Fortélyos félelem irányított az atomrakéták árnyékában

A Varsói Szerződés a hidegháborús korszak egyik szimbóluma volt

Huszonöt éve, 1991. február 25-én világtörténelmi jelentőségű esemény színhelye volt a magyar főváros. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének rendkívüli budapesti ülésén, végleg sírba szállt a hidegháború egyik szimbóluma, a keleti blokk szovjet irányítás alatt állt katonai szervezete. 

Szovjet mohóság szította nagyhatalmi ellentétek

Már a második világháború végén kiéleződtek az angolszász szövetségesek és a sztálini Szovjetunió közötti politikai ellentétek. 1945 kora tavaszán, a Harmadik Birodalom összeomlásának árnyékában nem a hitleri rendszer feletti győzelem, hanem az Európában kiépülő új hatalmi erőegyensúly vált a meghatározó kérdéssé. A „három nagy”, Roosevelt, Churchill, és Sztálin 1945. februári, jaltai konferenciája volt hivatott meghatározni a háború utáni befolyási övezetek határait.

A Varsói Szerződés a hidegháborús korszak egyik szimbóluma volt Forrás: AFP/-

Franklin D. Roosevelt, az Egyesült Államok elnöke az amerikai külpolitikát mindig is jellemző, elvont, magasabb rendű elvek, mint például a nyugati értelmezésű demokrácia oldaláról kezelte ezt a kérdést.

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök Forrás: Kongresszusi Könyvtár

Partnerei, Winston Churchill, és a világpolitikáról az angolszász szövetségesektől merőben eltérően gondolkodó Joszif V. Sztálin felfogásában volt azonban egy közös vonás; az amerikai elnökkel szemben mindketten azt a klasszikus „Realpolitikot” képviselték, amelyet Richelieu, Talleyrand, és Metternich is megtapsoltak volna.

Harry Truman elnök (középen) Atlee brit miniszterelnök (balra) és Sztálin társaságában a potsdami konferencián. Potsdamban már érezhetővé vált a beköszöntő hidegháború lehellete Forrás: Wikiemdia Commons

Sztálin reálpolitikája igen egyszerű volt;

ameddig a Vörös Hadsereg eljut Európában, addig fog kiterjedni a szovjet befolyás határa is. A szovjet diktátor a háború utolsó hónapjaiban ennek szellemében a minél nagyobb német és osztrák területek megszerzésének reményében hajszolta a tábornokait.

A VSZ egyesített haderőt és főparancsnokságot hozott létre a tagállamok hadseregeiből Forrás: MTI/Fényes Tamás

Sztálin – szemben az amerikaiakkal -, ha a hadi helyzet megengedte, „rugalmasan” túlterjeszkedett a jaltai paktumban szabott határokon. 1945 júliusában, a potsdami konferencián különösen markánsan mutatkozott meg az amerikai és szovjet felfogásbeli különbség, Kelet-Európa politikai jövőjét illetően.

Churchill és Sztálin paradox módon, - ugyan más előjellel - de az amerikai elnökkel szemben a kalsszikus reálpolitika mentén politizáltak Forrás: AFP

Bekövetkezett az, amitől a miniszterelnökségétől éppen a potsadmi konferencia idején elbúcsúzó Churchill mindig is tartott;

a szovjetek az általuk megszállt országokban kíméletlenül a saját kreatúráikat, kommunista bábkormányokat erőltettek hatalomra.

Az ellentétek 1946-tól a fokozódó hidegháborús szembeálláshoz vezettek, lezuhant a vasfüggöny, és elkerülhetetlenné vált, hogy mindkét szuperhatalom katonailag is bebiztosítsa a befolyási övezeteit.

A Kreml paranoiás féleleme új katonai tömböt szült

A második világháborúban elfoglalt illetve megszállt területek jelölték ki azokat az új nagyhatalmi-politikai határokat Európában, amelyhez - befolyásuk fenntartására - mindkét szuperhatalom katonai tömböket is hozzárendelt. Először a Nyugat lépett; a Truman amerikai elnök által 1947-ben meghirdetett feltartóztatási doktrína jegyében,

1949-ben védelmi szövetségként hozták létre az Észak-atlanti Szövetséget, a NATO-t.

A szovjet tömbön belüli ellenpárját ehhez képest csak hat évvel később hozták létre.

Truman elnök 1945 nyarán Potsdamban Sztálinnal és Churchillel. Truman elődjénél keményebb politikát folytatott a szovjetekkel szemben, ő hirdette meg a NATO létrehozásában is szerepet játszó feltartóztatás doktrínáját Forrás: AFP

Önként adódó kérdés, hogy a szovjetek vajon miért vártak éveket a Varsói Szerződés felállításával, mint a NATO-ra adott válasszal. Moszkva egészen 1955-ig, az osztrák államszerződés aláírásáig (amely elismerte Ausztria semleges státuszát) bebiztosítottnak érezte kelet-európai pozícióit. 1949-ben, a Németország keleti, szovjet megszállási zónájában létrehozott Német Demokratikus Köztársaság (NDK) százszázalékosan szovjetbarát rendszere, és az erős szovjet katonai jelenlét garanciát jelentett a Kreml számára, a vörös birodalom különösen érzékeny nyugati határainak biztosítására.

Magyar harckocsizó a Varsói Szerződés 1970-es összfegyvernemi hadgyakorlatán Forrás: RIA Novosti/Semelyack

Az osztrák semlegesség azonban megváltoztatta az addigi status quót, ugyanis mind a szövetséges, mind pedig a szovjet megszálló haderőknek el kellett hagynia Ausztriát. Ez viszont felvetette a kelet-európai csatlós államok, köztük a Magyarország, illetve Románia területén állomásozó szovjet haderő mandátumának kérdését is. Moszkva ugyanis arra hivatkozva állomásoztatott itt csapatokat, hogy ezzel tartja fenn az összeköttetést ausztriai csapatkontingenseivel.

Vjacseszlav Moltov szovjet külügyminiszter ( a kép jobb szélén) képviselte a Szovjetuniót a Varsói Szerződés megalapításán Forrás: AFP

A Kreml paranoiás félelmét csak fokozta Nyugat-Németország (NSZK) meghívása a NATO-ba, és az NSZK újrafelfegyverzését engedélyező 1955-ös döntés. A szovjet kormány erre felmondta az 1942-ben megkötött angol-szovjet, illetve az 1944-es francia-szovjet szövetségi szerződést, és alig két héttel a nyugat-német újrafegyverkezésről szóló bejelentés után, 1955. május 14-én Varsóban, hét csatlós ország részvételével életre hívta a történelmi köztudatba csak Varsói Szerződésként bevonult politikai-katonai szervezetet.

Ami szabad volt Albániának, tilos volt Magyarországnak

A Varsóban aláírt „Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés” a szovjet szupremácia jegyében létrehozott katonai-politikai szervezet volt. (1975-ben további tíz, 1986-ban pedig újabb húsz évvel hosszabbították meg a hatályát.)

A Varsó Szerződést létrehozó tanácskozás a lengyel fővárosban, 1955 májusában Forrás: AFP

A szoros katonai szövetség jegyében közös, egyesített haderőt és parancsnokságot hoztak létre, a szervezetet érintő politikai döntések fórumaként pedig a Politikai Tanácskozó Testületet (PTT) állították fel, amelybe a tagországok legmagasabb szintű állami vezetőit delegálták.

Varsóban 1955. májusában megalakult az európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete, a Varsói Szerződés. Az egyezmény aláírói: Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, NDK, Románia és a Szovjetunió. A Magyar Népköztársaság nevében Hegedűs András miniszterelnök látta el kézjegyével az okiratot. Forrás: MTI/-

A VSZ vezető testületei 1969-ben a Honvédelmi Miniszterek Bizottságával és a Katonai Tanáccsal, 1976-ban pedig a Külügyminiszterek Bizottságával, valamint az Egyesített Titkársággal egészültek ki. A Szovjetunión kívül hét kelet-európai, úgynevezett népi demokratikus ország, Albánia, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, a Német Demokratikus Köztársaság és Románia szerepeltek az „alapító atyák”között.

Joszip Broz Tito jugoszláv államelnök és pártfőtitkár ( a képen középen) Nixon amerikai elnök társaságában Forrás: Wikimedia Commons

A kommunista országok közül sem Jugoszlávia, sem pedig a Kínai Népköztársaság nem csatlakoztak a Varsói Szerződéshez; az 1940-es évek végétől Tito és a Szovjetunió között fagyossá, ellenségessé vált a viszony, Kína pedig éppen 1955-ben ,a bandungi konferencián történő részvételével fejezte ki, hogy a két nagyhatalom mellett harmadik pólusként funkcionáló el nem kötelezettek táborához tartozó, a Szovjetuniótól független kommunista hatalomnak tekinti magát.

Mao kínai és Hruscsov szovjet pártfőtitkár. A két kommunista nagyhatalom kapcsolata korántsem volt felhőtlen Forrás: AFP

A tagok között Enver Hodzsa kommunista vezető Albániája is gyenge láncszemnek bizonyult;

országa 1961-től már nem vett részt a PTT ülésein, 1968-ban pedig a maoista Kína elkötelezett híveként, kivált a szervezetből.

Enver Hodzsa albán ortodox kommunista pártvezető 1968-ban kiléptette Albániát a VSZ kötelékéből Forrás: Byline / Source / Credit AFP

Ezt Nagy Imre is megkísérelte 1956. november 1-én, de Magyarországnak teljesen más volt a jelentősége a Kreml számára, a szovjet érdekszférán belül.

A proletár internacionalizmus diszkrét bája

A Varsói Szerződés egyértelműen a szovjetrendszer konzerválását, és a Szovjetunió nagyhatalmi-katonai törekvéseit szolgáló szervezet volt. Noha a szerződés az ENSZ alapokmányából vezette le a szervezet legitimációját, azonban a 4. cikkely félreérthetetlenül megfogalmazta a VSZ (áttételesen persze a Szovjetunió) jogát ahhoz,

hogy akár a tagállamok belügyeibe is beavatkozhasson,

amennyiben veszélyeztetve látná a szocialista társadalmi rendet. Ez, a korlátozott szuverenitás elve szolgált az elhíresült Brezsnyev-doktrína alapjául is.

A varsói paktum 4. cikkelyét, amely a tagországok korlátozott szuverenitását fogalmazta meg lényegileg, a Szovjetunió először az 1956-os magyar forradalom eltiprásánál használta jogcímként Forrás: Fortepan

A Varsói Szerződés történetében kétszer került sor a hírhedt 4. klauzula alkalmazására: 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc leverése, valamint 1968-ban Csehszlovákiában kibontakozó reformmozgalom elfojtására. Az 1956 októberi magyarországi forradalom leverésében katonailag csak a Szovjetunió vett részt, de a VSZ tagállamai pártvezetőinek beleegyezésével.

Utcakép az 1956-os harcok idején, Budapesten Forrás: Origo

Noha a 4. cikkely szerint valamennyi részes állam köteles lett volna közreműködni a „testvéri segítségnyújtásban”, Hruscsov szovjet pártfőtitkár a beavatkozás nyomán várható nemzetközi feszültség enyhítése céljából nem tartott igényt más országok részvételére.

A Varsói Szerződést a NATO a nyugat elleni komoly fenyegetésként kezelte Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Eberhard Klöppel

Ezt a Magyarország területén állomásozó, illetve az országba küldött szovjet haderő jelentős fölénye sem tette indokolttá. A szovjet bevonulással egyidejűleg Csehszlovákia és Románia is mozgósított. Teljesen más volt a helyzet az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás idején.

A Varsói Szerződés fegyveres erőinek harckocsioszlopa Csehszlovákiában, 1968 augusztusában Forrás: AFP

Az Alexander Dubcek csehszlovák pártvezető nevével fémjelzett liberális gazdasági és politikai reformterveket a Kreml veszélyes precedensnek tekintette, különösen a Moszkva által ugyancsak rossz szemmel nézett 1968 január 1-én meghirdetett magyar reform, az úgynevezett új gazdasági mechanizmus mellett. A Dubcekkel jó kapcsolatokat ápoló Kádár János, az MSZMP első titkára volt a „közvetítő elvtárs” Prága és Moszkva között, hogy azután szovjet nyomásra, és megrettenve 1956 emlékétől, saját maga is mellszélességgel kiálljon a VSZ tagállamok csehszlovákiai bevonulása mellett.

Kádár János és Willi Stoph kelet-német miniszterelnökt Forrás: Bundesarchiv/Heilig, Walter

A csehszlovákiai intervenciónak – amelyben egyedül csak Ceausescu román pártvezető nem volt hajlandó részt venni – a Brezsnyev doktrína szellemében a „szocialista rendszer megvédésén” kívül volt egy másik célja is:

annak demonstrálása, hogy a szocialista táboron belüli reformkísérletezgetéseknek is megvannak a határai.

(Kádár János megijedve a szovjet reakciótól, jelentősen vissza is fogta az eredetileg tervezetthez képest a magyar gazdasági reformfolyamatot.)

Leonyid Brezsnyev és Kádár János Moszkvában 1967-ben Forrás: AFP/RIA Novosti

A Varsói Szerződés történetében ironikus módon éppen Ceausescu volt az,

aki 1989-ben utoljára követelt katonai beavatkozást Lengyelországban akkor,

amikor Jaruzelski tábornok hozzájárult ahhoz, hogy az ellenzéki Szolidaritás mozgalom képviselői is belépjenek a kormányba.

Olyan hirtelen bomlott fel, mint ahogyan megalakult

A VSZ katonai potenciálja egészen az 1970-es évekig nem sokban maradt el a NATO erejétől, sőt bizonyos területeken,

például a páncélosok mennyiségében, jelentősen meg is haladta a rivális nyugati szervezetet.

A közös hadgyakorlatok, valamint a tagállamok egységesített szovjet haditechnikája, és a szovjet típusú közös vezetési rendszer, a katonai integráció szempontjából kifejezetten előnyösnek bizonyult csakúgy, mint - ellentétben a NATO-val - a demokratikus egyeztetési kényszerektől mentes politikai döntéshozatali rendszer.

A Varsói Szerződés tagállamainak közös hadgyakorlata 1965-ben. A képen: a tengerészgyalogság egységei partra szállnak. Forrás: MTI/-

A VSZ széteséséhez vezető folyamat elsősorban a szovjet típusú gazdasági modell eróziójához köthető; ez a folyamat az 1980-as években, Ronald Reagan amerikai elnök csillagháborús programjának meghirdetése után

gyors és önpusztító fegyverkezési verseny spiráljába lökte a Szovjetuniót.

A szovjet nyomással egybetartott rendszer ugyanolyan gyorsan esett szét, mint ahogyan 1955-ben tető alá hozták.

Ronald Reagan elnök 1983-ban meghirdetett úgynevezett csillagháborús terve nyomán elkezdődött fegyverkezési verseny véglegesen meggyengítette a Szovjetuniót Forrás: AFP/Mike Sargent

A VSZ széthullási folyamatában az SZKP élén 1985 márciusában történt váltás is komoly szerepet játszott; az új főtitkár, Mihail Szergejevics Gorbacsov által meghirdetett peresztrojka a két szuperhatalom gyors közeledését, és addig szokatlan, új szovjet külpolitikai gondolkodást eredményezett. Gorbacsov az Egyesült Államokkal megkötött a közepes hatótávolságú rakéták csökkentéséről szóló megállapodás alapján elrendelte az NDK-ba és Csehszlovákiába telepített nukleáris robbanófejekkel felszerelt támadóeszközök kivonását.

Mihail Sz. Gorbacsov szovjet pártfőtitkár Wojciech Jaruzelskivel Forrás: RIA Novosti/Ria Novosti

1988. december 17-én pedig bejelentette, hogy a Szovjetunió egyoldalú bizalomerősítő intézkedésként, 50 000 katonát és 5000 harckocsit von ki az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről. A VSZ Politikai Tanácskozó testületének 1989. júliusi, bukaresti csúcsértekezletén pedig elfogadták, hogy az egyes tagállamoknak joguk van szuverén politikát folytatniuk,

azaz feladták a Brezsnyev-doktrínát.

Mihail Szergejevics Gorbacsov Forrás: AFP

Csehszlovákia és Magyarország pedig megállapodott a Szovjetunióval, hogy 1991 közepéig kivonják az ott kormányközi megállapodás alapján állomásozó szovjet csapategységeket.

Ceausescu román kommunista diktátor és Erich Honecker keményvonalas kelet-német pártvezető Kelet-Berlinben, 1980-ban. Ceausescu 1989-ben, nem sokkal bukása előtt erélyesen követelte a VSZ katonai fellépését Lengyelország ellen Forrás: AFP

Először Antall József, az 1990-es márciusi szabad választások nyomán megalakult polgári kormány miniszterelnöke vetett fel a Politikai Tanácskozó Testület 1990 júniusi, moszkvai csúcstalálkozóján, a VSZ megszüntetésének kérdését. Ezt ekkor ugyan még nem fogadták el, de megállapodtak abban, hogy

a szervezet „szuverén és egyenjogú államok” együttműködési szövetségévé alakul át.

A magyar országgyűlés még abban a hónapban határozatot hozott a Magyar Köztársaság VSZ-ből történő kilépésének kezdeményezéséről.

Jiri Dienstbier csehszlovák külügyminiszter aláírja a Varsói Szerződés katonai szervezetének megszüntetéséről szóló dokumentumot, a szervezet 1991. február 25-i budapesti rendkívüli ülésén Forrás: AFP/G. Szebelledy

Az erózió 1990 szeptemberében az NDK kilépésével folytatódott. 1991 januárjában a visegrádi együttműködés államai, Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország megállapodtak abban, hogy amennyiben Moszkva továbbra is halogatja a VSZ felszámolásával kapcsolatos rendkívüli csúcstalálkozó összehívását, úgy a három ország egyoldalúan júniusig lezárja a szerződés katonai részét.

Az 1990-ben hivatalba lépett szabadon választott kormány miniszterelnöke, Antall József. Ő vetette fel először a VSZ megszüntetését, 1990-ben Forrás: Origo

A Szovjetunió 1991. február 12-én jelentette be, hogy áprilisig felszámolják a VSZ katonai szervezetét. Ilyen előzmények után, 1991. február 25-én a PTT rendkívüli budapesti tanácskozásán írták alá a Varsói Szerződés katonai szervezetének megszüntetéséről szóló történelmi dokumentumot. Ezzel a hidegháborús szembeállás hosszú korszaka megszűnt, hogy átadja a helyét egy olyan új világnak, amely egyre több pólusúvá válva, talán egy kiszámíthatatlanabb jövő felé tart.