Az űrvonat nem késik - helyzetjelentés

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Űrállomás (ISS) sínjárművének üzembe helyezése rendben halad, az Atlantis küldetésének negyedik űrsétája kedd délután zajlik.
Vágólapra másolva!

A NASA STS-110 jelzésű űrrepülésének asztronautái eddig jól végezték feladatukat. Elsőként Steve Smith és Rex Walheim lépett ki a kozmoszba csütörtökön, hét és fél órára. A robotkarral helyére emelt S0 jelű rácsos szerkezetet rögzítették a Destiny modulhoz, amely az épülő külső vázrendszer egyik fontos alapeleme, illetve amelyen a sínjármű majd haladni fog. Ez volt az ISS építéséhez kapcsolódó 35. "járművön kívüli tevékenység" (EVA, ExtraVehicle Activity).

Szombaton az 54 éves Jerry Ross és az öt évvel fiatalabb Lee Morin töltött el ugyanennyi időt az űrben, folytatva a két nappal korábbi munkálatokat. Az Ezüst Csapatként emlegetett űrhajósok lettek tehát az első nagypapa-páros, akik űrsétát hajtottak végre.

A szinte teljesen rutinszerűvé vált űrbeli munka következő fázisa vasárnap zajlott, amelynek során újra Smith és Walheim dolgoztak, mintegy hat és fél órát. A Canadarm2 robotkar elektromos rendszereit átkötötték, így azok már az S0-án keresztül kapják az energiát. Később ezt az egységet a terveknek megfelelően a Transporterhez erősítik majd.

Mindezt a sínjármű kipróbálása követte hétfőn, amely nem volt teljesen problémamentes. A 190 millió dollár értékű jármű rendben megtett mintegy 20 méternyi utat kb. 90 méteres óránkénti sebességgel, ám amikor rögzíteni próbálta magát, önirányító rendszere leállt. A mérnökök szerint a jármű helyzetét jelző mágnesek kis mértékű elmozdulása volt a hiba oka, amelynek következtében az automatikus lerögzítés jelenleg nem működik. Ám kézi vezérléssel ez megoldható, így a jármű a tervezett helyen várja, hogy felerősítsék rá a következő szervízrepülés során érkező köztes elemet, amelyre aztán a robotkar kerül majd.

Jelenleg ismét Ross és Morin készülnek elhagyni az űrállomást, hogy több kisebb feladat elvégzése mellett egy három méteres létrát szereljenek fel a csütörtökön helyére tett szerkezet illetve a légzsilip közé.

A szerelések elvégzése mellett új kísérlet eszközeit is az Űrállomásra szállították az Atlantis űrhajósai, amelyben az ISS személyzete gabonafélék űrbeli növekedését tanulmányozza majd. Ők nyárig az űrben maradnak, ám az Atlantis legénysége - munkájuk végeztével - szerdán kapcsolódhat le az Űrállomásról és két nappal később ér majd vissza a Földre.

Időközben a NASA nyilvánosságra hozta a közeljövő Űrrepülőgép-indításainak tervezett időpontjait. Ezek szerint a május 31-én az ISS felé induló Endeavour-t a Columbia követi majd július 19-én, illetve az Atlantis augusztus 15-én. Előbbi a Spacehab laboratóriumot szállítja majd az űrbe és vissza a Földre, utóbbi pedig újra az ISS-t látogatja meg.

Ajánlat:

A NASA eddigi űrsétáinak statisztikái

A Nemzetközi Űrállomás oldala

Korábban az [origo]-ban:

Pályán az Atlantis - sínen az űrvasút
2002.04.09. A tervezetthez képest négy napos késéssel látnak majd munkához a Nemzetközi Űrállomás (ISS) szerelői, megkezdve az első Földön kívüli vasúti rendszer építését.