Kezdődhet az űrállomás átalakítása

Vágólapra másolva!
Hétfőn este 22:12-kor a Discovery csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz. Az eddig elkészült videofelvételek és radarmérések alapján nem történt veszélyesnek tekinthető esemény a start során. Minden készen áll arra, hogy az űrhajósok megkezdjék az űrállomás egyik legnagyobb átalakítását.
Vágólapra másolva!

A Discovery startja során néhány leváló törmeléket figyeltek meg, a szárnyak belépőélén elhelyezett szenzorok pedig öt becsapódási eseményt rögzítettek - ezek mindegyike legalább egy nagyságrenddel volt gyengébb annál, ami a NASA skáláján veszélyesnek számít.

Az éjszakai indítás miatt a levált töredékek valamivel nehezebben voltak megfigyelhetők, de így is többet sikerült azonosítani. Ugyanakkor azok a töredékek, amelyek a hajtóművek lángcsóváiba léptek be, igen látványosan villantak fel. Emellett a fő üzemanyagtartály leválása is sokkal könnyebben volt követhető, mint nappali fény mellett. Összefoglalva elmondható, hogy nem mutatkozott probléma a Discovery indulásánál. Ugyanakkor a starttól függetlenül két kisebb gond is jelentkezett, az egyik hűtőrendszerben, illetve egy zárlat formájában.

A pályára állás után a Discovery legénysége a robotkar segítségével átvizsgálta az űrrepülőgép külső felületét, ahol a várakozásoknak megfelelően számottevő sérülést nem találtak. Egyedül a bal oldali szárny elvégződésénél akadtak egy olyan területre, amely további vizsgálatot igényel - erre a robotkarral kerítettek sort, egy előre nem tervezett vizsgálat keretében.

A szárnyba épített detektorok ugyanis egy apró becsapódást észleltek a mai napon - tehát nem az emelkedés közben, hanem már a Föld körüli pályán. Bár a jelzés alapján a mikrometeorit becsapódásának energiája közel 100-szor gyengébb volt annál, ami veszélyesnek tekinthető, ellenőrzése mégis szükséges. Ebben nem csak biztonsági szempontok játszottak szerepet, a szakemberek ugyanis pontosan szeretnék tudni, hogy a detektor mekkora becsapódás érzékelésére képes - ennek ismerete fontos a műszer továbbfejlesztéséhez.

Az ISS-hez közeledő Discovery külső burkolatán az űrállomásról végzett megfigyelések sem mutattak problémát. Egyedül a hasi részen, a fő hajtóanyagtartályból érkező üzemanyag bevezetésénél mutatkozott néhány furcsaság. Ezek között szerepelt egy "kilógó" apró test, amely feltehetőleg az űrrepülőgép-rendszer feltöltésekor szolgált szigetelésként, és valamiért nem vált le rendesen. A narancsos színű, celofánszerű anyag nem jelent veszélyt, a visszatérés korai fázisában el fog izzani.

Forrás: NASA

A Discovery hasi oldalán mutatkozó kisebb sérülések (forrás: NASA)

Tegnap este 22:12 körül a Discovery Délkelet-Ázsia felett dokkolt a Nemzetközi Űrállomással, majd a találkozó után két órával az asztronauták átszálltak a Destiny modulba. A következő feladat a raktérben lévő P5 jelű elem kiemelése volt, amelyet az új napelemtáblához rögzít majd Robert Curbeam és Christer Fuglesang a keddi űrséta során.

A jelek alapján minden készen áll, hogy megkezdjék az ISS egyik legnagyobb átalakítását, amelynek eredményeként az üzembe állított új napelemtáblák egy új vezetékhálózaton keresztül juttatják el az áramot a szükséges helyekre. Az eddigiek alapján úgy fest, hogy a NASA képes tartani az űrrepülőgépek korai nyugdíjazása miatt diktált feszített munkatempót, és az ISS-t időre be fogják fejezni.

Kereszturi Ákos