Képalkotó eljárások az agykutatásban

A számítástechnika az 1960-as évektől különböző képalkotó módszereket alkotott, melyek az agy vizsgálatát egészen új mederbe terelték.

Ahhoz, hogy az idegrendszert és az érzékszerveket kísérletes úton vizsgálják, a tudósoknak egy sor elektromos berendezést kellett összekapcsolniuk. Ennek segítségével fedezték fel a 20. században az idegrendszer impulzus-frekvencia kódjait, az inger-ingerületi viszonyok közti matematikai összefüggéseket, a szinapszisok plaszticitását, de így lett kutatási terület például az ismert működő agyterületek egymásra hatásának módja is. A kísérletekben nőtt a független változók szerepe, melyek értékelése és kiszámítása egyre kevésbé sikerülhetett a hagyományos eszközökkel.

Idegfiziológusok, matematikusok, fizikusok és mérnökök így fogtak össze egymással. Az 1964-ben elhunyt Norbert Wiener amerikai matematikus nevét kell kiemelni mint vezető egyéniséget a csoportból. Az 1940-es években alakult ki a Wiener mellett Neumann János és Claude Shannon nevével jelzett információelmélet. Ennek fontos problémakörei: az információtovábbítás adóról vevőre, a párhuzamos vagy soros technika előnyei és hátrányai, valamint a kódolási technikák - csupa olyan kérdés, melyek hasonlítottak a neurofiziológia időszerű kutatási kérdéseihez. Warren McCulloch és Walter Pitts 1943-ban hozták nyilvánosságra logikai műveletekre is képesített formális ideghálózatuk modelljét. Wiener 1948-as Cybernetics című kötete újabb fontos lépést jelentett.

A cikk folytatása a Mindentudás Egyeteme oldalán.