Jövőre indulhatnak az első kereskedelmi űrrepülők

Vágólapra másolva!
Már az idén élesben, vagyis a Föld légkörén túl akarja tesztelni első üzleti célú űrrepülőgépét a brit milliárdos, Richard Branson tulajdonában lévő Virgin Galactic cég, amely a tervek szerint 2013-tól vagy 2014-től indítaná el a rendszeres civil-utasszállító űrjáratait.
Vágólapra másolva!

Eddig mintegy ötszázan foglaltak helyet maguknak a Virgin Galactic flottájához tartozó SpaceShipTwo (SS2) utasszállító űrrepülőgépre. A két pilóta által vezetett és hat utas szállítására alkalmas jármű építését és tesztelését az űrhajózásban érdekelt Scaled Composites vállalat végzi.

A fejenként 200 ezer dollárba (43 millió forint) kerülő szuborbitális utazások (űrugrások) során az űrrepülő nagyjából 109 kilométeres magasságba repíti utasait, akik néhány percre megtapasztalhatják a súlytalanság érzését, és gyönyörködhetnek bolygónk látképében. "A szuborbitális területen még bőven akad tennivalónk. Ez egy olyan övezet, amely gyakorlatilag teljesen érintetlenül áll az elmúlt négy évtizedben" - mondta el Neil Armstrong volt amerikai űrhajós, aki elsőként járt a Holdon - a kaliforniai Palo Altóban tartott Új-Nemzedék Szuborbitális Kutatási Konferencián.

A kereskedelmi űrturizmusban érdekelt vállalatok közül élen járó Virgin Galactic flottája a tervek szerint öt gépből fog állni. Ezek közül az első az SS2 szuborbitális űrrepülőgép, amely már 31 atmoszférikus tesztrepülést hajtott végre: ebből tizenötöt a WhiteKnightTwo hordozórepülőgéphez csatlakoztatva - mondta el a konferencián William Pomerantz, a vállalat speciális projektekkel foglalkozó részlegének alelnöke.

Az SS2 első rakétameghajtású útjának előkészületei már zajlanak a Scaled Composites vállalat Mojave-sivatagbeli központjában. Pomerantz szerint az első rendszeres kereskedelmi űrjáratok 2013-tól vagy 2014-től fognak indulni, attól függően, hogy milyen eredményekkel zárulnak a tesztrepülések, és hogyan halad a pilóták képzése.

Egyelőre senki sem tudja biztosan, hogy mekkora pénz rejlik a szuborbitális űrturizmusban, de a magánkézben lévő XCOR Aerospace nevű amerikai vállalat munkatársa, Andrew Nelson szerint nagyjából egybillió dollárra tehető az értéke. Az XCOR jelenleg a Lynx nevű szuborbitális űrjármű gyártásán dolgozik, amely a tervek szerint fejenként 90 ezer dollárért (19,4 millió forint) repítené az űrbe utasait.

Branson tavaly októberben avatta fel a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének a terminálját. A hangár az új-mexikói Spaceport America elnevezésű létesítményen kapott helyet.