Egy hatodikos lány nevezte el a legnagyobb marsjárót

Vágólapra másolva!
Kíváncsiságra (Curiosity) keresztelte a NASA a következő marsjárót (Mars Science Laboratory), egy tizenkét esztendős diáklány névjavaslatát fogadva el.
Vágólapra másolva!

A Mars Science Laboratory elnevezésére a NASA országos pályázatot írt ki, amelyre 9 ezren nyújtottak be javaslatot, és a kansasi Sunflower általános iskola 12 éves diákja, Clara Ma lett a győztes. A lány egy rövid esszével támasztotta alá az általa javasolt nevet, amelyben arról írt: "a kíváncsiság az a szenvedély, amely mozgat bennünket a mindennapokban, azért lettünk felfedezők és tudósok, mert szükségét érezzük, hogy kérdéseket tegyünk fel". A lány jutalomból elutazhat a kaliforniai Pasadenába, ahol a Jet Propulsion Laboratóriumban ráírhatja majd nevét az űreszközre.

Az eddigi legbonyolultabb rover, a Mars Science Laboratory startját nagy várakozás előzi meg. Részletesebb elemzéséket végez majd, mint a Spirit vagy az Opportunity. Egy összetett, automatizált, guruló laboratóriumnak is tekinthető, amelynek fő feladata az élet lehetőségének, illetve az ezzel kapcsolatos sugárzási, kémiai körülményeknek a vizsgálata. Tervezett élettartama legalább egy marsi év (körülbelül két földi év), amelyet ideális esetben túl is teljesít. Nemcsak műszerállománya és technológiája fejlettebb a mostani marsjárókénál, de a napelemek mellett radioaktív energiaforrással is bír, azaz társainál több energiát használhat mozgáshoz, mintavételhez és egyéb elemzésekhez.

A szonda költségvetése mára jelentősen meghaladta a tervezett értéket: 2006-ban, a program indulásakor becsült 0,3 milliárd dollár helyett jelenleg az 1,9 milliárdot közelíti. Mivel ezt az összeget nem akarják még tovább növelni, az űreszköznek minél korábban el kellene indulnia. A NASA legújabb közleménye alapján erre legkorábban 2011-ben kerülhet sor (a korábban tervezett 2009 helyett).