Haldokló csillagok vizsgálata alapján számos Föld-típusú bolygó létezhet

Vágólapra másolva!
Olyan poranyagot azonosítottak idős csillagok felszínén, amely a körülöttük keringő kisbolygók törmeléke lehet. A szakemberek szerint ez arra utal, hogy számos csillag körül keringhetnek a mi Földünkhöz hasonló planéták. 
Vágólapra másolva!

A Naprendszeren kívüli planéták (exobolygók) és a Földön kívüli élet lehetőségének vizsgálata, tehát az asztrobiológiai kutatások szempontjából kiemelt kérdés, hogy más csillagok körül is keringenek-e a miénkhez hasonló planéták. Az eddig azonosított exobolygók között ugyanis főleg a Jupiterre emlékeztető égitesteket találtak - az izgalmasabb, Föld-típusú bolygók nyomára még nem akadtak rá.

Mivel utóbbiakat nehéz megfigyelni, a szakemberek közvetett módszerekkel próbálják megállapítani, hogy más csillagok körül is kialakultak-e a miénkhez hasonló planéták. Erre az egyik lehetőség, hogy a csillagok színképében keresik a szétdarabolódott és esetleg beléjük hullott bolygók nyomát.

Az ilyen sikeres megfigyelésre egy normál csillagnál kicsi az esély, mivel kavargó légkörében gyorsan lesüllyednek vagy szétoszlanak az esetleg belezuhant anyagok. Ellenben a kistömegű csillagok élete végén visszamaradt fehér törpék anyaga közel szilárdnak tekinthető, ezek felszínén egy ideig megmaradhat a rázuhant törmelék.

Michael Jura (UCLA) és kollégái a Spitzer infravörös űrteleszkóppal hat ilyen fehér törpét vizsgáltak. Az égitestek színképét elemezve sikerült megállapítani, hogy a várhatóhoz képest jóval több nehézelemet tartalmazott felszínük. Ennek alapján jelentős mennyiségű törmelék lehet rajtuk, amelyet több bolygóhoz hasonló égitest, feltehetőleg kisbolygó becsapódása szállított oda. A bejelentés az American Astronomical Society most zajló konferenciáján hangzott el.

A becslések alapján az elmúlt egymillió évben egy-egy, nagyságrendileg 100-200 kilométer átmérőjű kisbolygó darabolódhatott fel és hullott a csillagokra: a fehér törpékhez túlságosan közel merészkedett aszteroidákat az árapályhatás szétszakította, és apró darabjaik a csillag felszínére zuhanva, annak nagy részén terültek szét.

A megfigyelt szilikátos anyag a Föld-típusú bolygók belsejében jellemző. Emellett viszonylag kevés szén mutatkozott, akárcsak a Föld-típusú bolygók esetében (ahol a tömeg túlnyomó részét a szilikátos kőzetek adják).

Forrás: NASA, JPL, Caltech

Fantáziarajz egy fehér törpe körül felbomló kisbolygóról (NASA, JPL, Caltech)

Korábban két fehér törpénél készült hasonló megfigyelés, ami a most azonosított hat további objektummal együtt arra utal, általános és gyakori jelenséggel van dolgunk. A felismerés szerint tehát az ilyen planétákat alkotó anyag, és feltehetőleg maguk a Föld-típusú bolygók is elterjedtek a Világegyetemben.

A fehér törpék kialakulása planetáris-ködök képződésével jár, ezekből mutat néhányat a fenti animáció (NASA)