AIDS-konferencia - 1000 dollár egy megmentett életért

Vágólapra másolva!
Sok milliárd dollár, sokkal agresszívebb kampány és nemzetközi összefogás kell ahhoz, hogy megállítsuk az AIDS halálos menetelését - hangsúlyozták a vasárnap kezdődött nemzetközi AIDS-konferencián.
Vágólapra másolva!

Tovább tart az AIDS halálos menetelése: bár a járvány már 21 éves múltra tekint vissza, még mindig nem állt meg a növekedése. Ugyanakkor mára világosan kiderült, hogy egyes területeken, ahol komoly gondot fordítanak a megelőzésre, már visszavonulóban van. Ha a világ összefogna, életek millióit menthetné meg néhány év alatt.

Forrás: ORIGO


Ez az első AIDS-konferencia azóta, hogy az ENSZ tavaly globális pénzügyi alapot hozott létre az AIDS, a TBC és a malária elleni küzdelem finanszírozására. Most kiderülhet, hogy a szép szavak és gondolatok realitássá változnak-e. Ehhez először is körülbelül 8 milliárd dollárt kellene összegyűjteni. A HIV-fertőzések terjedése elleni harc becsült éves költsége ugyanis évi 7-10 milliárd USD. Ebből egyelőre csupán 2 milliárd gyűlt össze, amelynek negyedét az USA adományozta az alap számára.

Ajánlat:

A 14. Nemzetközi AIDS Konferencia hivatalos honlapja