Jóval nagyobb volt az űrállomást megközelítő űrszemétdarab

Vágólapra másolva!
Közel 13 centiméter átmérőjű volt a Nemzetközi Űrállomást a napokban megközelítő űrszemétdarab, tehát jóval nagyobb az először becsült 1 centiméteresnél. 
Vágólapra másolva!

A múlt héten egy űrszemétdarab veszélyesen közel haladt el a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS). Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a figyelmeztetés túl későn jött volt ahhoz, hogy az ISS pályáját a megfelelő mértékben változtassák, és az esetleges ütközést biztosan elkerüljék.

Emiatt az asztronauták mintegy 10 percre az űrállomáson mentőhajóként szolgáló Szojuz-űrhajóba menekültek, amely hermetikusan lezárható - ha esetleg az ütközés révén az űrállomás belsejéből megszökne a levegő.

Az első híradások alapján a kérdéses test mérete közel 1 centiméter volt, majd a később megfigyelések alapján ezt 12-14 centiméterre módosították. Az objektum egy 1993-ban felbocsátott műhold utolsó fokozatának darabja lehetett.

Az eredeti mérések alapján csak azt tudták megállapítani a szakemberek, hogy 4,5 kilométernél közelebb jöhet az űrállomáshoz. Ha egy ilyen törmelék úgy találja el az űrállomást, hogy rést üt az egyik modulba, néhány perc alatt elszökhet az összes levegő, ami végzetes lenne az űrhajósok számára.

Eközben a Discovery indítását csütörtökön megakadályozó hidrogénszivárgási problémát megoldották, így magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradó éjszaka, 0.43-kor elindulhatott az űrrepülőgép. A start rendben zajlott, a Discovery két nap múlva csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz.