A császárnak esküdtek kivégzésük előtt az aradi vértanúk

Schweidel József
Schweidel József részletes naplót vezetett fogsága alatt
Vágólapra másolva!
A magyar történelem néhány leghíresebb alakja, a tizenhárom aradi vértanú hősiesen harcolt a szabadságharc csatamezőin – elfogatásuk után azonban mindannyian elítélték a forradalmár köztársaságpárti kormányt. A kihallgatási jegyzőkönyvekből és az utólagos beadványokból kiderül, hogy nem volt annyira fekete-fehér az 1848–1849-es szabadságharc, mint ahogyan azt a történelemkönyvekben tanítják nekünk.
Vágólapra másolva!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc záróakkordjaként a magyar haderő az oroszok előtt tette le a fegyvert Világosnál. Ez a Ferenc József számára megalázó aktus adta az utolsó lökést ahhoz, hogy a császár a lehető legkegyetlenebb módon torolja meg az "áruló" magyar honvédtiszteken, hogy nem az osztrákoknak adták meg magukat. Ha így tesznek, azzal

elismerték volna, hogy a szabadságharc elbukott,

így azonban csak azt üzenték, hogy az egyesített osztrák és orosz seregekkel a magyarok a létszámhátrányuk miatt képtelenek tovább harcolni.

A tizenhat vértanú

A „magyar lázadó hadsereg” honvédtisztjei közül 13-at végeztek ki október 6-án, egyet a tizenhármak előtt (Ormai Norbertet), kettőt pedig utánuk (Kazinczy Lajost, Kazinczy Ferenc költő fiát és Ludwig Haukot).

Kazinczy Lajos, Kazinczy Ferenc fia, szintén Aradon halt meg, a tizenhárom vértanú kivégzése után Forrás: Wikimedia Commons

Az orosz cár, I. Miklós hiába kért kegyelmet az orosz fogságba esett katonák számára, a sértett Ferenc József egyik honvédtiszt büntetését sem enyhítette, pedig a tábornokok az utolsó pillanatig reménykedtek a kegyelemben. „Egy fiatal minorita papot küldtek hozzám, aki igazán értelmes ember és érdemdús pap; megbízták, hogy holnap reggel jöjjön el hozzám, és lásson el a szentségekkel. Valóban ne adnának kegyelmet nekünk?

– írja Schweidel József a fogságban kelt naplóbejegyzésében, közvetlenül az ítélethirdetés után.

Schweidel kincset érő naplója

Schweidel naplója egyébként a fogság heteibe is részletes betekintést nyújt – a honvéd vezérőrnagy, aki szintén Világosnál tette le a fegyvert, 1849. augusztus 25-étől vezette a feljegyzéseit. Naplójából megtudhatjuk, hogy az aradi fogság korántsem olyan volt, mint ahogyan azt ma elképzeljük: bár alig kaptak kosztot az őröktől, és azt is csak pénzért, látogatókat fogadhattak, akik hozhattak nekik élelmet és ajándékokat.

Olyan is akadt, hogy a porkoláb elfelejtette bezárni az ajtót, a foglyok pedig átköszönhettek egymásnak némi eszmecsere céljából.

„Kitartásra intettem tehát a gyomromat, de megkértem a foglárt, hogy legalább egy szelet kenyeret és vizet hozzon; ez sem érkezett meg, de észrevettem, hogy a beszélgetés után elfelejtette bezárni az ajtót; este hét óra tájban aztán kimentem az ajtó elé, és a folyosón Láhner bajtársamat pillantottam meg; tréfásan megkérdeztem tőle, hogy neki is úgy megy-e a sora, mint nekem, mert én a legjobb úton vagyok az éhhalál felé; ő pedig azt felelte:

– olvasható a naplóban.

Szivar, kolbász és bor a börtönben

A honvédtiszteket eleinte kettesével, majd egyesével zárták be, börtönük berendezése igencsak szegényes volt (illemhelyiség például egyáltalán nem volt, így Schweidel a távcsövének tokjában könnyített magán hosszú órák szenvedése után).

Schweidel József részletes naplót vezetett a fogsága alatt Forrás: Wikimedia Commons

A cellában egész nap sötétség uralkodott, az osztrákoktól csak elvétve kaptak enni, viszont a mástól kapott élelemért nem szóltak. Schweidel szivarozott a börtönben, kolbászt evett, és bort ivott, természetesen mindezt ismerőseitől kapta egy Nina Tóni nevű futár segítségével. Augusztus 29-én a vezérőrnagy még arra panaszkodott fogvatartóinál, hogy rossz a kiszolgálás, éjszaka pedig azzal háborgatják őket, hogy szükségük van-e valamire.

Mindenki hitt a kegyelemben

Schweidel, mint ahogy a többiek is, az első hetekben még kifejezett nyugalommal tűrte a fogság napjait, mivel társaival együtt az volt a meggyőződése, hogy a császár kegyelme megmenti mindannyiukat. A 13 vértanú ugyanis a szabadságharc előtt mind szolgálatban lévő vagy frissen lemondott császári és királyi tiszt volt, így

joggal remélhették, hogy korábbi szolgálataik jutalmául nem kapnak halálbüntetést.

Lázár Vilmos még feleségének is azt írta levélben, hogy úgy hiszi, kegyelmet kaphatnak. „Kedves szentem, Marim! Jer be hozzám, édes lelkem, úgy hiszem, megengedik – a többit itt hallod meg: De jer kocsin, és hozd el a gyermekeket is. – Édes lelkem, légy erős – mert úgy hiszem, ez csak próba –, és ha bekövetkeznék is a legiszonyúbb, akkor elég idő. Bennünket valamennyit halálra ítéltek, de úgy hiszem, a kegyelem be fog következni.”

Idegenkedtek a köztársaságpártiak radikalizációjától

A kihallgatások alatt a honvédtisztek érvelhettek a saját tetteik enyhítésére – ezt a lehetőséget mind szóban, mind írásban bőségesen ki is használták. Ilyenkor persze mindenki az életét vélhetően mentő tényezőket próbálja kiemelni. A tábornokok is arról tettek tanúbizonyságot, hogy mindvégig hűek maradtak a császárhoz és királyhoz, többen azzal érveltek, hogy már a szabadságharc kezdete után nem sokkal le akartak mondani a tisztségükről, de kérelmüket nem bírálták el. Ezt a momentumot a történelemkönyvekben nem igazán említik meg, pedig akkoriban az volt a jellemző, hogy

több korábban császárpárti tiszt már a forradalom alatt is nyugtalankodott a köztársaságpárti kormány radikális intézkedései miatt.

A tizenhármak előtt kivégzett Ormai például azt vallotta, hogy csupán szegénységből szolgált (bár ezt a kijelentést erős kétely fogadta, hiszen a tiszt elég gyorsan lépdelt felfelé a ranglétrán), és Nagysándor József is hasonlóan érvelt. „Vagyontalan lévén és a legcsekélyebb jövedelemmel sem rendelkezvén megint kénytelen voltam tényleges szolgálatba lépni, mert sem akkor, sem később nem volt mód nyugdíjért folyamodni. – A kikerülhetetlen szükségszerűségnek meghajolva olyan helyzetbe kerültem, hogy fenn tudtam tartani magamat, és egyidejűleg azt is kilátásba helyezték nekem, hogy később kívánságomnak és gyenge egészségemnek megfelelő polgári vagy békealkalmazást kaphatok” – írja utólagos beadványában.

Nagysándor József nagybátyjához írt búcsúlevele Forrás: Wikimedia Commons

Kaptam egy levelet Kossuthtól, de széttéptem

Kiss Ernő a kihallgatásán arról tanúskodott, hogy lemondási beadványát Kossuth nem volt hajlandó aláírni, a papírról azonban bizonyítéka nincs, mert azt dühében széttépte: „Kaptam egy levelet Kossuthtól, de utóbb, Aradon széttéptem. Akkor intézte hozzám, amikor Debrecenben az év elején elbocsátásomat kértem. Ez a levél igen udvarias hangú volt, de Kossuth határozottan kijelentette benne, hogy elbocsátásomat sohasem fogja aláírni. Ezt a levelet eredetiben nem mutathatom fel, de volt segédtisztjeim, az itt fogságban levő Fedrigoni Kamilló százados és Medvetzky Béla kapitány, akik mindketten tudtak erről a levélről, és jelen voltak, amikor megsemmisítettem, gondolom, nem fognak vonakodni, hogy állításomat esküvel megerősítsék.”

Thorma János festménye az aradi vértanúkról Forrás: Wikimedia Commons

Kiss utólagos beadványában arra is kitért, hogy vezérőrnagyi kinevezését csak azért fogadta el, mert Ferdinánd király elfogadta a Batthyány-kormány által benyújtott előléptetési javaslatokat, és kihallgatásán kijelentette, hogy a márciusi törvényekre azért tett esküt, mert az uralkodó hivatalosan elismerte őket.

"Megjegyzem továbbá, hogy ha őfelsége az 1848. márciusi törvényeket nem szentesíti, és a magyarországi hadsereget jogai megvédésére felszólítja, ezredem lett volna az első, amely őfelségéért utolsó csepp véréig harcolt volna; a hadseregben ezek az új törvények ugyanis nemcsak ellenérzést, hanem általános felháborodást keltettek." A szabadságharc nem Habsburg-ellenes lázadásként, hanem a nemzet törvényes jogainak megvédéséért indult,

a Batthyány-kormány kínosan ügyelt arra, hogy a forradalom első hónapjaiban az alkotmányos kereteken belül, a Monarchia törvényeit fel nem rúgva járjon el minden ügyben.

Damjanich leveléből tanulhatnának hazaszeretetet

A kegyelemhez fűzött remények ellenére az utolsó éjszaka azzal telt, hogy mindenki elrendezte világi ingóságait:

Baló Béni református lelkész visszaemlékezéseiből tudjuk, mi történt pontosan.

„Az éj az utolsó intézkedések jegyében telt el, mindegyik elítélt hátramaradottjairól rendelkezett, búcsúleveleket írt, melyeket nehéz könnyek nélkül végigolvasni. Damjanich ezenkívül gyönyörű imát írt felesége vigasztalására, mely a nemzet özvegyének ma is mindennapi imádsága.” Mindenki a saját módján búcsúzott el a szeretteitől, „Lázár Vilmos levele az ő angyali nejéhez, báró Reviczky Máriához, Leiningené imádott Elizéhez, Vécseyé az ő Linójához s Damjanich imája mind méltó volna arra, hogy az iskolás gyermekek tankönyvébe helyeztetvén a forró hazaszeretetet és nagy jellemet abból tanulják meg a gyermekek (…)”.

Damjanich tréfálkozott a hóhérral

A lelkész elbeszélése szerint a vértanúk közül a legnyugodtabb Dessewffy Arisztid volt, akit a lelkész keltett fel zavartalan álmából, kérdésére pedig annyit mondott: azért ilyen nyugodt, mert tiszta a lelkiismerete, „s azzal felöltözött, hatalmas szőke bajuszát huszárosan kipödörte, mintha csak ünnepélyre menne”.

A golyó általi halál illusztrációja Forrás: Wikimedia Commons

Damjanich a kivégzésükre Grazból hozott hóhért megkérte: a törött lábára legyen tekintettel, és a lehetőségekhez mérten óvatosan bánjon vele. A tisztnek még tréfálni is volt kedve: Baló tanúvallomása szerint, amikor a hóhér azt mondta neki, hogy „Excellenciád meg lesz velem elégedve”, csak ennyit válaszolt mosolyogva:

Megalázóbb halálnemet választottak

Hiábavalóak voltak a császárpárti érvelések, az Aradon fogva tartott 13 honvédtiszt mindegyikét kivégezték – ilyenkor általában golyó általi halálra ítélik az egykor magasabb beosztásban szolgáló katonákat, megszégyenítésük céljából azonban kilenc tisztet kötél általi halálra kárhoztattak, ami sokkal megalázóbb volt a számukra, mint ha agyonlőtték volna őket. Négy tiszt ítéletét azért változtatták meg, mert a rögtönítélő bíróság úgy döntött, bűneik kevésbé voltak számottevőek, mint a többieké.

Knezich Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Láhner György, Pöltenberg Ernő, Leiningen-Westerburg Károly, Török Ignác, Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és Lázár Vilmos Forrás: Wikimedia Common

Kiss Ernőt végül azért ítélték golyó általi halálra, mert nem vezényelt közvetlenül császári csapatok ellen harcoló seregeket, Schweidel pedig majdnem megmenekült (a vészbíróság kegyelmet javasolt számára), de Haynau kötél általi halálra ítélte, amit végül a felesége, Dominica könyörgésére változtattak meg golyó általi halálra. Dessewffy Arisztid végül nem az oroszok, hanem a császári csapatok előtt tette le a fegyvert, ezért az ő ítéletét is „enyhítették”, ugyanilyen okból menekült meg a kötéltől Lázár Vilmos is.

Miért pont október 6-a?

Ferenc József és Haynau azért választotta október 6-át a kivégzés napjául, mert egy évvel azelőtt ezen a napon tört ki a harmadik bécsi forradalom, amely majdnem egy hónapig támogatta a magyar felkelést. Az itt élő magyar szimpatizánsok hátráltatni akarták a szabadságharc leverésére induló bécsi seregeket, Ferdinándnak álruhában kellett elmenekülnie a városból. Végül október 26-án Windisch-Grätz és Josip Jelačić tábornokok vezetésével a császári csapatok megkezdték Bécs ostromát, és 31-ére megszállták a városközpontot. A város védelmét Bem József vezette, akinek sikerült elmenekülnie a városból, a felkelés többi kulcsfiguráját kivégeztették.

Többen nem haltak meg az első lövéstől

Október 6-án reggel fél hatkor hajtották végre az első kivégzéseket: a falhoz állított négy tiszttel szemben 12 katona állt fel.

Kiss Ernő kivételével rögtön a lövések után mindannyian holtan estek össze.

Kissnek csak a vállát érte az első lövés – a sortűz után az osztagból kiléptetett három katona végzett a tábornokkal. Ha hihetünk Bardócz Sándor lelkész tanúvallomásának, aki Schweidellel ápolt jó kapcsolatot utolsó napjaiban, akkor a vezérőrnagy sem halt meg rögtön, egy ismeretlen férfinek kellett egy tőrrel keresztülszúrnia a szívét. „Mint Bardócz elbeszélte, a kísérő papok is annyira meg voltak hatva a kivégzésnél, hogy nem bánták volna, ha őket is ott lövik agyon. A kivégzés után egy ismeretlen úr hazamenet karonfogta Bardóczot, s azt mondta, hogy Schweidel nem halt meg a lövésektől, s ő szúrta át mellét egy pálca-tőrrel, s a szúrás alkalmával is vonaglott!”

Haynau 1850-ig volt Magyarország teljhatalmú katonai parancsnoka, és még akkor is azt hitte, hogy szeretik a magyarok Forrás: Wikimedia Commons

Török Ignác várépítésről olvasgatott

Hat óra után akasztották fel a "súlyos felségárulást" elkövető nyolc vértanút, lovag Pöltenberg Ernőt, Láhner Györgyöt, Knezich Károlyt, Nagysándor Józsefet, gróf Leiningen-Westerburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és gróf Vécsey Károlyt.

Utóbbi kapta a legsúlyosabb büntetést mind közül: végig kellett néznie, ahogy társait felakasztják.

A bitófához induló tisztek mind elbúcsúztak egymástól, neki azonban nem maradt senki, akitől elbúcsúzott volna – a legenda szerint megcsókolta a halott Damjanich kezét, mielőtt az akasztófához kísérték, ám erre a megható történetre nincs semmiféle írásos bizonyíték.

A vértanúk emlékhelye Aradon Forrás: Aktron

Török Ignác másodikként került sorra, de a hirtelen jött szívroham megmentette a kötél általi haláltól. Kivégzése előtt várépítésről olvasgatott könyvet, Baló Béni szerint Vauban egyik munkáját.

Pesten sokkal több a mártír

Annak ellenére, hogy a vértanúkat csak az 1867-es kiegyezés után lehetett nyíltan gyászolni, és emlékművet állítani a tiszteletükre, már a kivégzés másnapján gyászolók zarándokoltak a tragikus helyszínekre.

Batthyány Lajos kivégzése Forrás: Wikimedia Common

A kivégzettek ruhái a hóhért illették, testüket pedig Haynau parancsára közszemlére tették elrettentésül, majd a sáncárokban és a vesztőhelyen temették el őket.

Pesten egyébként kétszer annyi mártírja volt a szabadságharcnak, mint Aradon,

1848 és 1850 között 30 embert végeztek ki a felkelésben való részvételük miatt. Pozsonyban 12, Kőszegen 8 ember esett a áldozatul a megtorlásnak, és az aradi vértanúk kivégzésével egy időben lőtték agyon Magyarország első felelős miniszterelnökét, Batthyány Lajost is.