Általános ellenanyagot fedeztek fel az influenzánál

Vágólapra másolva!
Az influenza különféle vírusai közül az A-vírusok a legveszélyesebbek, amelyek gyorsan változnak, ezért mindig újabb védőoltásokat kell ellenük kifejleszteni. Nagy eredmény lenne, ha találnának egy olyan célpontot rajtuk, amely az evolúció során keveset változott, tehát közel megegyező minden változatukban. Egy ilyen szakasz elleni gyógyszerrel elvileg minden A-vírus támadható lenne.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) egy ilyen eredményről számolnak be kutatók: sikerült azonosítaniuk egy eddig ismeretlen, erősen konzervatív molekuláris célpontot az A-típusnál. Azt is sikerült bizonyítaniuk, hogy bizonyos emberi antitestek (az immunrendszer ellenanyagai) hatékonyan támadják ezt a célpontot. Ennek eredményeképpen az emberi influenza állatmodelljeiként szolgáló egerekben sokkal kevesebb megbetegedés jött létre a kísérletek során. A kísérletekben a H5N1-es törzzsel (madárinfluenza) és a H1N1-es szezonális törzzsel fertőzték az állatokat (és nem a világjárványt okozó H1N1-es változattal).

Az újonnan azonosított terápiás célpont az influenza mátrix 2 fehérje egyik konzervatív régiója. A vizsgálatok során egy ritka, természetesen módon előforduló humán antitestet találtak egészséges önkéntesekben, amely ezt a szakaszt támadja. Ezt felszaporították és a fertőzött egerekbe juttatták. A kezelt egerek 60-80%-a felépült, a kezeletleneknek viszont kevesebb mint 10%-a maradt életben. Fontos eredmény, hogy az antitestek két nagyon eltérő szerkezetű törzs ellen nyújtottak hatékony védettséget, éppen azért, mert a célpontjuk szinte teljesen közös volt bennük. A kutatók szerint ezek az antitestek akkor lehetnének igazán hatékonyak, amikor egy új, erősen fertőző törzs bukkan fel.

A mátrix 2 fehérje egyébként eddig is célpont volt, de nem a most megismert szakasza, hanem egy változó része. A kísérleteket a Theraclone Sciences nevű biotechnológiai cég végezte, együttműködve a University of Wisconsin-Madison, a University of Tokyo és a Johns Hopkins University kutatóival.