Mérgező anyagok is vannak a visszazuhanó orosz Mars-szondán

phobos grunt
Vágólapra másolva!
Egyelőre ismeretlen okból Föld körüli pályán maradt az orosz Fobosz-Grunt-űrszonda ahelyett, hogy a Marshoz indult volna. Egyre valószínűbb, hogy a szondáról végleg le kell mondani, amely decemberben ég el a Föld légkörében, és lehulló töredékek is várhatók tőle.
Vágólapra másolva!

Továbbra sincs kapcsolat a Fobosz-Grunt-űrszondával, amely nem tudott elindulni a Mars felé a Föld körüli pályáról. A szerdai és csütörtöki próbálkozások óta nem közölt hivatalos állásfoglalást az Orosz Űrügynökség. Az utolsó közlemény alapján nem ismeretes, hogy mi okozta a problémát, és a szonda megmentése eddig sikertelennek tekinthető. Egy nem hivatalos hír alapján elképzelhető, hogy az emelkedés során a szondáról nem vált le az egyik kiürült üzemanyagtartály, és emiatt nem tudott kinyílni a kommunikációs antenna. Az orosz Fregat-típusú utolsó rakétafokozatnak a start után öt órán belül kellett volna a Mars felé indítania a szondát, erre azonban nem került sor.

Az Európai Űrügynökség (ESA) dél-amerikai és ausztráliai földi állomásai is követik az űrszondát, de nem sikerül jelet fogniuk. A szakértők szerint igen nagy a valószínűsége, hogy a küldetés sikertelen marad. Az űreszköz jelenleg 200 és 340 kilométer közötti magasságú pályán kering bolygónk körül. Ha a következő napokban sem sikerül elindítani a vörös bolygó felé, a felsőlégkör súrlódása miatt decemberben visszatér bolygónk atmoszférájába.

A Fobosz-Grunt 11 tonnás tömegével nem fog teljesen elégni a légkörben. Fedélzetén hidrazin és nitrogén-tetroxid üzemanyag is van, amelyek mérgezőek - bár ezek könnyen kiszabadulhatnak a tartályból a légköri elizzás során. A szinte már bizonyosnak tekinthető visszatérésről még nem hoztak nyilvánosságra adatokat, de jó néhány töredék várhatóan eléri majd a felszínt, mivel a Fobosz-Grunt közel kétszer nehezebb az UARS és ötször a ROSAT műholdaknál, amelyek nemrég égtek el bolygónk légkörében.