Vágólapra másolva!
Végrehajtották az Atlantis küldetésének első, egyben az űrrepülőgépek legénységének utolsó űrsétáját. A vizsgálatok alapján a start során nem sérült meg a külső hővédő rendszer, tehát az Atlantis biztonságban hozza majd haza a négyfős legényéget, de a korábban tervezettnél egy nappal később, mert meghosszabbították a küldetést.
Vágólapra másolva!

A terveknek megfelelően folyik a NASA űrrepülőgép-programjának utolsó küldetése. Péntek délután indult az Atlantis a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), mindössze négy fővel a fedélzetén, és vasárnap éjszaka kapcsolódott össze az ISS-sel. Az űrhajósok sikeresen rögzítették a Rafaello nevű logisztikai modult az űrállomáshoz, majd megkezdték a közel 3 tonnányi felszerelés átrakodását.

Az Atlantis utolsó útján csak egy űrsétát hajtottak végre. Ennek keretében kedden Mike Fossum és Ron Garan 6 órán és 31 percen keresztül dolgozott a világűrben (képet lást jobbra). A munka során a 635 kilogrammos sérült ammóniapumpát leszerelték átmeneti helyéről, az ESP-2 jelű platformról, és áthelyezték az űrrepülőgép rakterébe. A berendezést az Atlantis hozza vissza a Földre, hogy kiderüljön, pontosan mi és miért okozta a hibát. Emellett a Dextre robotkarhoz rögzítették az RRM jelű, üzemanyag újratöltési egységet, majd a MISSE nevű kísérleti műszert is üzembe állították. Utóbbiban néhány hónapon keresztül többféle anyag lesz kitéve a világűr vákuumának és sugárzásainak.

Film az űrsétáról (NASA)

A fent említett RRM, azaz Robotic Refueling Mission nevű kísérlet során az ember nélküli, robottal végzett üzemanyag-feltöltést fogják tesztelni. A technológia célja, hogy egyes műholdakat emberi segítség nélkül lehessen üzemanyaggal ellátni a Föld körüli pályán, és így élettartamukat megnövelni egy újabb példány indítása helyett. Ez olcsóbb és egyben környezetbarát megoldás, mivel nem növeli az űrszemét mennyiségét.

Az eddigi legkisebb legénység

Az Atlantis legénysége ezúttal mindössze négy főből áll, mert a mentőcsónak szerepét a flotta nyugdíjazása miatt már nem egy másik, a Földön várakozó űrrepülőgép, hanem egy Szojuz űrhajó látja el. Utóbbi pedig nem tudna olyan sok személyt leszállítani a Földre, ha az Atlantis nem lenne képes visszatérni. A csökkentett legénység miatt a feladatok listája is rövidebb, de eleve szerényebbre is tervezték a küldetést. Ennek ellenére a négy asztronauta az űrrepülőgép üzemeltetéséhez szükséges műveleteket tökéletesen el tudja végezni.

Az Atlantis utolsó startja (NASA)

Az Atlantis indulása volt egyébként a legnépszerűbb start az űrrepülőgépek között, amelyre több mint félmillióan vándoroltak a floridai űrközponthoz, hogy élőben kövessék. Szerencsére a kedvezőre forduló időjárás révén a legelső lehetőségnél, pénteken sikerült elindulnia az űrrepülőgépnek. A starthelyhez közeli tömeg a későbbi indítási alkalmakat is befolyásolta volna. Olyan sok autó és lakókocsi volt ugyanis a közeli utakon, hogy felmerült, az űrrepülőgépet kiszolgáló személyzetből nem tud mindenki hazajutni, majd szombaton időben visszaérkezni a munkahelyére, ha a pénteki startot egy nappal elhalasztják.

Forrás: NASA
Sandra Magnus a Destiny modulban (NASA)

Az űrállomás energiaellátó rendszere az űrrepülőgépnek is elég áramot ad, ezért nem kell az Atlantis akkumulátorait olyan gyorsan fogyasztani, így a küldetést egy nappal meghosszabbították. Az Atlantis küldetésének részleteiről és a start lezajlásáról korábbi cikkünkben olvashatók részletek.