Az első földönkívüli hegymászás - a hét asztrofotója

Vágólapra másolva!
Közel másfél évvel a landolás után a Spirit marsjáró a Husband Hill nevű kiemelkedés tetejére ért, így az első szerkezet, amely hegymászást hajtott végre a Földön kívül. A szívós kis szerkezet ráadásul hátramenetben jutott a csúcsra.
Vágólapra másolva!

A küldetés 582. marsi napján (sol) a Spirit végre megpihent a Husband Hill tetején, közel 90 méterrel a Gusev-kráter síksága felett. A felfelé vezető út nem volt eseményektől mentes. A kéthónapos hegymászás során a marsjáró jobb első kerekének annyira megnőtt az áramfelvétele, hogy azt ki kellett kapcsolni. Mivel egy mozdulatlan kereket könnyebb maga után húzni, mint maga előtt tolni, ezért a rover hátramenetben jutott a csúcsra.

Kapaszkodása közben a Spirit látványos porördögöket örökített meg a síkságon, amelyek átmérője elérte a több száz métert. A Marson a tél végén az erősödő napsugaraktól gyorsan melegszik a felszín, és felette forgószelek alakulnak ki. Egy ilyen söpörte tisztára néhány hónapja a Spirit tetején lévő napelemtáblákat. Most biztonságos magasságból lehet tanulmányozni, miként kapják fel a port a forgószelek.

A Spirit leszállása óta 4750 métert tett meg. Eközben 59 ezer képet közvetített, amelyek közül 40 ezret a nagy felbontóképességű panoráma-kamerájával készített.

A Husband Hill tetején töltött rövid pihenő után újabb célpontjai felé, a délre fekvő Ramon és McCool Hill névre keresztelt közeli csúcsok irányába indul. Útközben meglátogatja a nem hivatalosan Utreya Abyss névre keresztelt sötét területet is, amelynek eredete egyelőre ismeretlen.

A Spirit a kisebb hibák ellenére még mindig jól üzemel. Átlagos haladási sebességét az utóbbi időszakban csökkentette, mert Mössbauer-spektrométerében a radioaktív sugárforrás teljesítménye gyengült. Emiatt a korábbi 12 óra helyett kb. 4 nap kell egy megfelelő színkép elkészítéséhez, ezért sok időt tölt egy-egy részletes elemzés alatt mozdulatlanul. Emellett a kőzetek felületét tisztító acélfoga is megkopott, a fúrás sem megy már úgy, mint régebben.

Forrás: NASA JPL

A Husband Hill csúcsán, az 583. és 585. marsi nap (sol) között készített felvételekből összeállított köpanoráma. A kép nagyméretű változatának letöltése (fotó: NASA JPL)

A sok megpróbáltatás ellenére a Spirit túlélte a vörös bolygó fagyos telét, és valószínű, hogy társával, a bolygó "túloldalán" dolgozó Opportunityval együtt megélik a második nyarat is a Marson. A közelgő nyári évszak miatt fokozatosan növekszik majd a napelemtáblák szolgáltatta energia, ezért valamivel nő az űreszköz terhelhetősége.