Columbia: a vizsgálat gyakorlatilag lezárult

Vágólapra másolva!
Mint az várható volt, a múlt hét pénteken végrehajtott teszt során a valódi űrrepülőgép-szárny is megsérült a rálőtt szigetelésdarab becsapódásától. Ezzel gyakorlatilag véget ért az a nyomozómunka, amely a tragédia gyökerét próbálta megtalálni. A NASA december közepére tervezi az űrrepülőgép-program újraindítását, jelentősen megszigorított feltételekkel és sok változtatással.
Vágólapra másolva!

Space Shuttle: visszatérés decemberben

2003 decemberében indulhat az első űrrepülőgép a Columbia tragédiája után, várhatóan december 18-i körül - jelentette be egy sajtótájékoztatón Sean O'Keefe, a NASA vezetője. A tervek szerint 2005 februárjáig hat küldetés során befejezik a Nemzetközi Űrállomás amerikai részének felépítését.

A NASA új, szigorú szabályokat és intézkedéseket léptet életbe, hogy maximalizálja a repülés és az űrhajósok életének biztonságát. A főbb pontok a következők:

  • nem lesz éjszakai start; a felszállás csak világosban történhet, hogy a videofelvételeken minél tisztábban rögzíthessék a start során bekövetkező esetleges rendellenességeket;
  • jelentős szerkezeti változtatások lesznek a fő hajtóanyagtartályon, hogy megelőzzék a szigetelésdarabok leválását a start során;
  • olyan módszereket fejlesztenek ki, amelyek segítségével az űrhajósok a pályára állás után könnyen és gyorsan kijavíthatják a gép esetleges sérüléseit; ennek érdekében az is felmerült, hogy a gépek burkolatára kapaszkodókat szerelnek.

Mint korábban arról beszámoltunk, megvizsgálják a lehetőségét annak is, hogy vész esetén az űrállomásra menekülő legénységet egy készenlétben álló másik gép hozza le.