Április negyedike; a félig sem igaz felszabadulás

Magyarország területe 8 hónapig tartó, az országot romba döntő elhúzódó hadműveletek helyszínévé vált

A rendszerváltozásig 1945. április 4., mint a második világháború Magyarországon zajlott hadműveleteinek befejeződése, úgymond, a felszabadulás napjaként szerepelt az iskolai történelemkönyvekben. A több mint negyven évig tartó pártállami rendszer kánonjában a "felszabadulás" november 7.,  -  korabeli terminológiával élve, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom  mellett  - a legkitüntetettebb, de  történelmi féligazságokra épülő ünnep volt ez.

Sztálin megrendeli a győzelem napját

A Dunántúlon 1945. március 6-án elkezdődött, és a második világháború utolsó német hadászati offenzív kísérlete, a „Tavaszi ébredés” hadművelet alig másfél hét alatt összeomlott. A 2. ukrán front március 16-án indította meg ellentámadását, amelynek célja, a német haderő Magyarország területéről történő kiszorítása, és Bécs elfoglalása volt.

Visszavonuló német páncélozott csapatszállító járművek és harckocsik a Dunántúlon, 1945 márciusában Forrás: Bundesarchiv

A moszkvai főparancsnokság, a Sztavka feje, Joszif V. Sztálin igencsak bosszús volt a magyarországi hadműveletek, különösen Budapest ostromának elhúzódásáért. Sztálin szeretett győzelmi határidőket szabni a tábornokainak, és ez most sem volt másként. Március 16-án táviratban megüzente Fedor Tolbuhin marsallnak, a 2. ukrán front parancsnokának, hogy a dunántúli hadműveleteket április 4-ig be kell fejezni, addigra ki kell verni az utolsó német katonát is Magyarországról.

Sztálin utasítása volt, hogy Magyarország területén április 4-ig be kell fejezni a hadműveleteket Forrás: Wikimedia Commons

A "gazda" által szabott határidőket, függetlenül azok megalapozottságától (lásd a Budapest öt napon belüli elfoglalására vonatkozó korábbi sztálini ukázt), illett komolyan venni. Tolbuhin hadseregcsoportja ez alkalommal jól vette az akadályokat. Március 22-én elfoglalta Székesfehérvárt, március 31-én pedig Sopront, felvonult az osztrák határra, itt azonban nem várt akadályba ütközött.

Április 4-i emlékmű Nemesmedvesen Forrás: Wikimedia Commons

A Rábafüzes és Nemesmedves térségében kiépített német úgynevezett birodalmi védőállás ha megállítani nem is tudta a diadalmasan előrenyomuló szovjet gőzhengert, bosszantó határ menti csetepatékra kényszerítette Tolbuhin egységeit, veszélyeztetve a Moszkvából árgus szemekkel figyelt határidő pontos betartását.

Fedor Tolbuhin marsall határidőre, de még azt megelőzően jelentette Sztálinnak a parancs végrehajtását, hogy az utolsó német egységek valóban elhagyták Magyarországot Forrás: Wikimedia Commons

Ezért azt követően, hogy április 4-én néhány szovjet alegység benyomult az utolsó, térképen önálló közigazgatási egységnek számító Nemesmedves faluszéli utcáiba, a megkönnyebbült Tolbuhin, - meg sem várva a községért és környékéért kibontakozott harcok végeredményét – megtáviratozta Moszkvába, hogy "Sztálin elvtárs parancsát" sikeresen végrehajtotta.

További kilenc nap felszabadítás

Csakhogy a nemesmedvesi alvég április 4-i szovjet megszállása még nem jelentette a magyar területek hiánytalan elfoglalását. Több mint egy hétig tartó, hullámzó csatározás bontakozott ki Nemesmedves térségében. A közigazgatási szempontból Nemesmedveshez tartozó Magyarbüks községből csak április 11-én sikerült kiverni a németeket, akik a környékbeli majorságokban még mindig fanatikusan kitartottak.

Magyarország 8 hónapig tartó, az országot romba döntő hadműveletek helyszínévé vált Forrás: Wikimedia Commons

A délnémet területek irányában Ausztrián keresztül kibontakozó nagy szovjet hadművelethez képest ezek a tanyavilági csetepaték már valóban nem osztottak és szoroztak, de mindenestre történelmi tény, hogy a későbbi években ájulásig magasztalt felszabadulás napjával, április 4.-vel szemben, még 12.-én is német lövészek hasaltak magyar földön. Ungváry Krisztián kutatásai szerint, a legutolsó német alegységeket csak április 13-án szorították ki a Kapuy-major területéről Pinkamindszent környékén. Tolbuhin marsallnak azonban nem kellett aggódnia, Moszkva szemei már nem láttak el eddig. A második világháború Magyarországon tehát nem április 4-én, hanem egyes kutatások szerint 12-én, vagy más források alapján 13-án ért csak véget.

Tájkép csata után

Az ország háborús mérlege több mint szomorú. Magyarország annak ellenére, hogy a nagy európai hadszínterekhez képest elhanyagolható területtel rendelkezett, stratégiai jelentősége miatt 8 hónapon át volt olyan hadműveleti terület, ahol a második világháború legsúlyosabb csatái közé sorolt ütközetek zajlottak. A hadműveletek pusztításai mellett hatalmas gazdasági károkat okoztak a német, majd az orosz rekvirálások, és a nyilas kormány kitelepítési ámokfutása, amelynek a nemzeti vagyon majd 40 százaléka esett áldozatául.

A magyarországi hadműveletek hatalmas pusztítást okoztak, közel 900 ezer áldozatot követeltek Forrás: Origo

Ennél is hatalmasabb az emberéletben bekövetkezett veszteség, amely arányait tekintve a negyedik helyen áll a világháború hadviselő nemzetei között. A visszacsatolt magyar területek lakosságával együtt számított 14,5 milliós lélekszám 6,2 százalékát, mintegy 900 000 főt tett ki a háború magyar halottainak száma, Romsics Ignác történész professzor kutatásai szerint. Ebből 340-360 ezer a katonai, és 560-540 ezer a civil áldozatok száma, utóbbiak döntő többségét az elhurcolt magyar zsidók alkotják. Ami a veszteségarányokat illeti, hazánkat csak Lengyelország (15%), a Szovjetunió (8,4 %) valamint Németország (6,4 %) előzi meg ebben ezen a listán.

Felszabadulás, hatalomváltás, vagy megszállás?

A fejezetcímben feltett kérdésre kevésbé történészi megközelítésből válaszolva azt mondhatjuk, hogy a Vörös Hadsereg benyomulása, illetve a megszálló német erők kiűzése kinek ez, kinek az volt. Azzal együtt, hogy sokak életét megmentette a szovjet bevonulás, sokakét viszont megnyomorította; malenkij robottal, Gulággal, és a Moszkva által Magyarországra oktrojált kommunista rendszerrel, benne különösen a Rákosi-féle rémuralommal. Magyarország 1944. március 19-én a német megszállással elvesztette függetlenségét.

A Rákosi-rendszer április 4-re úgy tekintett, mint hatalma kezdőpontjára Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A magyar közélet németekkel kevéssé szimpatizáló szereplőit a Gestapo elhurcolta, az ország szuverenitását de facto felszámolták, az ország zsidóságának jelentős részét deportálták, és német nyomásra, az ország továbbra is részt vett az érdekeivel ellentétes háborúban. Az elvetélt 1944. október 15-i kiugrási kísérlet után Magyarország a Harmadik Birodalom külső védelmi vonalává, az országot romba döntő harcok színterévé vált. Akiket mindez közvetlenül érintett, méltán érezhették úgy, hogy a németek kiverése felszabadulás.

A német megszállás sok emberéletet követelt Forrás: Bundesarchiv/Faupel

A szovjeturalom azonban nem állította vissza az ország szuverenitását, hanem saját rendszerét, az elnyomás új formáját rákényszerítve, újabb megpróbáltatásokat okozott a magyarságnak. A gyorsan kiépített rendőrállam, az ÁVH és a pártállami terror tobzódása, tíz és százezrek egzisztenciális tönkretétele az államosítással, a B-listázás, a munkatáborok és a büntetőjognak, mint az "osztályharc" eszközének a legelemibb jogállami normákat felrúgó megtorló alkalmazása, párosulva széles tömegek elszegényedésével, sokak számára a felszabadulást szitokszóvá tette.

Felvonuló munkásőrök. A német elnyomást felváltó kommunista diktatúra miatt sokan érezték úgy, hogy csöbörből-vödörbe kerültek Forrás: MEK/OSZK

A korabeli pesti aszfalthumor egyik kapcsolódó "gyöngyszemét" idézve: Három dúlás volt Magyarország történelmében, a tatárdúlás, a törökdúlás, és a felszabadúlás. Tömegek érezték úgy, hogy csöbörből vödörbe kerültünk. Mindenesetre, amikor egy megszálló hatalmat egy másik megszálló hatalom vált fel, azt történelmi szempontból aligha lehet felszabadulásnak nevezni.

Felszabadulási kánon

Az 1945 után kiépülő kommunista pártállami rendszer legitimitását a szovjet megszállás biztosította. Nem véletlen tehát, hogy az új rezsim ennek kezdőpontját tekintette saját hatalma megszületésének is, ezért a felszabadulás napját, mint a rendszer legitimitásának eredőjét már-már kultikus tisztelettel ünnepeltette meg a későbbiekben.

Katonai díszszemle április 4-én, az 1950-es években Forrás: Fortepan

Még 1945-ben, rendeleti úton, április 4-ét az Ideiglenes Nemzeti Kormány a felszabadulás ünnepének nyilvánította. A dátum forrásául - mint az előzőekben láthattuk -, nem a történelmi valóság, hanem a szovjet hírügynökség, a TASSZ 1945. április 4-i kommünikéje szolgált, amely Sztálin utasítására azt közölte, hogy a Vörös Hadsereg aznap, április 4-én Magyarországról kiverte az utolsó német egységeket is. Egészen a rendszerváltozásig ez volt november 7. mellett a pártállam legnagyobb ünnepe.

Révai Józsefnek (középen szemüvegben) nem tetszett, hogy március 15. a legnagyobb nemzeti ünnep Forrás: Origo

A koalíciós időszak (1945-1948) éveiben a rohamosan növekvő kommunista befolyás ellenére még nem sikerült elérni április 4. lármás megünnepeltetését; változatlanul március 15. maradt a legnagyobb nemzeti ünnep. Révai József, a Magyar Kommunista Párt főideológusának 1947-ben a párt lapjában, a Szabad Népben közölt Ünnepi tanulságok című cikke már a közelgő jövő sötét árnyékát vetítette előre. Révai írásában április 4-e primátusát pedzegette március 15-el szemben. Az 1948-as centenárium fényes külsőségek között került megrendezésre, de árulkodó jel volt, hogy az 1848-as zsákmányolt honvédzászlókat Sztálin utasítására az április 4-i ünnepségen szolgáltatták vissza.

Farkas Mihály honvédelmi miniszter, a "trojka" nagyhatalmú tagja Forrás: MEK/OSZK

A döntő fordulat 1950-ben következett be, amikor a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 10. számú törvényerejű rendeletével április 4-ét a legnagyobb nemzeti ünnepnek nyilvánította. A korszak hangulatának jobb megértéséhez talán tanulságos lehet néhány sort idézni a jogszabály szervilis szövegéből: „Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt. Április 4. nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe, a magyar felszabadulás, a megbonthatatlan szovjet - magyar barátság napja".

A Kádár-rendszer végére a felszabadulási ünnepi családi programos szabadnappá szelídült Forrás: MTI

Ezzel kezdődött el a hosszú évekig tartó felvonulási kényszer és hatalmas katonai parádék időszaka. A Rákosi-féle trojka egyik fő oszlopa, a cipészsegédből lett vezérezredes, Farkas Mihály honvédelmi miniszter 1950-ben meghozott rendelete alapján egészen 1965-ig minden évben katonai díszszemlével ünnepelték a felszabadulást. Az utolsó monstre katonai parádét a 20. évforduló alkalmából rendezték meg 1965-ben. Onnantól kezdve már csak ötévente volt díszszemle, az utolsót 1985-ben, a 40. évforduló alkalmából tartották meg.

"Spontán" feszabadulási ünneplés a Kádár-korszakban Forrás: Kommunizmus Kutató Intézet

A felszabadulás napja az egyre jobban felpuhuló Kádár-rendszer utolsó éveiben családi kiránduló programmá, televíziós Önök kérték kívánságműsorrá szelídült. Április 4-ét az 1991. évi VIII. törvény törölte végleg a nemzeti ünnepek sorából.