Az igazi Ryan közlegények leghosszabb napja

Az Overlord hadművelet volt a történelem legnagyobb partraszálló akciója a D-napon, vagyis 1944. június 6-án

Hetvenkét éve, 1944. június 6-án a hajnali órákban, szemerkélő esőben, a csapkodó hullámok hátán minden idők leghatalmasabb armadája bukdácsolt a francia partok felé, a palaszürke La Manche csatornán át. A normandiai partvidék bunkereiben várakozó német alakulatok katonái megkönnyebbülten sóhajtottak fel, biztosak voltak benne ugyanis, hogy a rossz idő miatt a napok óta feszülten várt inváziós erők „ma nem jönnek”.

„Higgye el, Lang, a partraszállás első huszonnégy órája döntő lesz… Németország sorsa akkor dől el … a szövetségeseknek is, a németeknek is az lesz a leghosszabb nap.”

(Erwin Rommel német vezértábornagy a segédtisztjének, 1944. április 22-én)

Ugyanúgy kódolva volt a siker, mint a csúfos kudarc

Pontosan 72 éve, 1944. június 6-án vette kezdetét az Overlord-hadművelet, vagy ismertebb nevén a normandiai partraszállás.

A D-Day volt a világtörténelem legnagyobb partraszálló hadművelete,

amelynek csak az első hullámában mintegy 175 000 katona, 1500 harckocsi, 10 000 gépjármű és 3000 nehézlöveg partra szállítását tervezték a szövetségesek.

Az Overlord volt a történelem legnagyobb partraszálló hadművelete Forrás: Wallpaperup

Az angol–amerikai expedíciós haderő összlétszáma megközelítette a 3 millió főt. Úgy tűnt, hogy nincs erő, amely e hatalmas inváziós armada partraszállását megakadályozhatná.

Partra szállító hajó közelít az Omaha partszakaszhoz. 1944. június 6-án itt érte a legnagyobb veszteség az 1. amerikai hadsereg katonáit Forrás: National Archive World War 2

A szövetséges vezérkart azonban idegesítő kétségek gyötörték.

1944. június 6-ának szeles, esős kora reggelében ugyanúgy benne volt a történelem legnagyobb győzelmének az esélye, mint a legmegsemmisítőbb kudarcáé.

Churchill a Balkánon képzelte el a D-napot

A „leghosszabb nap” kezdete még 1943 januárjára nyúlik vissza. Roosevelt amerikai elnök és Winston Churchill, a brit háborús kabinet feje ugyanis casablancai találkozójukon állapodtak meg az európai második front megnyitásáról.

Roosevelt és Churchill a casablancai találkozójukon döntöttek az invázióról Forrás: Wikimedia Commons

A náci Németországgal 1941. június 22. óta hadban álló Szovjetunió teljhatalmú diktátora, Joszif V. Sztálin,

már 1942 tavasza óta erélyesen követelte a szovjet haderőt tehermentesítő második európai front megnyitását.

Az angolszász szövetségesek vezetői 1944 májusára tervezték a második front hadműveleteinek megindítását.

A „három nagy”, Sztálin, Roosevelt és Churchill a teheráni konferencián, 1943. november végén. Roosevelt a brit miniszterelnök ellenében Sztálin mellé állt a szövetségesek partraszállásának helyszínét illetően Forrás: U.S. Signal Corps

Churchill eredetileg az 1943 júniusában végrehajtott szicíliai szövetséges partraszállást szerette volna a „Németország lágy alsótestébe harapó” második európai fronttá felfejleszteni. Elképzelése szerint Olaszország háborúból történt kiütése után

a szövetséges haderő az úgynevezett ljubljanai résen át Ausztria és Magyarország területére hatolva fejlődött volna fel

a Dél-Németországból Berlin felé nyomuló végső offenzívára.

VI. György király (a képen középen balra) a normandiai partraszállást megelőző napokban szemlét tart az inváziós csapatok felett Forrás: D-Day Victory

A brit miniszterelnök tisztán látta, hogy a sztálini Szovjetunió az 1943 nyarától kialakult egyértelmű hadászati fölényét nemcsak a német haderő legyőzésére,

hanem európai befolyásának kiterjesztésére is fel akarja használni.

A churchilli terv nemcsak a német nemzetiszocialista rendszer megdöntését, hanem a szuronyokkal megvalósított európai szovjet befolyás elreteszelését is fontos prioritásnak tekintette.

Rommel német vezértábornagy szemlét tart a La Manche menti védővonal, az „Atlanti fal” egységeinél, 1944 tavaszán Forrás: Bundesarchiv

Sztálin azonban rögtön felismerte Churchill törekvéseinek „szovjetellenes” élét, és Roosevelt támogatását elnyerve sikerült is levetetnie a napirendről a szövetségesek balkáni partraszállásának tervét. A „három nagy” 1943. november végi teheráni találkozóján végleg eldőlt, hogy az angolszász szövetségesek Nyugat-Európából indítanak támadást a Harmadik Birodalom ellen.

A teheráni konferencián dőlt el végleg, hogy a partraszállás Franciaországban lesz Forrás: Wallpaperup

Ennek szellemében 1943 decemberében Roosevelt amerikai elnök Dwight D. Eisenhower hadseregtábornokot nevezte ki a szövetséges erők főparancsnokának.

Hobart vezérőrnagy életmentő „hóbortjai”

A partra szálló erők parancsnoki posztjára kinevezett Bernard Law Montgomery brit tábornagy, „El-Alamein oroszlánja” azonban nem tartotta megfelelőnek az amerikai vezérkari tisztek által előzetesen kidolgozott terveket.

Bernard Law Montgomery tábornagy elhibázottnak tartotta az amerikaiak legelső haditervét Forrás: Wikimedia Commons

A brit tábornagy fejében még eleven emlékként élt az 1942-es dieppe-i partraszállási kísérlet csúfos kudarca.

Montgomery nem hitt a kis területre koncentrált erők támadásának sikerében,

a megerősített kikötő (Pas de Calais) elleni támadás lehetőségét pedig egyenesen öngyilkossági kísérletnek tartotta.

Roosevelt elnök a brit miniszterelnökkel történt megállapodás alapján Dwight D. Eisenhower tábornokot nevezte ki a szövetséges haderő főparancsnokának Forrás: WW2 in Color

A Montgomery tábornagy által kidolgozott terv szerint majdnem 90 kilométer szélességben, öt partszakaszon és a legkézenfekvőbbnek tűnő helyszín,

Calais térsége helyett Normandiában rohamozza meg a német védelmi állásokat az inváziós haderő.

Ahhoz, hogy a tervezett hadműveletet a siker esélyével lehessen végrehajtani, komoly technikai problémákat kellett leküzdeniük a szövetségeseknek.

A szövetségesek partraszállási hadművelete rendkívül sok tényezőtől függött, nemcsak a siker, de a kudarc lehetősége is kódolva volt a merész tervben Forrás: Youtube

Montgomery a dieppe-i fiaskó okán tisztában volt azzal, hogy nehézfegyverzet nélkül a támadók elfogadhatatlanul súlyos veszteséget szenvednének el az invázió legkritikusabb pillanatában, amikor a kétéltű szállítójárműveikről a partra lépnek.

Percy Hobart vezérőrnagy „hóbortjai” sok veszteségtől kímélték meg a brit partraszálló erőket Forrás: Wikimedia Commons

A harckocsikkal kapcsolatos problémákat Percy Hobart brit vezérőrnagy oldotta meg. Így például a „Bobbin” páncélos képes volt egy hosszú felcsévélhető acélszőnyeget maga elé teríteni, hogy ne süppedjen a fövenybe, a „Churchill” harckocsit pedig 9 méteres lecsapható híddal szerelték fel.

A hídfők kiépítése után özönlött a hadianyag a parton lábukat megvetett szövetséges csapatokhoz Forrás: WW2 in Color

A gondos technikai előkészületeknek meglett az eredménye: a brit inváziós erők veszteségei sokkal kisebbek voltak, mint az angolok „képtelen ötletein” nevetgélő amerikaiaknak.

A német vezértábornagyot megtévesztette a gumihadsereg

A másik oldal is lázasan mérlegelte a lehetőségeket. A hírszerzői jelentések alapján

a németek már 1943 vége óta tudták, hogy küszöbön áll a szövetségesek franciaországi partraszállása.

A nagy kérdés csak az volt, hogy vajon hol? A szövetséges vezérkar a németek megtévesztésére külön hadműveletet dolgozott ki.

Gerd von Rundstedt vezértábornagy (a képen középen) a nyugati német haderő főparancsnoka Erwin Rommel (a kép bal szélén) és Zimmer tábornok társaságában Forrás: Bundesarchiv/Jesse

A „Fortitude” kódnevű művelettel óhajtották elhitetni az ellenséggel, hogy a partraszállás – ahogyan azt a német főparancsnokság, az Oberkommando der Wehrmacht (OKW) legfőbb stratégái is eredetileg gondolták –, Pas de Calais térségében lesz.

A német várakozásokkal szemben végül is Normandiában került sor a szövetséges partraszállásra Forrás: U.S. Army Archive Photo

A megtévesztés részeként Dover közelében furnérból és gumiból épített tankhaderőt, Kent grófság területén pedig egy amerikai fantom hadsereget állítottak fel, és intenzíven bombázták a Calais környéki vasútvonalakat is.

Az invázió előtti hetekben a katonák intenzíven gyakorlatoztak angliai támaszpontjaikon Forrás: D-Day Victory

A német nyugati hadseregcsoport főparancsnoka, Gerd von Rundstedt vezértábornagy szentül hitte, hogy a szövetségesek Calais térségében fognak partra szállni.

Von Rundstedt vezértábornagy (a kép bal oldalán) Mussolini és Hitler társaságában. A mogorva porosz tábornok nem volt nagy véleménnyel a Führer hadvezéri képességeiről, akit bizalmas körben csak „hülye cseh káplár”-ként emlegetett Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

A mogorva és arisztokratikus porosz tábornaggyal szemben a legfőbb főparancsnok, Adolf Hitler – akinek katonai képességeit Von Rundstedt nem sokra becsülte, és bizalmas baráti körben csak „hülye cseh káplár”-ként emlegette – intuíciói alapján úgy vélte, hogy a szövetséges haderő Normandiában kísérli meg a partraszállást.

Hitler kivételesen a tábornokaira hallgatott

Az egyik legtehetségesebb német stratégának, Erwin Rommel vezértábornagynak is az volt a határozott meggyőződése, hogy az angolszász szövetségesek nem Pas de Calais-nél, hanem a normandiai partvidéken fogják végrehajtani az inváziós partraszállást.

Alfred Jodl vezérezredes, az OKW hadműveleti főnöke szintén Von Rundstedt elképzelését osztotta Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

Az OKW hadműveleti főtisztjei, élükön Alfred Jodl vezérezredessel, vezérkari főnökkel, azonban egységesen Von Rundstedt koncepcióját osztották. Parázs viták után a Führer – szokásától eltérően – most kivételesen hagyta, hogy Von Rundstedt és tábornokai lebeszéljék a német erők normandiai összpontosításáról.

Adolf Hitler 1944 júniusának elején kivételesen a tábornokaira, nem pedig az intuíciójára hallgatott Forrás:Bundesarchiv

Talán az egész D-Day másként sül el, ha ekkor Hitler nem a tábornokokra, hanem az intuícióira hallgat.

A szövetségesek szerencséjére Rommel egyedül maradt a javaslatával

A németek számára további súlyos dilemmát jelentett, hogy hol helyezzék el a keleti front poklában felemésztett tartalékok miatt erősen megfogyatkozott létszámú nyugati haderejüket. Erwin Rommel vezértábornagy szerint csak egyetlen lehetőség kínálkozott a szövetséges invázió visszaverésére:

ha a páncélos erők koncentrált támadásával még a parton rajtaütnek az angolszász csapatokon,

és visszaszorítják őket a tengerbe.

Tábornagyok egymás között: Von Rundstedt és Erwin Rommel. Rommel, a „sivatagi róka” magára maradt hadászati javaslatával Forrás: Bundesarchiv

A tábornagy ezért azt javasolta,

hogy minél előbb vonják össze a nyugati hadszíntér páncélos erőit Normandia térségében.

További indokként azzal támasztotta alá a javaslatát, hogy az invázió után a partraszállás térségétől távol állomásozó német magasabb egységeket a hadszíntérre vonulás közben a nyomasztó fölényben lévő szövetséges légierő fogja megsemmisíteni még azt megelőzően, hogy harcba tudnának bocsátkozni.

Eisenhower tábornok a D-Day, a normandiai partraszállás első bevetésére induló amerikai légideszantosokkal Forrás: National Archive World War II.

Von Rundstedt – Rommel javaslatával szemben –, nem látott lehetőséget a szövetségesek tengerparti feltartóztatására,

és a haderő partoktól távoli elhelyezését gondolta a legjobb megoldásnak.

Érvelése szerint csak a partraszállással válik nyilvánvalóvá, hogy hová kell vezényelni a csapatokat.

Panzer VI. (Tiger I.) típusú német nehézharckocsi Franciaországban, 1944 tavaszán Forrás: Bundesarchiv/Scheck

Hitler ebben is Von Rundstedt javaslatát fogadta el. Mint később bebizonyosodott, Rommel tábornagynak volt igaza, és javaslatának elvetéséért súlyos, végzetesnek bizonyult árat fizettek a németek.

Az időjárás majdnem keresztülhúzta a szövetséges terveket

1944.június 4-én és 5-én viharos idő tombolt a La Manche csatorna térségében. A szövetséges főparancsnokság angliai főhadiszállásán ideges hangulat uralkodott.

Sir Ramsay tengernagy (bal oldalon) az inváziós flotta parancsnoka a rossz idő miatt a hadművelet elhalasztása mellett kardoskodott Forrás: Royal Navy Archive

Ha ugyanis az időjárás miatt elhalasztják a hosszas előkészületekkel összevont, és már a hajókon várakozó inváziós haderő elindítását, legalább négy hét késedelmet szenvednek el.

Eisenhower csak június 5-én hozta meg végleges döntését, hogy másnap hajnalban a rossz idő ellenére is elindul az inváziós haderő Forrás: D-Day Victory

(A franciaországi invázió napjának meghatározásában sok minden egyéb mellett fontos szerepet játszott a hold fázisa is, mivel a partraszállásnak a legalacsonyabb apályszint mellett kellett megtörténnie.) Az Overlord hadművelet elhalasztása azzal a kockázattal járt volna, hogy a németek átlátnak a szitán, és a tényleges inváziós partszakaszon vonják össze erőiket.

Az első hullámmal az ejtőernyősök érkeztek meg Normandiába június 6-án, nem sokkal éjfél után Forrás: D-Day Victory

Ezért hosszas tépelődés után

Eisenhower tábornok a rossz idő ellenére is kiadta az indulási parancsot.

Június 5-én a Csatorna túloldalán a német védelem fellélegzett. A tisztikar a pocsék időjárás miatt biztosra vette, hogy a közeli napokban már nem várható az invázió. Maga Rommel vezértábornagy is így látta, ezért június 5-én rövid szabadságra Németországba utazott.

A szövetségesek sem voltak biztosak abban, hogy mi vár rájuk a partraszálláskor. Az Omaha parti mészárlást túlélt amerikai sebesültek június 6-a délutánján Forrás: D-Day Victory

A mit sem sejtő németek várakozásával szemben a D-Day 1944. június 6-án alig negyedórával éjfél után vette kezdetét, az amerikai 82. és 101. légi szállítású hadosztály deszantos erőinek földet érésével.

Kezdetét vette a „leghosszabb nap”

A szövetséges erők fedezetét ellátó flotta csatahajói és cirkálói által végrehajtott hosszú tüzérségi előkészítés után reggel 6 óra 20-kor, az inváziós erők első hullámának partraszállásával kezdetét vette a szövetséges roham az „Atlanti-fal” betonbunkereiben kuporgó, megdöbbent német erők ellen.

Reggel fél hét előtt pár perccel ért partot az első inváziós hullám Forrás: Nara

Az 1. amerikai hadsereg inváziós alakulatainak a hadműveleti tervben a Utah és a – hírhedtté vált – Omaha fedőnevű, mintegy 30 kilométer széles szakaszon kellett partra szállniuk,

hogy 6-10 kilométer széles hídfőt építsenek ki, és egyesüljenek a ledobott ejtőernyős egységekkel,

még az invázió első napján.

Volt, ahol szinte puskalövés nélkül szálltak partra a szövetségesek, de máshol gyilkos német géppuska- és aknatűz árasztotta el a rohamozó katonákat Forrás: Youtube

A brit 2. hadsereg Caentől északra, a Gold, a Sword és a Juno szakaszokon szállt partra. Az angol inváziós hadosztályoknak még a partraszállás első napján meg kellett szállniuk a Bayeux–Caen–Cabourg terepszakaszt, majd páncélostámadást indítani a német főerők lekötésére abból a célból, hogy az 1. amerikai hadsereg felfejlődhessen.

Az Overlord-hadművelet térképen Forrás: Wikimedia Commons

A szövetséges invázió meglepetésszerűen érte a németeket,

a leghevesebb ellenállásra az Omaha partszakaszon került sor, ahol a betonfedezékekbe rejtett tüzérség és a géppuskafészkek sokáig a parthoz szegezték az amerikaiakat, véres rendet vágva soraikban.

Steven Spielberg ikonikus mozifilmje, a Ryan közlegény megmentése minden túlzás nélkül, a maga véres valóságában mutatta be az Omaha partszakaszon történt mészárlást Forrás: Saving Private Ryan

Az első inváziós nap legfőbb célját elérték a szövetségesek, és sikerült hídfőket kiépíteniük a normandiai partszakaszon.

Berlin végzetesen elkésett

Az invázió elleplezésével kapcsolatos angolszász megtévesztő hadművelet kiválóan sikerült. Amikor június 6-án kora reggel befutottak az első hírek a szövetségesek normandiai inváziójáról az OKW berlini központjába, a vezérkar megtévesztő akciónak értékelte a partraszállást, és

nem engedélyezte a partvonaltól távol állomásozó páncéloshadosztályok azonnali térségbe vezénylését,

sőt azt sem tartották szükségesnek, hogy a hajnalba nyúlt tanácskozás után még alvó Hitlert felébresszék.

Mire a német hadvezetés felocsúdott, a szövetségesek a hídfők kiépítésével már megvetették a lábukat Normandiában Forrás: Wikimedia Commons

Késő délutánra, amikor a németek felocsúdtak, már minden elveszett, és a szövetségesek szilárdan megvetették lábukat a normandiai fövenyen. Bekövetkezett az, amit Rommel megjósolt; a normandiai hadszíntérre vonuló német páncélososzlopokat az angol–amerikai légierő szűnni nem akaró rácsapásai éppen a kritikus órákban akadályozták meg abban,

hogy még a parton indítsanak ellentámadást a szövetségesek ellen,

és az inváziós erőket visszaszorítsák a tengerbe.

A németek elvesztették a szövetséges invázió visszaszorításáért vívott csatát Forrás: WW2 in Color

Június 6-ával vette kezdetét az „igazi Ryan közlegények” drámai története.