Vágólapra másolva!
Örömünnep volt vasárnap a Somogy megyei Vörsön. Megérkezett Csárli, a gólya, aki arról nevezetes, hogy immár több éve ő az első, aki visszatér Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Farkas László polgármester a napokban még azon kesergett, hogy hiába kémlelik az eget, az öt éve mindig napra pontosan február 26-án visszatérő gólyájuk csak nem akar megérkezni, pedig a falu főterén - mint korábban mindig - most is várja a fészek.

A mintegy félezer lakosú dél-balatoni településen napi beszédtéma volt, hogy mi lehet a késés oka. Legtöbben a téliesre fordult időjárással magyarázták a gólyájuk késlekedését, arra azonban gondolni sem mert senki, hogy netán valami baj érte az ez eddig mindig hűséges és pontos madarukat.

Vörsnek sokat jelent ez a gólya. Nem is csoda, hiszen az amúgy csendes, békés településnek hírnevet szerzett a különc madár. Mindig egyedül érkezik, párja csak napokkal később csatlakozik hozzá, az addigra kicsinosított, felfrissített fészekbe.

A vörsi gólya elsőségét még soha senki nem kérdőjelezte meg. Ebbéli rangjukban még a madárfigyelő szakemberek is megerősítették a helybelieket, érhető tehát, hogy az oly nagyon várt madarukat most aztán kényeztetik, ellátják minden jóval.

A polgármester, aki házának ablakából rálát a fészekre, az elsők között értesült a gólya vasárnap délutáni érkezéséről. Azonnal megszervezte, hogy gondoskodjanak élelemről, fogjanak halat a madárnak, nehogy éhen maradjon.

Gólyaetetésben egyébként már van gyakorlatuk a vörsieknek. Egyik évben még mindent hó borított, amikor a gólyájuk visszatért, a kedvéért jeget vágtak a Balatonba, hogy beszerezzék a mindennapi betevőt. Csárlinak úri dolga volt, a fészek alatt mindig frissen terített asztal várta. A gyors polgármesteri intézkedésnek köszönhetően erre a figyelmességre most is bizton számíthat.