Einstein "túl zsidónak" számít Kínában

Vágólapra másolva!
Izrael végül lemondott arról, hogy kiállítást rendez Albert Einsteinről Kínában, miután a pekingi hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy még csak utalás se legyen Einstein zsidó származására vagy a zsidó állam melletti kiállására.
Vágólapra másolva!

Forrás: ORIGOAz einsteini életműről szóló kiállítás jövő hónapban nyílt volna Pekingben, hogy aztán öt további kínai városba is elvándoroljon az eddig a két ország közötti legjelentősebb kulturális csereprogram keretében.

Ám amint legutóbb a szervezők a kiállítás részletes kidolgozásának befejező szakaszához érkeztek, a pekingi hatóságok jelezték, hogy egy már kinyomtatott bekezdést mindenképpen törölni kell a kiállításon.

Az inkriminált bekezdésben Einstein zsidósága került terítékre, melyben Izrael állam megalapításának támogatójaként tűnt fel, akinek államelnöki széket ajánlott az új zsidó állam első miniszterelnöke, David Ben-Gurion.

Izraeli illetékesek nem vették jó néven a cenzúrázási kísérletet: "Ez három olyan téma, mely eléggé meghatározó Einstein életrajzában és egyúttal megváltoztathatatlan" - nyilatkozta Amir Sagie, a pekingi izraeli nagykövetség szóvivője.

Múlt-kor