Később és drágábban készül el a Hubble utódja

Vágólapra másolva!
A tervezettnél egy évvel később, és az eddig jóváhagyott, többször módosított költségvetéshez képest sokkal drágábban lehet csak leváltani a több mint 20 éves Hubble űrteleszkópot - derül ki a NASA belső vizsgálatából.
Vágólapra másolva!

A korábban kitűzött 2014-es határidőhöz képest csak 2015-ben indulhat a Hubble utódjának szánt James Webb űrteleszkóp küldetése. Az elődjénél jóval nagyobb, 6,5 méter átmérőjű főtükörrel rendelkező optikai eszköz megépítéséhez a jóváhagyott 5 milliárd dollár helyett 6,5 milliárd dollárra (1307 milliárd forintra) lenne szükség.

Az új teleszkópnak eredetileg 2007-re kellett volna elkészülnie. Ha a módosított költségvetést elfogadja a szenátus, a felbocsátásra legkorábban öt év múlva kerülhet sor.

A földfelszíntől számítva 569 kilométeres magasságban, orbitális pályán keringő Hubble űrtávcső óránként 28 ezer kilométeres sebességgel haladva 97 perc alatt kerüli meg a Földet. A magasan az atmoszféra felett üzemelő teleszkóp a légköri zavaroktól mentes környezetben a földi távcsövekhez viszonyítva ötvenszer gyengébb fényű objektumokról is képes felvételeket készíteni. Ehhez képest a Webb űrtávcső sokkal messzebb, az úgynevezett L2 jelű Lagrange pontban, 1,5 millió kilométer távolságban helyezkedik majd el a Földtől.

A NASA legutóbb 2009-ben engedélyezte a Hubble javítását, amelyet tavaly május 24-én sikeresen végre is hajtottak. Az Atlantis űrrepülőgép legénysége új televíziós kamerákat és fényképezőgépeket, napelemeket, illetve giroszkópokat szerelt fel, és megjavította az űreszköz egyik kameráját is. Ezzel a Hubble küldetése jelentősen meghosszabbodott, és várhatóan 2014-ig üzemelhet.