Az ember annyira kiéhezett, hogy ha felállt, elsötétült a szeme

Egy szétlőtt T-34-es tank a Móricz Zsigmond körtéren kíváncsiskodók gyűrűjében

Ivan Szerov, a KGB vezére személyesen felügyelte az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit, már október 23-án Budapesten volt, de budapesti nagykövetként későbbi utódja is sokat tett titkosszolgálati karrierje építéséért a magyar szabadság napjai alatt. Ennek ellenére nem egyértelmű, hogy pontosan mit csináltak a szovjet ügynökök és elhárítók, mert Moszkva jóvoltából a titkos iratok többsége még ma sem hozzáférhető. Amit viszont tudunk, az önmagában elegendő bizonyíték arra, hogy háborús bűncselekmény történt: több ezer magyart kínoztak, éheztettek és szállítottak hadifogságba.

Ivan Szerov metsző tekintete szinte átdöfte az előtte álló Kopácsi Sándorét. Az orosz titkosszolgálat, a Komityet goszudarsztvennoj bezopasznosztyi (KGB), vagyis a szovjet Állambiztonsági Bizottság első embere egy hosszú pillantással végigmérte Budapest rendőrfőkapitányát, majd minden jelenlévő legnagyobb meglepetésére egyetlen mondattal feltárta személyisége rejtett oldalát:

Budapest legmagasabb fájára fogom felköttetni magát!”

– üvöltötte, egyenesen Kopácsinak szegezve a fenyegetést.

A főváros első rendőrének bűne az volt, hogy nem akart a demonstrálókra – Szerov kifejezésével élve – a „fasiszta, imperialista tüntetőkre” lövetni. Pár pillanattal korábban megpróbálta megmagyarázni a szovjet kémfőnöknek, hogy közöttük sok a fiatal értelmiségi, munkás vagy középosztálybeli, akik csak „az emberi jogaikért” harcolnak. (Kopácsi Sándor 2000-ben a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem tudta, hogy Szerov áll vele szemben, mert az civilben volt – ha tudta volna, biztos másképpen viselkedik. Csak annyit tudott, hogy a civil ruhás szovjet belügyi tanácsadó.)

Ivan Szerov, a KGB vezére Forrás: AFP/Intercontientale

Bár erre – egyelőre – egyetlen levéltári vagy egyéb forrás sem utal, tehát nincs rá bizonyíték, feltehetően ez a kifejezés dühítette fel Szerovot annyira, hogy kikelt magából. A biztonsági tisztek és rendőrök találkozóját egyébként maga a kémfőnök hívta össze, azután, hogy Nagy Imre kinevezésének hírére Budapestre sietett. Erre a történetre a British Librarynek, vagyis az Egyesült Királyság nemzeti könyvtárának régi dokumentumai között bukkant rá a korszak híres angol kutatója, Rupert Butler.

A KGB ott volt mindenütt

A KGB emblémája Forrás:wikipédia

Az 1954-ben újjáalakult, a szovjet Minisztertanács alá tartozó moszkvai kémszervezetnek komoly múltja volt már a magyar forradalom idején.

Akkor már volt egy pár évtizedes tapasztalata a KGB-nek. Mindig voltak belső leszámolások, amelyek nem tettek jót a szervezetnek. Időnként például kivégezték a vezetőjét, így halt meg Jezsov és Berija is, ezek biztos visszahatottak az alsóbb szintekre, de az tény, hogy ekkor már profik voltak”

– mondja a kommunizmus korszakát kutató Markó György történész.

A KGB szerepe legalább olyan jelentős a korabeli magyar titkosszolgálat, az ÁVH működésében és felépítésében, mint magának a Szovjetuniónak az ország irányításában.

A magyar hírszerzők és kémelhárítók számára mintát jelentett az, ahogy a szovjetek dolgoztak, és nem csak képletesen.

A módszerek, a jelentések aktáin feltüntetett jelzések, de még a dossziék borítójának a színe is megegyezett a „nagy testvér” hírszerző szolgálatánál kifejlesztett megoldásokkal. Aligha vitatható, hogy a nemzetközi titkosszolgálatok közül a szovjet volt a legbefolyásosabb 1956-ban.

A KGB ott volt mindenütt: Nemcsak a Vörös Hadsereg csapatait ellenőrizte, de az »ellenforradalmároknak« minősített magyarok bebörtönzésével is foglalkozott”

– írja a Sztálini terror eszközei című könyvében a hadtörténész Butler.

Az oroszok a spájzban voltak

Egy szétlőtt T-34-es tank a Móricz Zsigmond körtéren kíváncsiskodók gyűrűjében Fortepan

A fenyegetőzés után egy nappal egy Szerovnál magasabb beosztású ember, Georgij Zsukov parancsot adott a szovjet csapatok bevonulására.

Körülbelül 6000 katona, 290 harckocsi, 120 páncélozott jármű érkezett Budapestre,

mire az addigra már felfegyverkezett forradalmárok elbarikádozták magukat. Pár csendes óra után kialakultak az utcai harcok.

Nem a magyarok kérték a szovjet csapatok beavatkozását 24-én hajnalban. Ezt előtte éjszaka eldöntötték Moszkvában. Olyan jelzéseket küldött Andropov a nagykövetségről, valószínűleg a szovjet hírszerzők adatai alapján, hogy a magyar hadsereget nem tudják bevetni, mert nem megbízható, és kellenek a szovjet katonák”

– magyarázza Markó György hadtörténész.

Két nappal Szerov üvöltözése után, október 25-én, a Kossuth téren, a Földművelésügyi Minisztérium és más épületek tetején megbújó magyar ÁVH-s orvlövészeket követően

a téren lévő szovjet tankok is tüzet nyitottak a tüntetőkre.

Több tucat ember lelte halálát abban a pillanatban, és legalább háromszázan megsebesültek.

A pesti srácok irgalmatlan haragra gerjedtek. Ők ÁVH-sokat és kommunista vezetőket kötöttek fel a fővárosi magas fákra, és nem a rendőrfőnököt, aki pár nappal később átállt a tüntetők oldalára. Eközben pár száz kilométerre keletre

a Vörös Hadsereg 5. hadosztálya Kuzma Grebennyik KGB-s gárdavezérőrnagy irányításával már megközelítette a határt.

Ezzel együtt összesen három hadosztályt küldtek a szovjetek Magyarországra. A tankok célja a megtorlás volt, bár erről akkor csak a kommunista vezérkar tudott.

Nagy Imrét megvezették

Nagy Imre miniszterelnök, az egykori Győrffy-kollégisták találkozóján a Kossuth klubban (1956) Forrás: Fortepan / JÁNOSI KATALIN

John Barron amerikai oknyomozó újságíró a KGB: The secret work of soviet secret agents (KGB: A szovjet titkosügynökök titkos munkája) című munkájában azt írja, Andropov, a szovjetek Budapesten állomásozó nagykövete is azon dolgozott, hogy erről Nagy Imrének és kormányának eltereljék a figyelmét. Azt mondta nekik, hogy a Szovjetunió kész a tárgyalásokra és csapatai kivonására Magyarországról.

Budapesti szovjet nagykövetként megmutatta, milyen első osztályú képességei vannak, amikor a magyar vezetőket intrikákkal a halálba csalta”

– írja Barron.

Azt nem tudni, hogy ezt a taktikát a KGB főhadiszállásán dolgozták-e ki, és a nagykövet már akkor nekik dolgozott-e, vagy a szovjet pártvezetés utasítására cselekedett, mindenesetre azt Butler is megjegyzi, hogy nagyon aktív volt, és nem (csak) az országa érdekében tevékenykedett olykor feltűnően serényen.

Nem Szerov volt az egyedüli, aki úgy látta, hogy a Magyarországon kialakult helyzet jó lehetőséget kínál karrierje kibontakozásához. Így volt ezzel Jurij Vlagyimirovics Andropov is, a KGB és az egész Szovjetunió jövőbeli vezetője”
– írta.

Jurij Vlagyimir Andropov Forrás: Wikimedia Commons

Azt, hogy Nagy Imre hitt Andropovnak, az október 25-én délelőtt elhangzott rádióbeszéde igazolja. Az új miniszterelnök, aki egyébként nem lelkesedett a felkelés gondolatáért, ekkor már azt mondta, hogy

a rend helyreállítását követően tárgyalni fognak a szovjet csapatok kivonásáról.

Október 28-án fegyvernyugvást hirdetett, és közölte, hogy ez egy nemzeti demokratikus népmozgalom volt. Sőt, ennél többet is tett. November 1-jén bejelentette

Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, ezzel Magyarország semleges országnak nyilvánította magát.

Markó György történész szerint Moszkvában viszont fel sem merült komolyabban annak a gondolata, hogy Magyarország kiléphet a szovjet blokkból, és független, semleges országgá válhat.

„A szovjetek először azt hitték, hogy demonstratív katonai fellépéssel el tudják zavarni a tömeget. Amikor kiderült, hogy ez nem működik, mert a magyarok sokkal jobban ellenállnak, mint az NDK-sok 1953-ban Berlinben vagy a lengyelek '56 nyarán Poznanban, október 30-án kénytelenek voltak kivonni a csapataikat, de

eszük águkba sem volt végleg elhagyni az országot. Az egész időhúzás volt.

Egyébként feltételezhetően minden mozdulat mögött megvolt a szovjet titkosszolgálati háttér, amely jelentette nekik az eseményeket.”

Október 30-án valóban elmentek a szovjet katonák, de csak azért, hogy vezetőik átgondolják, hogyan jöjjenek vissza. Egy komolyabb vita után végül egy új hadművelet mellett döntöttek, amelynek, talán nem véletlenül, a mindent letaroló „Forgószél” nevet adták. Ezzel megkezdődött az ország új megszállása.

Mindenkit elvittek, aki egy rossz szót szólt

„Első lépésként október 30-án újabb egységek – a 31. légideszant-gárdahadosztály, 114. és 381. ejtőernyősdeszant-ezredeinek alegységei – érkeztek a veszprémi reptérre. Másnap a harkovi 35. gépesített gárdahadosztályt is Magyarországra vezényelték. A Tökölön állomásozó Különleges Hadtest, Lascsenko altábornagy vezetésével megkezdte készletei feltöltését. A Mamszurov altábornagy parancsnoksága alatt álló 38. összfegyvernemi hadsereg az ország keleti részén állomásozott” – írja a Múlt-kor történelmi portál.

Egy forradalmi pillanat a Kossuth Lajos utcai Puskin mozi előtt, a képen egy BTR-152-es harckocsi Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

A látható csapatok mellett

a „láthatatlanok” is munkálkodni kezdtek.

A szovjet hadseregben szolgálatot teljesítő KGB-tiszteknek a moszkvai körökben csak ellenforradalomként emlegetett események fő szervezőit kellett felkutatniuk, lefegyverezniük és letartóztatniuk.

Ugyanakkor a hírhedt KGB-főnök másra is utasítást adott. Az mondta, minden olyan embert őrizetbe kell venniük, aki „kinyilvánította az ellenszenvét a kommunistákkal és az állambiztonság szerveivel szemben” – olvasható Horváth Miklós és Olekszandr Prahija Kényszerkirándulás a Szovjetunióba, Magyar deportáltak a KGB fogságában, 1956 című könyvében.

A két kutató az orosz kémszervezet szigorúan titkos jelentéseiből azt is kiderítette, hogy a letartóztatottak listáját nem csak a szovjetekhez átállt volt ÁVH-s tisztek, hatalmukból elzavart pártbizottsági tagok vagy tanácsi vezetők segítségével sikerült összeállítani. A nevek jelentős hányada

lakossági bejelentések alapján került a többi közé.

Az egész országban vadásztak a „bűnösökre”

Ahogy írják, tizenkilenc magyar településről deportáltak embereket: Budapestről és környékéről, Debrecenből, Dombóvárról, Jászberényből, Kaposvárról, Kazincbarcikáról, Marcaliból, Miskolcról, Nyíregyházáról, Nyírbátorból, Pécsről, Sárbogárdról, Szolnokról, Szombathelyről, Tabról, Tamásiból, Veszprémből, Záhonyról és Zalaegerszegről.

A felsorolásból alapján könnyű belátni, hogy nem ragadtak le a budapesti események felelőseinél,

az egész országban vadásztak a „bűnösökre”.

A jelentések szövegéből kiolvasható, hogy a szovjet katonákkal „szájaló”, a szovjet népet rágalmazó magyarokat is elfogták és elszállították. Az első hadifoglyokat november 4-én vitték ki az országból, pontosan azon a napon, amikor a „felszabadító csapat” élén Kádár János, az ország új vezére megérkezett Moszkvából egy tankkal.

Amikor másodszor bevonultak szovjetek, jöttek velük különleges KGB-részlegek is. Ezek hallgatták ki először az elfogott magyar forradalmárokat, tolmácsok segítségével. Az első kihallgatások oroszul zajlottak, erről orosz nyelvű jegyzőkönyvek maradtak fent”

– teszi hozzá a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, Markó György történész.

Egy T-34-es tank a Baross téren Fortepan

Arról, hogy a KGB-sek milyen módszert alkalmaztak, az elhurcoltak visszaemlékezései árulkodnak.

„Kedden (november 6-án) a nép letette a fegyvert, én sebesülés miatt tehetetlenül, a magas láztól önkívületben feküdtem a tanácsháza pincéjében. Vasárnap (november 4.) óta, tehát amióta megsebesültem, és levittek a pincébe, egyetlen szó sem hagyta el a számat.

Ismétlem, kedd délelőtt a nép letette a fegyvert, mivel a további ellenállás értelmetlennek látszott. A tisztek becsületszavukat adták, hogy mindenki büntetlenül hazatérhet. Hittünk nekik. Micsoda balgaság volt! Ezután felsorakoztattak bennünket a Kis Stáció utcában, majd a Horváth Mihály téri templomig kísértek (Budapest, VIII. kerület).

Azt mondták nekünk, hogy amíg tartanak a lövöldözések, addig nem szabad hazamenni, mert azt szeretnék, ha senki sem sebesülne meg közülünk, és ha nyugodtan hazatérhetnénk.

Enni nem adtak nekünk. Beetetve és kényszerűen a hideg, nyirkos templomban töltöttük az éjszakát.

Másnap megint csak semmi, még enni sem adtak.

Csütörtök (november 8-án) délután megint felsorakoztattak bennünket, és azt mondták: a város határába kísérnek, és átadnak a magyar hatóságoknak. Ahogy elkísérnek bennünket, szabadon engednek. Páncéljárművekre ültettek bennünket, és tankok kíséretében elhagytuk a várost.

A Ferihegyre vittek bennünket, ahol betereltek bennünket egy félig romos épület pincéjébe. Igaz, enni itt sem kaptunk.

Az ember annyira kiéhezett, hogy ha felállt, elsötétült a szeme előtt, a lábai annyira remegtek, hogy nem volt képes megállni rajtuk.

Súlyos gondolatokkal a fejünkben töltöttünk itt el egy éjszakát – nem tudtuk, mi lesz velünk másnap, hová visznek bennünket.

A következő nap reggel először kaptunk enni – teát és kását. Felültettek bennünket egy teherautóra, és Budapest peremkerületében, Vecsés határában találtuk magunkat.

Képzeld el a lelkiállapotomat.

Körülöttünk gyűlöletes ellenséges arcok, beélesített fegyverekkel,

a védtelen ember pedig arra vár, mikor csinálnak belőle hústömeget. Inkább ott haltam volna meg. Az állomásra irányítottak bennünket, ahol már várt ránk egy hosszú szerelvény. Egyetlen magyart sem lehetett látni, még a vasutasok is oroszok voltak.

Az, amit sejtettünk, bizonyossággá vált, Oroszországba visznek bennünket, miközben szeretteink semmit sem tudnak rólunk, élünk-e, vagy már meghaltunk” – írta levelében Bárány Béla honvéd november 10-én a fogságban.

Mindenkit elvittek, akinek nem tetszett a rendszer, és ezt közölte egy szovjet katonával Forrás: Fortepan

Csak Józsefvárosból 100-200 ember lett hadifogoly. Az, hogy milyen mértékű volt ez a megtorlási módszer, Szerov 1956. november 11-én írt, Hruscsovnak küldött jelentéséből kiderül:

„November 10-ig 3773 főt tartóztattunk le. A letartóztatottak közül több mint 700 főt katonai fedezettel Csap állomásra irányítottunk. Az ellenforradalmi elemek őrizetbe vételekor elkoboztunk, illetve azokon a támpontokon, ahol a felkelők fegyveres ellenállást tanúsítottak, összegyűjtöttünk mintegy 90 ezer lőfegyvert (puskákat, karabélyokat), nagy mennyiségű géppisztolyt, ágyút, amelyeket a katonai parancsnokság vett számba. (...)

Megállapítottuk, hogy legjobban az egyetemi ellenforradalmi szervezeteket fegyverezték fel, amelyeket a Horthy-hadsereg volt katonái vezettek.”

Baráth Magdolna történész egy 2007-ben, Pozsonyban tartott nemzetközi konferencián azt mondta, a KGB összesen 1473 embert hurcolt el az országból. Ezt a kijelentését Szerov egyik későbbi, szintén Hruscsovnak címzett jelentésére alapozta.

A férfiak úgy sírtak, mint a csecsszopók

Bárány Bélát és társait Ungváron át végül Szibériába szállították.

Titokban vittek keresztül a hazánkon, lekapcsolt fényszórókkal, mintha hitvalló szellemek lettünk volna. Amikor a vonat elindult, minden férfi elsírta magát. Te tudod, mit jelent az, ha a férfi magában sír. Ne tudja meg senki – szörnyű hallani. Azok az emberek, akik a nagy háborúban nevetve és fütyülve harcoltak, azaz nem gondoltak a halálra, úgy sírtak, mint a csecsszopók”

– írta.

Horváth Miklós hadtörténész egy érdekességet is megfigyelt a deportálásokkal kapcsolatban. Azt írta, hogy Iscsenko KGB-ezredes Szergej Belcsenko altábornagynak, a KGB elnökhelyettesének december 18-án arról jelentett, hogy

„a nyomozás során több mint 250-en mondták azt, hogy nem vettek részt a magyar nemzeti felkelésben, és tiltakozásukat fejezték ki fogva tartásuk miatt”.

Az ezredes arról is beszélt, hogy ezeknek az embereknek a hangulatát negatívan befolyásolják a diákok és mindenki más, aki fegyverrel a kezében harcolt a felkelők oldalán. A jelentéséből kiderül, hogy emiatt egyes foglyok éhségsztrájkolni kezdtek a cellákban.

Van egy ennél egyértelműbb bizonyíték is arra, hogy a KGB hibát követett el a deportálásoknál. Történetesen az, hogy

a letartóztatottak között 14 éves gyerekek is voltak. Ráadásul nemcsak fiúk, kislányok is.

Ők aligha vettek részt az utcai harcokban vagy agitáltak a szovjet megszállás ellen. A hibát Kádár János is megemlítette a KGB első emberének, aki a magyar vezér aggodalmait természetesen Hruscsovnak is továbbította egy újabb jelentésben, némi megjegyzéssel fűszerezve.

A deportálás háborús bűncselekmény

Sok katona gondolja azt, hogy Magyarországot be kell telepíteni oroszokkal, és minden fasisztát és szimpatizánst pedig el kell vinni Szibériába”

– olvasható egy KGB-jelentésben, amelyet Horváth Miklós és Olekszandr Prahija tett közzé.

Azt, hogy az állítás mögött áll-e kézzelfogható bizonyíték, vagy csak a szóbeszédre épített a mondatot leíró KGB-s, nem tudni, az viszont tény, hogy

a deportálást végrehajtó szovjet ügynökök háborús bűncselekmények sorozatát követték el,

amely magyarázatot követel.

A hadifoglyok elszállítását és a Szovjetunióban lefolytatott nyomozásokat nem valamiféle, fejekben előbukkanó, kollektív „igazságszolgáltatás” szükségszerűségével, hanem egyszerűen azzal indokolták, hogy

más erre nem volt képes.

Ők úgy látták, hogy Kádár János bábkormánya képtelen lett volna arra, hogy radikális eszközökkel fellépjen az „ellenforradalmár” tüntetőkkel szemben.

A kommunista vezetés a szovjet hadseregen kívül a diktatúra restaurálásához nem rendelkezett más erőszakszervezetekkel. Az államvédelmi erők dezorganizálódtak a forradalomban, és Nagy Imre kormánya a szervezetet fel is oszlatta”

– olvasható a Kényszerkirándulás a Szovjetunióba című könyvben.

Az ÁVH megszüntetésének bejelentését Szerov nem nézte jó szemmel, és nem is tűrte el. Annyira felháborodott, hogy egy újabb jelentésében

feljelentette Kádárt Hruscsovnál,

mondván, hogy a szovjet katonák és a KGB-sek, ha nem is kizárólag, de elsősorban az ÁVH-sokra támaszkodhattak az ellenforradalom idején Magyarországon. Ennek ellenére az új magyar vezető feloszlatta a Magyar Államvédelmi Hatóságot. Zárójelben meg kell jegyeznünk, hogy a tiltakozás valójában értelmetlen volt, hiszen Kádár csak átszervezte az ÁVH-t, és „levette” az ügynökökről az uniformist, hogy a magyar kémszervezet immár valóban láthatatlanul és zavartalanul működhessen tovább.

Legenda, hogy a KGB robbantotta ki a forradalmat

1956, Budapest: Népszínház utca, villamos-végállomás. Balra a Csokonai utca torkolata Fortepan

Horváth Miklós és Olekszandr Prahija szerint a vonatok elindításának hátterében a megfélemlítés állt. Az tény, hogy a deportálások, sőt már ezeknek a híre is rettegést váltott ki azokban, akik valamilyen formában részt vettek a forradalomban. A vezetők letartóztatása pedig annak biztosítéka volt, hogy elszigetelésükkel ilyen nem fordul elő még egyszer. Valójában

a rendteremtéssel a szovjet befolyást akarták megőrizni,

és nemcsak Magyarországon, hanem az összes országban, amely a második világháborúban hadizsákmányként a kezükbe került.

A magyar és nemzetközi tiltakozás hatására november közepén a szovjetek kiengedték a hadifoglyokat, sőt haza is szállították őket. 1957 januárjáig sok magyar visszajutott oda, ahonnan elhurcolták, méghozzá szovjet katonai kísérettel. Talán ez a furcsaság is közrejátszott abban, hogy az 1956-os forradalmat egyesek egy hatalmas szovjet-proletár összeesküvésnek tartották.

Szárnyra kelt egy városi legenda, miszerint a szovjeteknek érdekük volt kicsiben kirobbantani a forradalmat, amit könnyű volt leverni és a nagy rendrakó szerepében tetszelegni. Minek? Így is ők döntötték el, hogy ki az ország vezetője, nem kellett ehhez egy forradalom, hogy azt rakhassák ide, akit ők akarnak. Amikor 1953-ban Rákosit leváltják, és Nagy Imre lép a helyébe, odahívatják magukhoz Rákosit, és közlik vele, hogy ki az új miniszterelnök. Ehhez sem kellett forradalom, 1956-ban sem akarták, hogy legyen”

– oszlatja el Markó György történész a tévhitet.

A kutató szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc meglepetésként érte a szovjeteket, talán azért, mert a figyelmeztető jelzéseket Moszkvában ugyanúgy lesöpörték az asztalról, mint a budapesti ÁVH-központban.

A szovjetek nem számítottak arra, hogy a tüntetésből felkelés lesz, amikor az ÁVH-sok a tömegbe lőnek, majd az egész átalakul egy nagy szabadságharccá a szovjetek ellen. Szerintem nem gondolták, hogy ennyire elszántak a magyarok, ennyire keményen tudnak védekezni, és jelentős veszteségeket okoznak nekik”

– teszi hozzá.

A KGB-sek műveleteiről ma még keveset tudni, mert Moszkva mindössze néhány, szigorúan titkos dokumentumot tett hozzáférhetővé a magyar eseményekről, ezért a részletes valóságot, az igazságot egyelőre homály fedi. A szovjet ügynökök és elhárítók szerepe a forradalom leverésében viszont vitathatatlan.