Sorozatos hibák a Kennedy Űrközpontban

Vágólapra másolva!
Fokozott ébersége intette a floridai űrközpont munkatársait James Kennedy igazgató, miután az elmúlt hetekben többször is balesetek történtek az intézményben.
Vágólapra másolva!

A Kennedy Űrközpontban januárban az Endeavour első kerekét felejtették el rögzíteni szállítás közben, és az űrsikló szabályosan orra dőlt. Később az Atlantisban keletkezett kisebb kár, március elején a Discovery egyik külső karját sértették meg egy állvánnyal, néhány nappal ezután ismét az Endeavourt érte sérülés, végül a szerelőcsarnokban keletkezett tűz.

Kennedy az űrközpont belső televíziós adásában arra figyelmeztette közel 15 ezer beosztottját, hogy egy esetleges komolyabb baleset gátat vethet a NASA terveinek, veszélybe kerülhet a Nemzetközi Űrállomás bővítése, az új holdraszállás és az emberes Mars-misszió.

Közeleg a start időpontja

Mint arról korábban beszámoltunk, magukkal az űrrepülőképekkel is problémák vannak, s a hibák miatt késik a Discovery startja: az emlékezetes és igen izgalmas, tavaly júlusi repülése óta először a tervezett május helyett nyáron indulhat útnak ismét NASA-űrrepülőgép. A startra a jelenlegi tervek szerint július 1. és 19. között kerülhet sor, a legénység két nőből és négy férfiből áll majd. A küldetés egyik feladata, hogy a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) vigye az Európai Űrügynökség asztronautáját, Thomas Reiterrt, s ezzel három év után először három tagúra bővüljön az ISS legénysége.

A Discovery legutóbb 2005. július 26-án hagyta el a Földet, és egy hajszálon múlott, hogy a földi légkörbe való visszaérésekor megismétlődjön a Columbia 2003-as tragédiája, a Discovery startja során ugyanis a Columbia végét okozó hiba lépett fel: szigetelésdarabok váltak le a burkolatról.