Megkezdte küldetését a Discovery

Vágólapra másolva!
Egyszeri halasztás után kegyes volt az időjárás a Discovery-misszióhoz. A start az előre kitűzött terv szerint ment végbe: közép-európai idő szerint pénteken 23:10-kor bocsátották fel az űrrepülőgépet. A Discovery új legénységet szállít a Nemzetközi Űrállomásra.
Vágólapra másolva!

Az eddig megszokottól eltérően ezúttal nem látványos modulszerelés vár az űrhajósokra. A gép mostani legfontosabb utasai - a Discovery négy főből álló legénysége mellett - az a három űrhajós, akik immár a harmadik állandó legénységet alkotják majd a Nemzetközi Űrállomáson.

Ugyancsak a Discoveryn tér vissza a második számú csapat. Az orosz parancsnok, Jurij Uszacsov, valamint az amerikai Jim Voss és Susan Helms, az űrállomás első női lakója március közepe óta kering a Föld körül. Ők vitték fel és üzemelték be egyebek között az ISS egyetlen magyar fejlesztésű műszerét, a Pille sugárzásmérőt is.

Az őket váltó társaság tagjai az orosz Vlagyimir Gyezsurov és Mihail Tyjurin, illetve az amerikai Frank Culbertson. Most ugyan az oroszok lesznek többségben, viszont az amerikai lesz a parancsnok. A megállapodásnak megfelelően ugyanis mindig a "kisebbségben" lévő nemzet adja a főnököt. Az új lakók előreláthatólag november végéig dolgoznak az Alfának is nevezett űrállomáson, amely tizenhat ország összefogásával 2006-ra épül fel teljesen.

A Nemzetközi Űrállomás harmadik állandó legénysége: Mihail Tyjurin, Frank L. Culbertson és Vlagyimir Gyezsurov

A Discovery tudományos berendezéseket és ellátmányt (vizet és élelmiszert) szállít az űrállomásra. A be- és kirakodást most is azzal az olasz gyártmányú Leonardo tehermodullal végzik, amelyet tavasszal állítottak szolgálatba.

Két amerikai űrhajós sort kerít egy öt-, illetve egy hatórásra tervezett űrhajón kívüli munkára. A két asztronauta egyebek között kapaszkodókorlátokat helyez el és kábeleket fektet le az űrállomás külső burkolatára, valamint előkészíti egy újabb elem csatlakoztatását.

A Discovery, amelynek mostani útja már a tizenegyedik űrrepülőgépes küldetés lesz az űrállomásra, várhatóan augusztus 21-én száll le a floridai Kennedy-űrközpontban.

A NASA az elmúlt napokban a Discovery startjának halasztását fontolgatta, mivel felmerült, hogy az űrrepülőgép-rendszer bal oldali szilárd hajtóanyagú gyorsítórakétáján egy alkatrészt ki kell cserélni. Többszöri tanácskozás és vizsgálat alapján ezt végül is szükségtelennek ítélték.

Ajánlat:

A Discovery küldetésének hivatalos honlapja (NASA)

Korábban az [origo]-ban:

Kinyitották az űrállomás új ajtaját
2001.07.21. Az Atlantis asztronautái befejezték a harmadik űrsétát, amelyet már az újonnan felszerelt zsilipmodulon keresztül hajtottak végre. Képes beszámoló az előző űrrepülőgépes küldetés eseményeiről.