Gigantikus örvényeket fotóztak a világűrből

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A felhők látványosan mutatják a légkör állapotát, utalnak az áramlási irányokra, valamint arra, hol tudott kicsapódni a nedvesség. Alkalmanként örvény formájúak, elsősorban a világűrből - az atmoszféra viszonylag vékony réteg a földgolyó felett, és felülről nézve több részletet mutat.

A mellékelt képeket a Landsat-7 műhold, Bob Cahalan és a NASA egyéb felvételeiből válogattuk össze. Érdekességük, hogy ugyanazon jelenségre mutatnak látványos példákat: mindegyik képen magas domborzati kiemelkedés mögött keletkezett örvények láthatók. Ez az alakzat az úgynevezett Kármán-féle örvénysor látványos példája. Nevét a magyar Kármán Tódorról kapta, aki elsőként írta le, miként keletkeznek ilyen örvénysorok egy súrlódó közegbe helyezett test mögött.

Forrás: NASA, Bob Cahalan
Forrás: NASA, Bob Cahalan

Forrás: NASA, Bob Cahalan
Forrás: NASA, Bob Cahalan

Forrás: NASA, Bob Cahalan
Forrás: NASA, Bob Cahalan

Örvénysorok kiemelkedő szigetek mögött (NASA, Bob Cahalan)

Az ehhez hasonló örvénysorok keletkezését nagyszerűen szemlélteti az itt elérhető animáció. Egy kis magyarázat: a balról jobbra áramló közeg egy nem teljesen áramvonalas tárggyal találkozik, amelyet nagy sebességgel megkerül. Az impulzus- és perdületmegmaradás miatt az eredeti áramlási irányából "kibillentett", megváltozott mozgású anyag eltérő irányú örvényeket hoz létre. Ugyanilyen örvények felelnek a szélben a zászló végének ide-oda lengéséért, és ezért adnak ki hangot a szélben rezgő oszlopok.