaj is sokat rontott a becsapódó gránátok hatékonyságán. Napóleon úgy értékelte, hogy Wellington arcvonalán a jobbszárny – ahol a tartalékerők koncentrálódtak – a gyenge pont.

Blücher tábornagy törzstisztjei társaságában. Végül is a poroszok rohama fordította meg az ütközet kimenetelétForrás: Wikimedia Commons

Ezért a Hougmont major területén állomásozó brit csapatok ellen indította az első rohamot.  Annak ellenére, hogy az öldöklő kézitusában a francia gránátosok egyszer még a majorépület udvarára is benyomultak, nem sikerült  megfutamítaniuk az elszántan védekező briteket. Viszont a délután fél kettőkor Ney marsall által megindított támadás sikerrel járt: a franciák elfoglalták La Haye Saint-et, ezzel megingott a brit arcvonal dereka. 

Az elképzelhető legkockázatosabb helyzet” 

– reagált angolos nyugalommal Wellington hercege a befutott rossz hírre. 

Wellington hercege hidegvérrel és kiváló taktikai érzékkel irányította a csatátForrás: Wikimedia Commons

A siker kiszélesítésére Napóleon bevetette egyetlen tartalékát, az elit Császári Gárdát, amely az ismétlődő sortüzek és kartácseső ellenére halált megvető bátorsággal megrohamozta a brit szövetséges német Brunswick- és Nassau-féle alakulatokat.

"A gárda meghal, de nem adja meg magát!" – a híres szállóigét Pierre Cambronne-nak tulajdonítjákForrás: Wikimedia Commons

A fenyegetővé vált helyzetet az az 1500 fedezékben lapuló brit gárdista mentette meg, akik fedezékükből felemelkedve, oldalról gyilkos puskatűzzel árasztották el a velük nem számoló Császári Gárdát, amely története során először kénytelen volt megfutamodni.

Beteljesedik a bukás

Nagyjából azzal egyidejűleg, amikor a maroknyira olvadt császári gárdistákat körbekerítették, Blücher „fantom”-serege – amelyről Napóleon azt hitte, hogy Emmanuel de Grouchy marsall csapatai már felszámolták – Plancenoit-nál felbomlasztotta a francia hadrendet.  

A waterlooi csatatér napjainkban, az ütközet emlékművévelForrás: Wikimedia Commons

Itt bosszulta meg magát a korábbi félreérthető parancs, amelyet Gruchy megpróbált szó szerint betartani, a poroszok üldözésére. 

Figyelmen kívül hagyta  tábornokai kérlelését, hogy forduljanak vissza, a nagy csatazaj irányába, 

és mire rájött, hogy nem Blücher főerőivel ütközött meg, már minden elveszett.

A waterlooi ütközet Sadler festményénForrás: Wikimedia Commons

Plancenoit elfoglalásával a vereség beteljesedett; a leharcolt és komoly létszámhátrányba került francia alakulatok meginogtak, majd fejveszett menekülésbe kezdtek.

Még áll az az egykori fogadó, amely a waterlooi csata idején Napóleon főhadiszállása voltForrás: Wikimedia Commons/Christopher J. Moss

A császár sokáig nem akarta tudomásul venni a bukást, csak alkonyatkor vonult vissza a Régi Gárda két zászlóaljának fedezetében. Mire lenyugodott a nap, 34 000 francia katona holtteste borította Waterloo esti homályba temetkező síkságát.

Párizsból Szent Ilonára 

A waterlooi csatavesztés után Napóleon Párizsba menekült. 

Itt néhány napig még azzal áltatta magát, hogy újabb sereget toboroz, és Párizs mellett mér majd döntő vereséget a szövetséges hadakra. 

Waterloo sokkoló veresége után azonban már nem tudta megnyerni a parlament támogatását további kétes vállalkozásaihoz. 

A császár lemondását tartalmazó okirat, Napóleon saját kezű aláírásávalForrás: Wikimedia Commons

Mi több, a parlament feloszlathatatlannak minősítette magát. Száz nap alatt nagyot fordult a világ; a viharos ünneplés és harangzúgás helyett, 

a képviselők hangosan azt követelték Napóleontól, hogy mondjon le. 

Noha a hadsereg még engedelmeskedett neki, ahhoz már nem volt elég bátorsága a megromlott egészségű császárnak, hogy mint egykor, 1799 novemberében, katonaság segítségével kergesse el a hatalmát keresztező képviselőket. 

Úton Szent Ilonára, a Bellerophon brit hadihajó fedélzeténForrás: Wikimedia Commons

Továbbra is a jó szerencséjében bízott, nem érzékelve, hogy az 1812-es katasztrófa, amely visszavonhatatlanul kikezdte hatalmát, Waterlooval teljesedett be. 

Végül belátva, hogy elhagyta minden szerencséje, június 22-én, pályafutása során immár másodszor, aláírta lemondási nyilatkozatát. 

Napóleon július 15-én, lényegében a britek foglyaként szállt fel őfelsége Bellerophon korvettjére. 

A számkivetett császár Szent Ilona szigeténForrás: Wikimedia Commons

A hadihajó dagadó vitorlákkal vágott neki a végtelen tengernek, hogy az Atlanti-óceán déli vízsivatagában megbúvó parányi szigetre, Szent Ilonára vigye fejedelmi foglyát. Napóleon soha többé nem látta meg az európai partokat.