Megkezdődött az első marsutazás

Vágólapra másolva!
Ötszázhúsz napos utazást kezdett meg csütörtökön hat kiválasztott személy, három orosz, két európai és egy kínai a Mars felé. Az eseményre egyelőre nem a világűrben, hanem Moszkvában, egy speciális kísérleti kamrában került sor. Az asztronauták tehát a Földön maradtak, azonban első alkalommal szimulálnak egy teljes utazást a Marsig és vissza. A legénység lelkiállapotát magyar közreműködéssel követik az irányítók. Részletesen bemutatjuk az "űrhajót".
Vágólapra másolva!

Egy űrhajó földi másába zárva töltenek el 520 napot azok a vállalkozó kedvű önkéntesek, akiknek segítségével első alkalommal szimulálnak egy valós idejű emberes marsutazást. A hatfős legénységet három orosz, két európai és egy kínai személy alkotja. A Mars500 program keretében az önkéntesek a következő másfél évet egy 250 napos odautazás, egy 30 napos felszíni munka, végül pedig egy 240 napos hazautazás szimulálásával töltik.

A Mars500-ra, az eddigi legnagyobb ilyen jellegű vállalkozásra 2000-ben kezdtek készülni. Olyan kísérletet terveztek, amellyel egy másik bolygóra történő expedíciót lehetne modellezni. Így született meg a röviden csak Mars500-nak nevezett program. Az önként jelentkezők között magas képzettségű mérnökök, orvosok, biológusok, kutatóűrhajósok, pilóták és sporttrénerek is vannak.

A szimuláció helyszínéül szolgáló moszkvai Orvosbiológiai Kutatóintézetben már korábban is több, hasonló jellegű kísérletet végeztek el. A már régebb óta meglévő három egységet, illetve modult 2006-ban a marsi programhoz alakították: új életfenntartó rendszereket, hőszabályozást és vízellátást biztosítottak. Végül két új egységgel összesen 550 m3-re egészítették ki, kialakítva a végső szerkezetet.

Forrás: ESA

Nézze meg galériánkban belülről is a szimulációs kamrát!

A kamra négy egységből épül fel:

  • EU-50 modul (Mars felszíni "leszállóegység"): Az 50 m3-es úgynevezett "leszállóegységet" három űrhajósnak, 2-3 hetes tartózkodásra alakították ki. Ellátták alvóhelyekkel, munkahellyel, WC-vel és mosdóval, konyhával és két zsilipkamrával. Ezek egyike a nagy lakóegységbe, a másik pedig a "Marsra" nyílik.
  • EU-150 modul: A 150 m3-es lakótérben hat űrhajós számára egyéni lakó-, illetve hálószobát, munkahelyet, konyhát, ebédlőt, mosdó-WC kabint, egy központi irányítópultot és három zsilipegységet képeztek ki. Egy a "leszállóegységbe", egy a 100 m3-es orvosi egységbe, egy pedig a 250 m3-es raktár- és tréningegységbe biztosítja a hermetikus átmenetet.
  • EU-100 modul: A 100 m3-es orvosi egység kutatólaboratóriumként és az egészségügyi problémák megoldására szolgál. Itt két alvó- és dolgozóhely, mosdó, WC, konyha és ebédlő található, valamint egy zsilipelő átjáró a lakómodul felé. Az orvosi egység hengerének mindkét végén két, hermetikusan működő vész ki- és bejáratot is kialakítottak.
  • EU-250 modul: 2007-ben egy további, 250 m3-es hatalmas modult építettek raktárnak, üvegháznak, sport, illetve tornateremnek, fürdővel és szaunával ellátva.

Forrás: [origo]

Élelmiszer bepakolása az 520 napra (ESA)

Az előkészületek után 2008-ban fogtak hozzá az 1200 m3 térfogatú "Mars" megépítéséhez. Ebben a hatalmas szimulációs kamrában kialakított "marsi felszínen" szkafanderekben dolgoznak majd az űrhajósok, ahova zsilipkamrán és keszonberendezésen keresztül jutnak ki és vissza.

Csak férfi legénység?

Felmerült a kérdés, miért nincsen hölgy tagja a legénységnek. A kísérletet végrehajtó orosz intézet erre azt a választ adta, hogy bár a jelentkezők között hölgyek is voltak, a válogatás során a követelmények teljesítésében a férfiak voltak a legjobbak. Ugyanakkor olyan véleményt is hallani lehet, amely szerint a munka jelenlegi fázisában a kísérlet végrehajtói nem akarják, hogy esetleg szexuális alapú, illetve ahhoz kapcsolódó érzelmi indíttatású feszültség jelenjen meg a kísérlet során - noha ez nem hivatalos vélemény.

Néhány külföldi szakértő hangot is adott neheztelésének, hogy a kísérlet amellett, hogy diszkriminatív, nem eléggé reális: az eltérő nemű űrhajósok között fellépő interakció természetes része az emberi viselkedésnek - ennek mellőzése pedig csökkenti a kísérlet eredményét, használhatóságát. Továbbá a csak férfiakból álló közösségekben speciális pszichológiai problémák is kialakulhatnak, mint azt egyes katonai csapatok, börtönök, valamint fiúiskolák tapasztalatai mutatják.

Hosszú út a "Marsra"

A Mars500 kísérletet három menetben tervezték végrehajtani: 2007. november 15-29. között 14-napos elzárásos indítóprogramot végeztek, majd 2009. március 31-től július 14-ig egy 105-napos előkísérletet hajtottak vége. A fő program, az 520-napos izolációs kísérlet 2010. június 3-án kezdődött, és 2011 novemberében zárul, de ha a jelöltek, illetve néhányan vállalják, akár 700-napra is meghosszabbítható a "kísérleti Mars-repülés".

Forrás: ESA

A Mars500 résztvevői (köztük egy tartalékkal) balról jobbra, fentről lefelé: Kamolov Szuhrob (orosz, 32 éves), Romain Charles (francia, 31), Diego Urbina (olasz-kolumbiai, 27), Wang Yue (kínai, 26), Szityjev Alekszej (orosz, 38), Szmolejevszkij Alexandr (orosz, 33), Mihajul Szinyenyikov (tartalék, orosz, 37)

Magyar közreműködés

A programban Magyarország is vállalt szerepet. Dr. Balázs László és dr. Ehmann Bea, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetében működő Űrkutató Csoport munkatársai az [origo]-nak elmondták, hogy a kísérletet végrehajtó orosz intézettel a legénység viselkedésének elemzésében működnek közre. A magyar szakemberek egy speciális módszert tesztelnek: automatizált formában elemzik a legénység és a földi irányítók közötti kommunikációt. "A cél a legénység lelkiállapotának automatizált monitorozása, és hogy a folyamatos adatsor alapján sikerüljön előrejelezni az esetleges közelgő problémákat, halmozódó feszültségeket" - mondta Balázs László, az Űrkutató Csoport vezetője.

Horváth András