Vágólapra másolva!
Egy San Diego-i konferencián újabb fordulót tartottak a robotok és az emberek szkander-bajnokságában (AMERAH) de a mérkőzések inkább csak gyenge próbálkozásoknak voltak tekinthetők. Természetesen a robotok részéről.
Vágólapra másolva!

Megnyugodhatnak a sci-fi kliséken szocializálódott, technikai civilizációtól rettegők: nem fognak a robotok uralkodni az emberek felett, legalábbis a közeljövőben biztosan nem. Annál is kevésbé, mivel a hónapban megrendezett robot-ember szkander-versenyen induló mindhárom robotot legyőzte a humán ellenfél, aki nemhogy nem volta világ legerősebb embere, hanem "csak" egy 17 éves középiskolás lány volt. A versenyt a NASA kutatója, Yoseph Bar-Cohen találta ki 1999-ben, azóta rendszeresen megrendezik a bajnokságot. Az idén a három induló közül Virginiai Műegyetem és a Svájci Központi Anyagtani Kutatóintézet robotkarja 4 másodperc után dobta be a törölközőt Panna Felsennel szemben, akit diák-kutatóként választottak ki erre a küzdelemre.Az Environmental Robots cég versenyzője is csak 26 másodpercig bírt kihívójának ellenállni.

A verseny nevét adó mozaikszóban, AMERAH (Armwrestling Match of EAP Robotic Arm against Human) megbúvik egy másik mozaikszó, az EAP. Az EAP Elektro-Aktív Polimert jelent, ami ennek a kutatási irányzatnak az alapja. Az EAP-műanyagoknak elektromos áram hatására megváltozik az alakjuk; tőlük várják a kutatók az emberi izom mesterséges helyettesítését. Úgy látszik, egyenlőre még nem tudtak kell erőt kifejtő mesterséges kart létrehozni az EAP-ből, bár az is lehet, hogy csak az ellenfél volt ellenálhatatlan.

Forrás: Agent Portal