Az ENSZ-nek fontosabb volt a szovjet jóindulat, mint a magyar forradalom

1956
Kilőtt szovjet rohamlövegek és harckocsik
Vágólapra másolva!
Az ENSZ levéltárában és az amerikai Columbia Egyetemen májusban hozzáférhetővé vált dokumentumok megerősítik azt a korábbi feltételezést, amely szerint a világszervezet 1956-ban a magyar ügyben nem jeleskedett - mondta el az MTI-nek Nagy András történész, aki két héten át kutatott New Yorkban.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 7-én jelentette be, hogy az ENSZ a magyar kormány kérésére feloldja a két intézményben található 1956-os dokumentumok titkosítását, s elsőként Nagy András kezdheti meg ezek tanulmányozását.

Még saját lehetőségeit sem használta ki a világszervezet

Az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában a történész úgy fogalmazott, egyfelől örül, mert nagyon értékes dokumentumokat kutathat, másfelől szomorú, mert azokból kiderül, hogy

az ENSZ a saját lehetőségeit sem használta ki 1956-ban.

Az 1956 november 4-én kibontakozott szovjet invázió ellen csak szavakban lépett fel az ENSZ Forrás: Fortepan

A kérdésre, hogy ennek mi lehet a magyarázata, kifejtette: részben a magyar forradalommal egy időben bekövetkezett szuezi válság,

hiszen a világszervezetnek ez ügyben szüksége volt az együttműködésre Moszkvával,

részben pedig az, hogy Dag Hammarskjöld akkori ENSZ-főtitkár az újraválasztására készült, s ehhez szüksége volt az akkori Szovjetunió voksára is.

Diplomataként dolgozott az egykori dékán

A történész az ENSZ könyvtárában csak elolvashatta a dokumentumokat, míg a Columbia Egyetemen a ritka könyvek és dokumentumok tárában le is fényképezhette az ott lévő iratokat.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc magára maradt, a szuezi válság miatt a nyugati nagyhatalmak nem akarták "hergelni" a Szovjetuniót Forrás: Fortepan

Tapasztalatai szerint a Columbián még teljesebb és különlegesebb anyag áll rendelkezésre mint a világszervezetnél. Ennek titka Nagy András szerint az egyetem egyik korábbi dékánjának, az 1975-ben elhunyt Andrew Cordier amerikai diplomatának a személyében rejlik.

Andrew Cordier a Columbia Egyetem egykori dékánja az ENSZ-főtitkár jobbkezeként sok bizalmas információhoz jutott hozzá Forrás: Columbia University

Cordier ugyanis még a Columbiára történt kinevezése előtt ENSZ-diplomataként dolgozott. "Az ENSZ főtitkárhelyettesének jobbkezeként fontos dokumentumokhoz fért hozzá, s amikor távozott a világszervezettől, az összes iratot megszerezte, lényegében átcsente ezeket a Columbiára" - magyarázta Nagy András.

Nagy Imre miniszterelnököt ( a képen középen) folyamatosan tájékoztatták a határ mentén folyó szovjet csapatösszevonásokról. A miniszterelnök alaptalanul bízott a világszervezet segítségében Forrás: Fortepan

Így történhetett - tette hozzá -, hogy míg az ENSZ-ben csupán hétoldalas lista van a magyar '56 iratairól, addig a tekintélyes New York-i egyetemen 14 doboznyi ilyen dokumentumot őriznek.

Kádárék nem voltak hajlandóak fogadni az ENSZ főtitkárát

Nagy András hangsúlyozta: a dokumentumok

megerősítik azokat a korábbi feltételezéseket, melyek szerint az ENSZ 1956-ban a magyar ügyben nem jeleskedett,

igaz, a menekültek segélyezésében már tevékenyebbnek mutatkozott. A történész kifejtette, hogy mostani kutatásainak egyik legizgalmasabb része az ENSZ különbizottságainak ügye.

Dag Hammarskjöld ENSZ-főtitkár Magyarországra akart utazni, de a szovjet pártvezetés és Kádárék ezt megakadályozták Forrás: Wikimedia Commons


"Először maga Dag Hammarskjöld főtitkár akart Magyarországra utazni, de nem fogadták -

Budapest és Moszkva is azzal az ürüggyel utasította vissza a vizitet, hogy magyar belügyről van szó.

Ezt követően a világszervezet háromfős jogászbizottságot küldött volna, de ezt a bizottságot sem fogadták, s ekkor, 1957 januárjában alakították meg azt az ötfős bizottságot, amely 1957 júniusában közzétette jelentését a magyarországi helyzetről.

Kádár János és kormánya magyar belügynek tekintette a forradalom utáni tisztogatásokat Forrás: Bundesarchiv/Heilig, Walter

De ezt a jelentést is csak 1957 szeptemberében vitatták meg a világszervezetben, miután összeült a közgyűlés új ülésszaka" - idézte fel az akkori történéseket Nagy András.

A világszervezetben megalázóan bántak a Nagy Imre-kormány volt tagjával

A jelentést egyébként 111, különböző európai országokba menekült magyar tanúságtétele alapján készítették el.

A november negyedikén beözönlő szovjet inváziós haderővel felvett küzdelem hősies, de eleve reménytelen harc volt Forrás: Fortepan

Az MTI kérdésére, hogy kutatásai során talált-e mellbevágó új információkat, Nagy András elmondta:

megdöbbentette, milyen megalázóan bántak a Nagy Imre vezette legitim magyar kormány képviselőjével, Kéthly Annával,

hiszen miközben például Mód Péter, a kommunista kormány képviselője megtarthatta előadását, addig Kéthly nem.

A legitim Nagy Imre-kormány volt tagját, Kéthly Annát nem engedték felszólalni az ENSZ-ben Forrás: Wikimedia Commons

Döbbenten tanulmányozta azokat az iratokat is, amelyekből kiderül, milyen könnyen mondott le a magyar ügyről az ENSZ svéd születésű akkori főtitkára.

Gyanús körülmények között lett öngyilkos a magyar ügy támogatója

"Az ENSZ formálisan fenntartotta a látszatot, hogy foglalkozik a magyar forradalom ügyével, de valójában nem így tett, Hammarskjöld újraválasztása előtt állt, és ehhez szüksége volt a Szovjetunió támogatására is" - fejtette ki. Hozzátette: elképesztő az is, hogy milyen nagy mennyiségű ismeretanyag birtokában nem cselekedett a világszervezet.

Povl Bang-Jensen dán diplomata (a képen balra) gyanús körülmények között lett öngyilkos Forrás: Wikimedia Commons

A kutató leszögezte: egyedül Povl Bang-Jensen dán diplomata azonosult a magyar üggyel,

őt viszont ellehetetlenítették, sorozatosan megalázták,

majd 1959. november végén eltűnt és három nap múlva, 1959. november 25-én - amikor az ENSZ Közgyűlésén a "magyar ügy" tárgyalása volt esedékes - átlőtt halántékkal találták meg egy New York-i parkban.

A szovjet invázió után szabad utat kapott a megtorlás Forrás: Fortepan

Bang-Jensen volt az 1957 januárjában létrehozott úgynevezett Ötös Bizottság másodtitkára, s nem akarta kiadni az ENSZ-ben a meghallgatott tanúk nevét, attól tartva, hogy otthon maradt családtagjaikat atrocitások érhetik - fűzte hozzá Nagy András, felidézve, hogy Hammarskjöld emiatt még fegyelmi eljárást is indított a dán diplomata ellen.

Az ENSZ 1963-ban végleg levette napirendjéről a magyar ügyet.