Columbia: az utolsó nyolc perc rémtörténete

Vágólapra másolva!
Egy animáció segítségével most Önök is nyomon követhetik, mi történt az űrrepülőgép bal oldalán a katasztrófa előtti percekben.
Vágólapra másolva!

A gépről lejövő telemetriai adatokból a szakértők másodpercre pontosan rekonstruálták, hogyan léptek fel egymás után a problémák a gép bal szárnyában és bal oldali futómű aknájában. Az animáción nyomon követhető, hogy az összesen 26 érzékelő hogyan mondja fel egymás után a szolgálatot.

A Columbia katasztrófájahttp://www.origo.hu/tudomany/columbia/

Mint ismeretes, a szenzorok először hőmérséklet-emelkedést jeleztek, majd el is hallgattak, akárcsak a végén a keréknyomást jelző érzékelők. Ugyanakkor az ún. elevonok (kombinált csűrő- és fékszárnyak) is automatikusan működésbe léptek, hogy ellensúlyozzák a megváltozott repülési jellemzőket. Mindennek oka a legutóbbi álláspont szerint az volt, hogy egy résen át forró levegő áramlott a szárny belsejébe és a futómű aknájába, s szó szerint elégette az érzékeny szerkezeteket.

Schuminszky Nándor űroldalaihttp://kiskun.mcse.hu/schumi/A Schumi-űrrovat folyamatosan frissített űrkutatási hírekkel, történelmi áttekintésekkel és asztonautikai érdekességekkel várja az érdeklődőket.

Az animáció felső részén az idő látható (GMT-ben, ami egy óra eltérést jelent a közép-európai téli időszámításhoz képest). A szenzorok zöld színe normális működést jelez, a piros szín a határértékek túllépését, a fekete pedig a szenzorok elnémulását jelképezi. Az animáció hangot is tartalmaz.

A NASA által közreadott anyagból készített animációt Schuminszky Nándor és
Kardos Csaba bocsátotta rendelkezésünkre.

Az animáció itt tekinthető meg (swf, 63 kb)