Negyedmilliárd forintnál is többet adtak a tízparancsolatért

tízparancsolat
Mózes a tízparancsolatot tartalmazaó kőtáblával Rembrandt festményén
Vágólapra másolva!
Nyolcszázötvenezer dollárért (246 millió forint) cserélt gazdát egy szerdai Beverly Hills-i aukción az a legrégebbi ismert kőtábla, amelyen a bibliai tízparancsolat olvasható.
Vágólapra másolva!

A dallasi székhelyű Heritage Auctions tájékoztatása szerint a nagyjából 50 kilogramm súlyú, 61 centiméter magas fehérmárvány táblát a bibliai leleteket kínáló nyilvános aukción egy neve elhallgatását kérő személy vásárolta meg. A kikiáltási ár 300 ezer dollár volt, és két telefonos licitáló tornázta fel a végösszeget 850 ezer dollárra.

Ókori zsinagógát díszíthetett a becses relikvia

A márványtáblára több mint húsz sort véstek a héber és arámi nyelvből származó szamaritánus nyelven valamikor a 3. és az 5. század között.

Mózes a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblával Rembrandt festményén Forrás: Wikimedia Commons


David Michaels, az aukciósház antikvitásokért felelős igazgatója szerint

a tábla vélhetően egy zsinagóga bejáratát díszítette,

melyet vagy 400 és 600 között, vagy egy 11. századi keresztes hadjáratban leromboltak.

A tízparancsolat héber nyelven és írással Forrás: Wikimedia Commons


A négyszögletű táblán egy bevezető ajánlás után a Bibliából ismert tíz parancsolat közül kilenc olvasható. A tizedik parancsolat helyén egy utalás látható egy Garizim hegyen építendő templomra. A mai Nyugat-Jordánia területén lévő hegy már a perzsák idején is a szamaritánusok fontos vallási központja volt. A szamaritánusok vallási közössége ma mintegy 800 tagot számlál.

Az új tulajdonosnak gondoskodnia kell a lelet kiállításáról is

A különleges leletet egy vasútállomás alapozásánál találták meg 1913-ben a nyugat-izraeli Javnéban.

Ezután egy magántulajdonban lévő udvar padlózatában helyezték el,

emiatt idővel az írás bizonyos részei lekoptak.

A tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát a bibliai hagyomány szerint a frigyládában őrizték Forrás: Wikimedia Commons

1943-ban egy régészhez került a lelet, aki egészen 2000-ben bekövetkezett haláláig őrizte.

Saul Deutsch rabbi, a New York-i Élő Tóra Múzeum alapítója az Izraeli Régészeti Hatósággal (IAA) kötött megállapodást a kőtábla ideiglenes kiállításáról az Egyesült Államokban, majd később meg is vásárolta a leletet. A rabbi elmondta, hogy a kőtábla és a múzeum gyűjteményébe tartozó egyéb műtárgyak eladásából befolyó összeget a zsidó életet és történelmet bemutató intézmény felújítására fordítja.

Mózes hegye az egyiptomi Sínai-félszigeten. Az ószövetségi hagyomány szerint itt vette át Mózes Istentől a tízparancsolatot tartalmazó kőtáblát Forrás: Wikimedia Commons


Mivel a kőtáblát Izrael nemzeti kincsének tekintik, a rabbi kikötötte, hogy az új tulajdonosnak gondoskodnia kell a lelet nyilvános kiállításáról.