Mohács rendhagyó emlékezete

Megtalálják II. Lajos király holttestét, a mohácsi csata után (Székely Bertalan festménye)

Napra pontosan 490 éve, 1526. augusztus 29-én zajlott le a mohácsi ütközet, amelyre mind a mai napig úgy tekintünk, mint a magyar történelem egyik végzetszerű eseményére. De valóban Mohács volt-e a hanyatlás fordulópontja a középkori magyar királyság történetében? És vajon mennyiben volt szükségszerű a mohácsi síkon Szulejmán hadaitól elszenvedett vereség? A Mohácshoz vezető út nem érthető meg a korabeli Európa nagyhatalmi és a Magyar Királyság akkori belső viszonyai nélkül.

Fugger-hiteleket nyögött, lacikonyháról evett

Mohács végzetét és tanulságait nem érthetjük meg a korabeli európai hatalmi viszonyok és a budai udvar – máig megszívlelendő – politikai baklövéssorozatainak számbavétele nélkül. I. (Hunyadi) Mátyás (uralkodott: 1457–1490) halála után a Magyar Királyság egyre mélyebb anarchiába – ma úgy mondanánk, gazdasági és belpolitikai válságba – süllyedt. Ennek több külső és belső oka volt.

Megtalálják II. Lajos király holttestét a mohácsi csata után (Székely Bertalan festménye) Forrás: Wikimedia Commons

Az Újvilág felfedezése után (1492) Közép-Európa egyre jobban kiszorult a világkereskedelemből.

Az Újvilágból Európába áramló arany és ezüst mennyisége a korábban még jelentősnek tekinthető magyar aranybányászatot fokozatosan eljelentéktelenítette. Az államkincstár a 16. század elejére szinte teljesen kiürült a Fugger-háztól felvett kölcsönök és a fedezetül biztosított királyi javak elzálogosítása miatt.

Hunyadi Mátyás és Beatrix királyné. Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után anarchikus viszonyok ütötték fel a fejüket a belpolitikában Forrás: Origo

A kor viszonyait jól jellemzi egy ma is használt kifejezés, a „lacikonyha” eredete.

A cseh származású erélytelen uralkodó, II. Ulászló udvarában – akit gyakori szavajárása után a budai nép csak „Dobzse Laci”-ként emlegetett – a 15. század utolsó éveiben már akkora volt a pénztelenség, hogy az udvart a legolcsóbb beszerzési forrásból, a budai vásári pecsenyesütők konyháiról élelmezték. A derék budai polgárok emiatt ezeket csak a „Laci konyháiként” emlegették.

II. Ulászló portréja a prágai Szent Vitus-székesegyházban Forrás: Wikimedia Commons

Az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés következményei, majd 1517 után a reformáció terjedése és a szembenálló főúri pártok marakodása az 1520-as évek elején csak még tovább növelték a belső megosztottságot.

A legkeresztényibb francia király szövetséget ajánlott II. Lajosnak

Mindeközben komoly változások kezdődtek az európai nagyhatalmi politikában is. A spanyol trónt – és így az Újvilág gyarmatosításából származó mesés bevételeket – a Habsburg-ház szerezte meg, V. Károly (uralkodott: 1516–1556) trónra lépésével. A német-római császári koronát is elnyerő Habsburg-uralkodó egyre jobban kiteljesedő befolyását azonban I. Ferenc francia király (uralkodott: 1515–1547) féltékenyen szemlélte, ezért szövetségeseket keresett a Habsburg-befolyás visszaszorításához.

I. Ferenc francia király Forrás: Wikimedia Commons

A francia király követe,

Antonio Ricon 1522 és 1524 között többször is megfordult a budai udvarban,

Habsburg-ellenes szövetséget ajánlva az 1516-ban trónra lépett II. Lajos királynak. Lajos azonban elutasította a francia szövetséget.

A felemelkedő félhold árnyékában

Időközben keleten is nagyot változott a világ. I. (Yavuz) Szelim rövid uralkodása alatt (1512–1520) legyőzte Perzsiát, meghódította Szíriát, Irakot és Egyiptomot, valamint megszállta az Arab-félszigetet, megszerezve ezzel a muszlim világ két legszentebb városa, Mekka és Medina feletti fennhatóságot is. (Emiatt vette fel a török szultánok közül elsőként az iszlám kalifája címet.)

I. Szelim vette fel először az oszmán uralkodók közül az iszlám kalifája címet Forrás: Wikimedia Commons

Amikor 1520 szeptemberében Szelim meghalt, a még nála is ambiciózusabb elsőszülött fia, I. (Nagy, vagy a törököknél Törvényhozó) Szulejmán követte őt (uralkodott: 1520–1566) a jelentősen megerősödött Oszmán Birodalom trónján. A rendkívül művelt és tehetséges, több nyelven beszélő ifjú szultán kiválóan ismerte az európai viszonyokat.

Szulejmán szultán az apja külpolitikájával szakítva Európára koncentrált Forrás: Wikimedia Commons

Apja politikájával szakítva, Európa felé fordította a figyelmét.

1522-ben kiverte a johannita lovagrendet Rodoszról, észak-afrikai befolyását pedig egészen Marokkóig terjesztette ki, megszerezve ezzel a Földközi-tenger térsége feletti befolyást. Szulejmán a Habsburg-hatalmat tekintette további törekvései legfőbb gátjának, így a francia király és a szultán Habsburg-ellenes szövetsége – amely végül is az oszmán haderőt Magyarország irányába vezette – szükségszerűen jött létre.

A sokat vitatott szulejmáni ajánlatok

A meggyengült Magyar Királyság számára komoly veszélyt jelentő, bimbódzó francia–török szövetségi politikával szemben azonban a szerencsétlen sorsú Lajos király nem tudott az ország érdekeinek megfelelő politikát kialakítani.

Szulejmán ugyanis először nem ellenségként tekintett Magyarországra.

1521 elején követeket küldött Budára abból a célból, hogy meghosszabbítsák a békét.

II. Lajos királyt gúzsba kötötte a Habsburg-rokonság Forrás: Wikimedia Commons

Lajos azonban bebörtönözte Szulejmán követeit, és elhatározta, hogy ő maga indít háborút a törökök ellen. Egyértelmű, hogy a még szinte gyermek király teljesen irreális döntését az az udvari Habsburg-párti lobbi sugalmazta,

amely igyekezett bármi áron megakadályozni egy esetleges magyar–török szövetséget.

Ne felejtsük el, hogy Lajos felesége, Mária királyné Ferdinánd osztrák főherceg, valamint V. Károly húga volt, továbbá Magyarország alkotta az egyetlen ütközőállamot a Török Birodalom és az osztrák örökös tartományok között.

V. Károly német-római császár és spanyol király Forrás: Wikimedia Commons

Szulejmán a követei bebörtönzésére és a békekötés elutasítására egyértelműen úgy tekintett, mint a magyar udvar Habsburgok melletti elkötelezettségének kinyilvánítására.

V. Károly fütyült koronás öccse birtokára

Ezért még abban az évben (1521) elfoglalta Nándorfehérvárt és a délvidék több stratégiai jelentőségű erősségét.

Lajos a sógorától és az európai hatalmaktól várt segítséget a várható török terjeszkedés megakadályozására.

V. Károlyt azonban az elhúzódó olasz háborúk, valamint I. Ferenc sarokba szorítása sokkal jobban érdekelte, mint a sógora megsegítése.

Mária királyné, II. Lajos felesége a Habsburg-házhoz kötötte az ifjú uralkodót Forrás: Wikimedia Commons

A Mohács felé vezető úton fordulópontot jelentett az 1525. február 24-én lezajlott paviai ütközet, amelyben V. Károly birodalmi hadereje nemcsak hogy tönkreverte a francia csapatokat,

hanem magát I. Ferencet is fogságba ejtette.

A francia király anyja, Savoyai Lujza – aki az uralkodó kényszerű akadályoztatása miatt a régensi hatalmat gyakorolta –, 1525 decemberében Frangepán János gróf vezetésével követeket küldött Szulejmánhoz, tőle kérve katonai segítséget a Habsburgok ellen, illetve fia kiszabadításához.

Szulejmán számára 1525-ben vált okafogyottá a II. Lajossal megkísérelt szövetség Forrás: Wikimedia Commons

Szulejmán elfogadta a szövetségi ajánlatot, és elhatározta, hogy 1526-ban Bécs ellen vonul. Ismét felkínálta a magyar királynak a szövetséget, hadai Bécs alá vonulásának biztosítása ellenében. Lajos természetesen nem fogadhatta el a padisah ajánlatát, mivel feleségének bátyja, Ferdinánd volt az osztrák örökös tartományok főhercege.

Megindulnak a szultáni hadak

Ez volt az utolsó lépés, ami végül Szulejmánt a Magyar Királyság elleni újabb katonai fellépésre sarkallta.

Lajos már 1526 elején tudomást szerzett a szultán Magyarország elleni hadi készülődéséről, Bakics Pál szerb vajda útján.

Az európai uralkodóknak küldött kétségbeesett hangú leveleiben azonban hiába kért segítséget Magyarország védelméhez. Csak VII. Kelemen pápa és VIII. Henrik angol király küldött pénzügyi támogatást.

Az európai uralkodók közül egyedül csak az egyházfejedelem, VII. Kelemen pápa küldött számottevő segítséget, 50 ezer aranyat II. Lajosnak Forrás: Wikimedia Commons

Aki igazán komolyan segíthetett volna, V. Károly, a kisujját sem mozdította meg a Magyar Királyságért.

Szulejmán 1526. április 23-án indult el a seregeivel Isztambulból.

A ruméliai és anatóliai hadtestek élén Szulejmán egyik legbensőbb bizalmasa, gyermekkori barátja és sógora, Paragli Ibrahim pasa nagyvezír állt főparancsnokként.

Pargali Ibrahim nagyvezír és Szulejmán szultán (részlet a Szulejmán című tévésorozatból) Forrás: RTL Klub

A 60 000 fős rendkívül korszerűen felszerelt és az előző években győzelmet győzelemre halmozó oszmán haderő gerincét, a 30 000 jól kiképzett katonából álló reguláris erő, a szpáhi lovasság és a lőfegyverekkel is felszerelt janicsárság, illetve a híresen jó török tüzérség alkotta.

A muszlim hadak június elején érték el Nándorfehérvárt,

ahol Bali bég csatlakozott a szultáni főerőkhöz, szintén ütőképes csapataival.

Ibrahim pasa, nagyvezír lovas portréja korabeli nyomtatványon Forrás: Wikimedia Commons

Bali senkitől sem zavartatva – még Szulejmán hadainak beérkezése előtt – hidat vert a Dráván, így a török haderő akadálytalanul kelt át az egyik legfontosabb és jól védhető természetes akadályon.

A királyi hadak nem várták be az erősítést

Lajos július 2-ára Tolnára hívta hadba a magyar királyi haderőt. A csapattesteket azonban jelentős késedelemmel mozgósították, emiatt csak igen lassan érkeztek be a királyi táborba. A király a magyar hadak élére Szapolyai György temesi bánt, valamint a végvári kapitányi múlttal rendelkező egyházfit, Tomori Pál kalocsai érseket nevezte ki.

Tomori Pál kalocsai érsek egyházi szolgálata előtt a Délvidéken volt végvári kapitány Forrás: Wikimedia Commons

Maga Lajos is majd háromhetes késéssel, július 20-án indult el Budáról a tolnai táborba, akkor, amikor a törökök már átkeltek a Dráván.

A tolnai táborban megtartott haditanácson parázs vita alakult ki a további lépésekről.

Többen azt javasolták, hogy mindaddig ne ütközzenek meg a törökökkel, amíg Szapolyai János erdélyi vajda, valamint Frangepán horvát bán hadteste és a VII. Kelemen pápa adományából felvett cseh zsoldosok nem érkeznek meg.

II. Lajos haditanácsot tart a mohácsi ütközet előtt (egykorú török miniatúra) Forrás: Wikimedia Commons

Ezek létszáma csaknem annyi lett volna, mint a Mohács alá vonult 24 800 fős királyi haderő létszáma. A király azonban elvetve ezt a javaslatot úgy döntött, hogy délebbre vonul, és megütközik a törökökkel.

A mohácsi ütközet térképe Forrás: Origo

Valószínű, hogy Budától minél távolabb szerette volna megvívni a döntő csatát.

A magyar haderő augusztus 24-én érkezett Mohács alá. Szulejmán seregéből először az Ibrahim nagyvezír vezette ruméliai hadtest érkezett be augusztus 29-én délelőtt, a Mohácstól 7 kilométerre fekvő mezőre.

Nem volt jobb haditerv, mint Tomorié

Mivel a szultáni derékhad és az anatóliai hadtest felvonulása még több órát vett igénybe, Szulejmán úgy döntött, hogy másnapra halasztják az ütközetet, és elrendelte a török sereg letáborozását. A mezőn már felállt és több órája a tűző napon várakozó magyar haderő élén álló Tomori, észlelve a törökök táborverési előkészületeit, elhatározta, hogy támadást indít.

Szapolyai János erdélyi vajda, 1526 novemberétől magyar király. II. Lajos nem várta be Szapolyai hadainak beérkezését Forrás: Wikimedia Commons

Valószínűleg úgy vélte, hogy nagyobb esélyük lehet a még felvonuló, részben a letáborozással elfoglalt török csapatok ellen, mint a már hadrendbe felállt, többszörös túlerőben lévő oszmán hadakkal szemben.

Délután három óra körül a magyar nehézlovasság rohamával vette kezdetét az ütközet.

Tomori az első vonalat erősen széthúzta, a jobb és a bal szárnyra állította fel a lovasságot, míg középen helyezte el a gyalogosokat, abból kiindulva, hogy így nehezebben keríthetik be a királyi csapatokat.

II. Lajos ezüstözött sisakja Forrás: Wikimedia Commons

A második vonal már sokkal rövidebb volt. Lajos király védelmére és tartalékként 1000 nehézlovast hagyott hátra.

A törököket váratlanul érte a magyar nehézlovasság elsöprő erejű rohama, először hátrálni kezdtek, majd megfutamodtak.

A felvonulási terület végén húzódó magaslat azonban megállította a lovasokat, ahonnan az időközben beérkezett anatóliai hadtest csapott le rájuk.

A mohácsi csata Than Mór festményén Forrás: Wikimedia Commons

A többszörös túlerőben lévő török csapatok hamar felocsúdtak zavarukból, és elkezdték a kifulladt lovasok visszaszorítását, majd körbekerítették a gyalogságot. Itt öldöklő harc bontakozott ki a bekerített magyar gyalogosok és a nyomasztó túlerőben lévő janicsárok között, és szinte az összes magyar katona elesett.

Lecsap a hollószárnyú zordon enyészet

Az első arcvonal bekerítésével és szétverésével felbomlott a hadrend, a magyar csapatok megfutamodtak.

Az időközben kitört heves zivatar csak fokozta a káoszt.

A menekülő király leesett a lováról, és a megáradt Csele-patak vizébe fulladt.

II. Lajos lovával a megáradt Csele-patakba esett (Dorffmeister festménye a 18. századból) Forrás: Wikimedia Commons

Késő délutánra 14 000 magyar katona holtteste borította a mohácsi csatateret. Elesett a király, hét püspök – köztük a hadvezér Tomori érsek és Szalkai esztergomi prímás érsek is –, valamint 16 zászlósúr és kilenc főnemes.

Tomori érsek levágott fejét a szultán sátra mellett, dárdára tűzve állították ki, győzelmi trófeaként.

Vonuló janicsárok Forrás: Wikimedia Commons

Még aznap kora este, a janicsárok üdvrivalgása közepette,

Ibrahim nagyvezír 1500 magyar hadifoglyot fejeztetett le nyilvánosan.

Mohács valóban a magyar történelem egyik legtragikusabb csatavesztése volt, de „csak” csatavesztés, és nem több. Az ország valódi tragédiája az ezt követő 15 évben, a kettős királyválasztás következtében teljesedett ki, ami miatt viszont nem a törököket kell vádolnunk.

A csatavesztés nem ok, hanem következmény volt

Ha II. Lajos és tanácsadói reálisan mérlegelték volna a korabeli hatalmi viszonyokat, már 1526 előtt rá kellett volna jönniük, hogy az ország területi egységét nem a segíteni nem hajlandó és a Magyar Királyságot csak ütközőzónaként kezelő Habsburgokkal, hanem a szövetség ellenében békét kínáló törökökkel való kiegyezés biztosíthatta volna, figyelembe véve az ország katonai realitásait is.

II. Lajos király portréja a mohácsi csata előtti évből Forrás: Maike

Az úgymond pogány törökkel való megegyezés korabeli erkölcsi dilemmáját tekintve pedig elég lett volna a „legkeresztényibb” francia király, I. Ferenc példájából kiindulni,

aki országa érdekében minden teketória nélkül szövetséget kötött Szulejmánnal.

Ugyanezt megtette Velence, és később még más európai keresztény államok is.

A tragikus sorsú király szobra a mohácsi csatatér emlékparkjában Forrás: Wikimedia Commons

Mohács tehát nemcsak egy súlyos katonai vereség, hanem sokkal inkább a széthúzás és az elhibázott szövetségi politika következményeinek máig élő szimbóluma.