Startolt a kínai GPS újabb eleme

Vágólapra másolva!
Kínában sikeresen elindították és pályára állították az ország navigációs és helymeghatározási rendszerének harmadik műholdját. Kiszorítják-e ezek a rendszerek  a hazánkban is igen népszerű amerikai GPS-t?
Vágólapra másolva!

Az első generációs Beidou-rendszer harmadik műholdját egy Hosszú Menetelés 3-A típusú hordozórakétával indították a délnyugat-kínai Szecsuán tartományban lévő Kszicsángi űrközpontból. A műhold húsz perc elteltével sikeresen levált a hordozórakétáról. A Spaceflightnow.com és a Spacedaily.com jelentése szerint ez volt a Hosszú Menetelés sorozatba tartozó hordozórakéták 80. eredményes startja, és egyben a 28. egymást követő sikeres felbocsátás 1996 októbere óta.

A kínai fejlesztésű és gyártású műholdas helymeghatározó rendszer első két műholdját 2000. október 31-én és december 21-én indították, azóta mindkét űreszköz jól működik. A helymeghatározó-rendszer segítségével mód van akár álló, akár mozgó objektumok pontos földrajzi helyzetének meghatározására bármilyen időjárási körülmények között. A rendszer forgalomirányítási feladatok ellátása mellett számos üzleti alapú szolgáltatást is lehetővé tesz, egyebek között a közlekedési ágazatban, a meteorológiában, a kőolajtermelésben, erdőtüzek megelőzésében, természeti katasztrófák előrejelzésében, a telekommunikációban és a közbiztonságban.

Kína a hatvanas évek végén kezdte el igen ambiciózus űrprogramját, amelynek 1992 óta bevallott célja, hogy az űriparágban megfossza vezető szerepétől az Egyesült Államokat. Az ázsiai országban azt tervezik, hogy az idei év második felében felküldik a világűrbe az első, ember vezette kínai űrhajót.

Eddig a hivatalos közlemény. A kérdés már csak az, hogy ezeknek a műholdaknak mi a feladata egészen pontosan? További részletek az Űrvilág űrkutatási hírportál cikkében.