Megvannak az oroszok, belefúrtak a Vosztok-tóba

visztok tó
Vágólapra másolva!
Hétfői hír szerint megvannak az orosz kutatók az Antarktiszon, sőt legutóbbi fúrásukkal elérték a Vosztok-tó tetejét. Részletes információkat még nem közöltek az elmúlt napokról.
Vágólapra másolva!

Hétfő, hazai idő szerint 13 óra

Vasárnap, február 6-án az orosz kutatók fúrója elérte a Vosztok-tó tetejét - írja a Ria Novosti orosz hírügynökség. A hír szerint a kutatók 3768 méter mélyre fúrtak az antarktiszi jégben. A híradások eddig nem számoltak be részletekről, és arra sem derült fény, hogy miért nem jelentkeztek rádión az elmúlt napokban a kutatók.

Az elmúlt 30 évben ez volt az 57. fúrási kísérlet a Vosztok állomáson, amelyet január 2-án kezdtek meg. A kutatóállomáson dolgozó szakemberek terve a következő napokra egyelőre nem ismert. A korábbi elképzelés szerint miután elérik a tó tetejét, a mintát csak később, 2012 decemberében emelik ki részletes vizsgálatra. Most a közelgő zord időjárás miatt el kell hagyniuk a területet.

A vastag jégpáncél alatti tavak leghíresebb és egyben legnagyobb képviselője a Vosztok-tó, amelynek kora néhány millió év lehet. A tónak valószínűleg különleges életközössége van, amelynek sérülékenysége miatt már többször is felfüggesztették a mintavételi folyamatokat.

Korábbi információk

Hamarosan vége a déli nyárnak, és beköszönt a fagyos tél, ami nagyon veszélyes lehet az Antarktisz belső, hideg részén ragadt szakemberek számára. Az ott dolgozó orosz kutatók vasárnap már hét napja nem adtak életjelet magukról. A zord időjárás miatt korábban is előfordultak kommunikációs problémák, de a mostani meglepően hosszúnak tűnik.

A kutatók a jégpáncél alatti Vosztok-tóból terveztek mintavételt. Január 13-án még javában folyt a fúrás, akkor naponta közel 1,7 méternyit haladtak lefelé. Tavaly ugyanebben az évszakban a kutatók 50 méterre a tó víztükre feletti mélységig jutottak csak, de a közelgő hideg miatt abba kellett hagyniuk a fúrást. Idén úgy tűnt, hogy sikerül elérni a tó tetejét.

A vastag jégpáncél alatti tavak leghíresebb és egyben legnagyobb képviselője a jég alatt 3710 méter mélyen kezdődő, átlagosan 400-500 méter mély Vosztok-tó, amelynek kora néhány millió év lehet. A tó 5400 köbkilométernyi tiszta vizet tartalmaz. Vizét eddig még nem vizsgálták meg, csak a felette lévő jégből nyertek mintákat. A tó feletti Vosztok kutatóállomás 1957 óta üzemel. Ebben a térségben mérték az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet bolygónkon, mínusz 89 Celsius-fokot.

Forrás: NASA
A Vosztok-tó helye az Antarktiszon (NASA)

A tónak valószínűleg különleges életközössége van, amelynek sérülékenysége miatt már többször is felfüggesztették a mintavételi folyamatokat. Most mégis bele akarnak fúrni a tóba: egy új módszerrel állítólag elkerülhető víz elszennyeződése. Miután lefúrtak a tó felszíne felett 19-30 méterrel fekvő rétegbe, a mechanikus fúrófejet egy kamerával is ellátott hőfúróra cserélik. Azt követően, hogy elérték a tavat, a víz nyomása felfelé nyomja majd a fúróeszközt, így a tó vize is a furatba jut, amely ezután megfagy - és kiemelhető.

Pillantképek a kutatóállomásról és környékéről


Az előrejelzések és az éves napjárás alapján a szakembereknek e héten keddig, azaz február 6-ig kellene elhagyniuk a kutatóállomást, ezt követően meredeken zuhanni kezd a hőmérséklet. Remélhetőleg mindez időben megtörténik, és hamarosan kiderül, mi volt a rádiócsend magyarázata.