Napvitorlás indul májusban az űrbe - kép

Vágólapra másolva!
Űrszonda hajótanyag nélkül: a napfény sugárnyomását fogja használni a japán Ikaros nevű szonda, amely a tervek szerint májusban indul a Vénusz felé, az első napvitorlásként.
Vágólapra másolva!

Japán két úgynevezett napvitorlást is kíván indítani 2010-ben. Remélhetőleg ez lesz az első alkalom, hogy sikeresen próbálnak ki egy ilyen űreszközt - a korábbi kísérletek ugyanis nem hoztak eredményt.

A napvitorlás nem visz magával üzemagyagot, ehelyett csillagunk sugárzását használja fel meghajtására. Nevének megfelelően egy hatalmas vitorla van rajta, amelyre a Nap sugárzása a sugárnyomás hatása révén erőt fejt ki - ezt használják fel mozgatására, sebességének, irányának változtatására. A japán űrügynökség, a JAXA május 18-án indítja Ikaros nevű első napvitorlását, a Vénusz vizsgálatára tervezett Akatsuki-űrszondával (a szó magyar jelentése hajnal) együtt, egy H-2A jelű hordozórakétán.

Az Ikaros egy 315 kilogrammos űreszköz, amelynek neve nemcsak a görög mitológiai alakra utal, hanem a "Interplanetary Kite-craft Accelerated by Radiation Of the Sun" kifejezésből képzett mozaikszó. Ez bolygóközi vitorlást jelent, amelyet a Nap sugárzása gyorsít fel.

Forrás: JAXA

Fantáziarajz az Ikaros napvitorlásról. A kép nagyméretű változatának letöltése (JAXA)

A berendezés a Földtől távolodva percenként 20 fordulatra pörög fel, és az ekkor fellépő centrifugális erőtől kinyílnak a vitorlái. A négyzet alakú, 20 méter átmérőjű vitorla 0,0075 milliméter vékony, és napelemek is találhatók beleszőve. A küldetés fő célja a meghajtási módszer tesztelése. A további tervek között szerepel 2010 második felében egy nagyobb napvitorlás indítása, amelyen egy ionhajtómű is lenne.

Forrás: JAXA

Távolabbi tervek: napvitorlással a Jupiterhez és a kisbolyógkhoz is el lehet jutni

* * *

Rovatunk mostantól a Facebookon és a Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk.