Columbia: a legénység túlélte a gép szétszakadását

Vágólapra másolva!
Újabb drámai fejlemény a Columbia űrrepülőgép tragédiájának vizsgálatában: a legutolsó információk alapján a legénységi kabin valószínűleg még intakt állapotban volt, amikor megkezdődött a gép szétszakadása. Az űrhajósoknak bőven volt idejük felfogni, mi történik velük.
Vágólapra másolva!

A február 1-én szerencsétlenül járt Columbia űrrepülőgép legénysége egy perccel vagy még tovább is életben volt azután, hogy a parancsnok utolsó szavait vette az irányítóközpont. A szakemberek szerint a megerősített, extrém erők elviselésére tervezett legénységi kabin csak ezután nyílt fel, az egyre nagyobb aerodinamikai terhelés hatására - írja a Spaceflightnow.com űrkutatási portál.

A NASA az eddigiekben sem adott ki olyan hivatalos nyilatkozatokat, amelyekben a legénység sorsát feszegette volna, tekintettel a hozzátartozók és gyászolók érzelmeire. Egyes magánszemélyként és névtelenül nyilatkozó munkatársai azonban a CBS News-nak most elmondták: a legénység csaknem bizonyosan túlélte a gép széttöredezésének kezdetét. A független vizsgálóbizottsághoz (Columbia Accident Investigation Board) tartozó források ugyanilyen forgatókönyvet vázoltak fel a The New York Times számára kedden.

Az utolsó percek eseményeiről korábbi anyagainkban részletesen beszámoltunk. Az utolsó kommunikáció közép-európai idő szerint 14 óra 59 perc után néhány másodperccel történt, amikor a Columbia már Texas fölött repült. A magasság mintegy 60 km, a sebesség 19 000 km/óra volt. Ekkor a bal oldal egyre erősebben rázkódott, s a repülésvezérlő rendszer ezt azzal próbálta ellensúlyozni, hogy jobbra döntötte a gépet. Az irányítóközpont hívta az űrrepülőgépet "Columbia, (itt) Houston. Látjuk a keréknyomás adatotokat..." Rövid idő múlva a Columbiáról részben érthetetlenül hallatszott a "Roger, uh, buh (?)..." (a roger a repülésben a nyugtázás jele), majd minden kapcsolat megszakadt.

14 óra 59 perc 32 másodperckor hirtelen megszakadt az irányítóközpontba érkező adatletöltés is. Egy a későbbiekben megtalált fedélzeti adatrögzítő azonban továbbra is működésben maradt. 15.00.02-kor alig több mint két másodpercre helyreállt az adatforgalom. Ekkor a gép bal szárnya - vagy annak nagy része - már leszakadt, és a gép pörögni kezdett. A törzs, a hajtóműblokk, a jobb szárny és a legénységi kabin azonban lényegében még egyben volt. Az életfenntartó egységek normálisan működtek.

Ekkor a legénység már biztosan tudta, hogy katasztrofális meghibásodás történt, de már semmit nem tudtak tenni ellene.

15.00.05-kor végleg megszakadt az adatforgalom, ám az említett adatrögzítő 15.00.18-ig működésben maradt, amíg volt áramellátása. A belőle nyert adatok szerint eddig az időpontig valószínűleg a legénységi kabin is egyben maradt. Hogy ezután még meddig, azt soha nem lehet megtudni. Egy azonban bizonyos: az űrhajósoknak bőven volt idejük felfogni, mi történik velük.