Ősi várost rombolt le egykor egy földrengés Isztambulnál

Vágólapra másolva!
Egy 11. századi katasztrofális földrengés áldozatává vált város nyomaira bukkantak régészek Isztambul közelében.
Vágólapra másolva!

Batonea város a mai isztambuli negyed, Kücükcekmece területén állt, egy földrengés azonban lerombolta, egy földcsuszamlás pedig betemette - mondta el Sengül Aydingün, az ásatás vezetője csütörtökön.

A szakértő szerint a földrengés a nyolcas erősséget is elérte - ekkora földmozgás már igen súlyos károkat okoz. 1999-ben például egy 7,6-os erősségű földrengés ettől a területtől száz kilométerre délre húszezer ember halálát okozta.

Aydingün és kollégái néhány éve kutatják már Batonea romjait. Feltételezéseik szerint a Márvány-tenger mellett lévő terület a kora kőkorszak óta lakott volt. A római korban felvirágzott város romjai a vízszint csökkenésével váltak láthatóvá.

Víz alatti régészek munkájuk során feltárták a tengerben egy elsüllyedt világítótorony maradványait, és olyan emberek csontvázaira is bukkantak, akik a batoneai súlyos földrengésben lelték halálukat.