Visszatért a negyedik kínai űrhajó

Vágólapra másolva!
Az előzetesen bejelentett terveknek megfelelően vasárnap Belső-Mongóliában sikeresen landolt a kínai űrhajó negyedik példánya.
Vágólapra másolva!

A Sencsou-4 mostani sima repülése után valószínűnek tűnik, hogy az ország első űrhajósa az idei év második felében kijut a világűrbe. Amennyiben így lesz, akkor Kína a harmadik ország lesz, amely önerőből képes űrhajóst Föld körüli pályára juttatni és onnan visszahozni.

A személyzet nélküli kínai űrhajó egy hete, közép-európai idő szerint december 29-én 17:40-kor startolt, a saját fejlesztésű, mentőrakétával is felszerelt, CZ-IIF (Hosszú Menetelés-IIF) hordozórakétával.

Űrvilághttp://www.urvilag.hu/Új űrtudományi internetes újság - friss hírek és információk az űrkutatás gyakorlati alkalmazásairól.

A start előtt a kínai hivatalos szervek csak azt ismerték el, hogy az indítás 2002 utolsó napjaiban várható, de a pontos start-időpontot nem hozták nyilvánosságra. A hivatalos bejelentésre már csak a személyzet nélküli űrhajó sikeres pályára állása után került sor. Ekkor a kínai űrprogram egyik vezetője hangsúlyozta, hogy a most repült Sencsou-4 űrhajó szerkezete és műszaki megoldásai már száz százalékban megegyeztek a majdan személyzettel repülő űrhajókéval.

Az űrhajó 6 nap és 18 órás repülése során több mint százszor kerülte meg a Földet, majd földi parancsra szétválasztották az orbitális, a műszaki és a prancsnoki-visszatérő egységeket, melyek közül az utóbbi előszőr légköri, majd ejtőernyős fékezést hajtott végre.
A földetérésre közép-európai idő szerint január 5-én 12:16-kor került sor. A korábbi gyakorlatnak megfelelően az orbitális fülke még néhány hónapig távirányítású üzemmódban működik az orbitális pályán, majd - kisérleteit befejezve - a felsőlégkörbe irányítják, ahol elég.

Forrás: Űrvilág