Cigarettavásárlás azonosító kártyával

Vágólapra másolva!
A jövőben a japánok csak azonosító kártya segítségével vásárolhatnának alkoholt vagy cigarettát az utcai automatákból, s ezekhez a cikkekhez kizárólag nagykorú állampolgárok juthatnak majd hozzá.
Vágólapra másolva!

Japán a fejlett ország között kivívta a "legnagyobb dohányos" cseppet sem hízelgő címét: a nikotin rabjainak számát 35 millió főre becsülik, és a káros szenvedély rohamosan terjed a fiatalok körében is. Mindez drasztikus lépésekre késztette a japán kormányt: ez év márciusában aláírta a WHO dohányzás elleni konvencióját, júniusban betiltották a dohánytermékek reklámját, a közeljövőben pedig megszigorítják az utcai árusítást.

Az azonosító, amely első látásra egy közönséges bankkártyához hasonlít, a beépített mikrochip révén "elektronikus pénztárcaként" működik. A kártyákat fényképpel tervezik ellátni, hogy az azonosító hitelt érdemlően igazolja tulajdonosa személyét. Az azonosító révén érvényt szereznek (legalább az utcán) a japán törvényeknek, amelyek tiltják a húsz év alatti fiataloknak a dohányzást és az alkoholfogyasztást. Hivatalos adatok szerint Japánban 626 ezer utcai cigarettaautomata üzemel.